Hegymászás Róth Márton emlékére

A poprádi Kárpát Múzeum munkatársa, a csúcs névadója, Róth Márton (1841-1917) a Magas-Tátra turistamozgalmának élharcosa volt a XIX. század végén. Menedékházak létrehozásán, turistautak kiépítésén fáradozott, és a tátrai helynevekről, hőmérsékletmérésről, valamint a magasságmérésről írt beszámolókat. Éppen ez utóbbi miatt érdekes, hogy a csúcs magassága térképeken és jegyzékekben eltérő adattal szerepel: 2500 és 2520 méter között váltakozva. Mérésem és némi utánajárás után a 2520 méter bizonyul a biztosabb adatnak.

Küzdök a nyugati fal mély havában. Fotó: Szederkényi Miklós

A csúcs első téli megmászása magyarokhoz kötődik. Most mi is erre vállalkoztunk, András és Miki barátommal. A Róth Márton-csúcs a Tátra-csúcs észak-nyugati mellékorma, így fő tervünk a Tátra-csúcs megmászása volt.

A hajnalban megtett 4 órás túraút a csúcs nyugati faláig kellően bemelegített minket. Elterveztük, hogy a falat a Hunfalvy-hágóból indulva átlósan másszuk meg a gerincen levő, Kakas-csorbának nevezett szikla bevágásig. Én mentem elől. A közel függőleges falban a tájékozódást semmi nem segítette. A sziklákat vékony hóréteg vonta be, mely plusz nehézséget okozott. Biztosítási lehetőségeink gyatrák voltak, leginkább a sziklák természetes formáira hagyatkoztunk. Délelőtt 11 órára, így is elértük a Kakas-csorbát. Szép tiszta, ám csípős hideg idő lett (-15 °C). Alattunk a völgyben már kapaszkodtak fel honfitársaink, kik a szemközti Rysy csúcsra tartottak, amire nyáron könnyebb turistaút is vezet.

A csúcs alatti sima tábláknak nekirugaszkodva. Fotó: Kocsis Dávid

Utunk a hegy dél-keleti falában folytatódott, ahonnan már látszódott, hogy a Tátra-csúcsra való átkelés rendkívül lavinaveszélyes, így meg sem kockáztattuk. Nekirugaszkodtunk hát a Róth Márton-csúcsnak. Szorosan a sziklák mentén haladva, a mellkasig érő hóban küzdöttünk felfelé a 65 fokos emelkedőn, míg végül nem tudtunk tovább menni az 1 méter mély porhóban. András vette át a vezetést. Azt láttuk a legjobbnak, ha a lenyúló, keskeny, gerincszerű sziklafalon mászunk tovább. Itt már nem volt mély hó, csak tükör sima sziklák. Fogásszegény utunkon csak 40 méterre voltunk a csúcstól, amikor teljesen kilátástalannak tűnt helyzetünk. Két, 7 méteres sima függőleges tábla alatt rekedtünk, ám ahol feljöttünk ott se szívesen mentünk volna le. Tehát nem volt más, mint előre.

Kötél nélkül mászunk le a nyugati falban. Fotó: Kocsis Dávid

András rendkívül ügyesen feljutott az első táblán, aminek közepén a kötelet is sikerült biztosítani. A következő résznek lovagló ülésben kellett nekifogni, hogy valami fogást találjon a lábunk. Ez azt jelentette, hogy a szikla élét a lábunk közé fogva toltuk felfelé magunkat. Végül mindenki átverekedte magát a falakon, és egy kisebb, vályúszerű fal tetején el is értük a csúcsot. Délután 1 óra. Ahogy jósoltam. Nehézségeink ellenére jó időt jöttünk. A Hunfalvy-hágóból 3,5 óra alatt értünk fel a csúcsra.

A Róth Márton-csúcs és rajta a csapat. Háttérben a Tátra-csúcs.
Fotó: Vainel Gergely Gyula

A magyar nevet viselő csúcs megérdemelt egy zászlót, amit a csúcsfotók készítésére elővettük. Átintegettünk a szemközti csúcsra, honfitársainknak. Nézelődés és csúcs-csoki után azon töprengtünk, hogy most lefelé merre menjünk, és rövid időn belül megszületett a döntés. A gerinc felső csorbájába kötélen leereszkedtünk. Aztán a nyugati falban húzódó hosszú bevágáson indultunk le, ám a kötél hossza miatt csak 25 métert tudtunk ereszkedni, így újra a biztosíthatatlan reggeli falba kerültünk. Most jóval feljebb, kereszteztük. Nem volt értelme összekötni magunkat, így eltettük a kötelet. Csákányok elő és lefelé mászás! Ismét átvettem a vezetést, és sikeresen kinavigáltam a falból a csapatot. A völgy aljából közben többen szurkoltak nekünk. A falból kijutva 2 óra múlva már a Poprádi házban voltunk, ahol a megérdemelt vacsoránkat és söreinket fogyasztottuk.

Itthoni utánajárás közben kiderült, hogy a hegy neve lengyelül Ciężki Szczyt, Nehéz-csúcsot jelent, amit mászásunk során meg is tapasztaltunk.