Hegyek, völgyek, barlangok – parkoló
Nagy Áron
Magyar Nemzet
2012. április 05., csütörtök
Gyermekkorunkban Tündérországot is hasonlóan
képzeltük el: hegyek, a hegyeken sűrű erdők, lent a völgyben folyó
rohan, patak csörgedez, s néhol egy sík, ahol a mezei virágok nyílnak
százféle színben – ám akkor még nem sejtettük, hogy mindez egy
karnyújtásnyira van tőlünk, a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban.
A védett terület sokféleségét az adja, hogy a Pilis, a Visegrádi-
és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti
szakaszát, valamint a Szentendrei-sziget egyes részeit egyaránt magában
foglalja.
A különböző geológiai formák ennek megfelelően változatos,
vulkáni és üledékes kőzetekből épülnek fel. De találkozhatunk itt
folyóvölgyek helyenként ma is változó allúviumával és a kavicságyban
épülő-pusztuló zátonyokkal is. A hegyek gyomra pedig összesen
háromszázharmincnégy barlangot rejt. Ami a növényzetet illeti, azt a
sokszínűség mellett az átmenetiség jellemzi. Ennek oka részben az
alapkőzet változatossága, részben pedig a szubmediterrán és
kontinentális klímahatárok találkozása.
A nemzeti park területén
előforduló védett és fokozottan védett fajok száma meghaladja a
hétszázat. Ezek közül unikumnak számít a magyarföldi husáng. De
látványos ritkaság az Ipoly-völgy ártéri rétjein virító réti iszalag is.
Változatosságát tekintve az állatok világa sem marad el a növényekétől.
A Dunakanyarban áttörő víz a felgyorsult folyással, kavicsos aljzattal
ritka, endemikus csigafajok élőhelye. Előfordul a bödöncsiga és a rajzos
csiga. A halfauna legértékesebb tagja a petényi márna. A
kétéltűfaunából pedig, mely egyébként az összes hazai fajt tartalmazza, a
Börzsöny nedves völgyaljain élő foltos szalamandra tűnik ki. A hüllők
közül a pannon gyík érdemel külön említést. Sok errefelé az erdei
énekes- és ragadozó madár, a folyók mentén vízi, parti és gázlófajok
egyedei fordulnak elő nagy számban. Kiemelkedő jelentőségű a
kerecsensólyom, a parlagi sas és a kígyászölyv állománya. De költ itt
fekete gólya is.
A barlangok, elhagyott bányajáratok népes
denevérkolóniáknak adnak helyet. Több védett cickány- és pelefaj él a
területen, a nagy testű ragadozók közül a háborítatlan erdőkben időnként
feltűnik a hiúz, a vizek mentén pedig a vidra.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park
tavasztól őszig elsősorban a természetjárók kedvelt pihenőhelye, a tél
beálltával azonban a téli sportok kedvelői veszik át a helyüket.
A
terület legfelkapottabb része kétségkívül a festői szépségű Dunakanyar,
amely egész évben vonzza az üdülőket.
A népszerűségnek azonban vannak
hátulütői is, hiszen sok kiránduló ma sem tiszteli kellően a
környezetet, nem törekszik a védelmére, s ez komoly feladatok elé
állítja az erdőfelügyelet és a park természetvédelmi munkatársait.
Kommentáld!