A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó havasi sisakvirág július-augusztusban virágzik. A 30-150 cm magasságú, felálló száron nyíló, csúcsálló, tömött, hosszú hajtásvégi fürtben nyíló, sötét kékesibolya vagy bíborlila virágjának öt csészelevele közül a felső virágtakaró nagyobb, sisak alakú. A sisakba két, ívesen görbült, hosszú nyelű mézfejtő nyúlik. A poszméhek a nektár miatt látogatják virágait. Ha eltávolítjuk a sisakot, akkor láthatóvá válik a két hosszúra nyúlt nektárlevél, és így a virág egy befogott ekhós szekérre hasonlít, emiatt „Vénusz-szekérnek” is hívják.
Szórt állású, kerekded körvonalú sötétzöld levelei legyezőszerűen ötösen összetettek, levélszeletei tenyeresen szeldeltek. Nyirkos erdőkben, patakpartokon, nedves legelőkön egészen 2300 méterig találkozhatunk vele, e magasság fölött is előfordul, de ott már ritkábban. A meszes és szilikátos talajt kedveli, a legmérgezőbb növények egyike. Az ókorban „növényi arzénnak” nevezték, már 1-2 grammja halálos dózisnak számít. A halál igen erős fájdalmak közepette, szívleállás vagy légzésbénulás miatt áll be. Méreganyaga az intakt (ép) bőrön is áthatol, ezért csak kesztyűvel érjünk hozzá! A mérge olyan erős, hogy már csupán a bőrrel való érintkezés során képes bejutni a szervezetbe, nagy hólyagokat és duzzanatokat okozva. Legmérgezőbb a hajtása (radix aconiti), mérgező azonban az egész növény, mely diterpén-alkaloidokat, elsősorban akonitint tartalmaz. Régen nyílméregnek is használták. A sisakvirág okozta mérgezések leghíresebb áldozata Claudius római császár, akit negyedik felesége, Agrippina mérgezett meg.
Kommentáld!