A Mount Everest egyik legnagyobb ismerője tartott Buda- pesten előadást azokról a körülményekről, amik ezt az életveszélyes sportot mára profi turistabiznisszé alakítot- ták. Simone Moro verekedett az üzletüket a pénzes má- szókra alapozó serpákkal, leleplezte a hegyi bizniszt, és elmondta, hogy a profi hegymászásnak mi jelentheti a jövőt

Simone Moro a világ egyik legkeményebb magashegyi alpinis- tája. Sokat elmond róla, hogy bár már nyolc darab 8000 méte- resnél magasabb hegyet megmászott (összesen 14 van), sőt a Mount Everestre négyszer is feljutott (ez a legmagasabb hegy a Földön), de nem ezek miatt tartják számon.

Moro a legtöbb himalájai nagymenővel szemben nem arra gyúr, hogy megmássza mind a 14 nyolcezrest, hanem hogy télen jusson fel a csúcsokra. Hogy ez mit jelent, ahhoz kevés a képzelet. Ott, ahol normál esetben mínusz 20 fok van, télen akár mínusz 40-50-re is eshet a hőmérséklet, állandóak a viharok – nem fokozom, embertelen.

A Magyarországra látogató alpinistát ezen nehézségekről akartam kérdezni, bonyolultabb témát nem feszegettem volna, mivel Moro himalájai videóiból úgy tűnt, hogy a hegymászó magában nevetgélő, akadozva beszélő figura. Úgy készültem, mint aki egy kedves féleszűvel vagy híres futballistával készül interjúzni.

Rögtönzött bivakunkat az Andrássy úti könyváruház Lotz-termében ütöttük fel, és miközben interjúalanyom a freskókon ámuldozott, leszűrtem, hogy megállapításom hibás volt. Simone Moro élénk, gyors beszédű és érdeklődő embernek látszott, testfelépítése átlagos, szóval lehetett volna akár egy zenekar karmestere vagy túlmozgásos olasz turista is. A beszélgetés felénél már világos volt, hogy Moro miért volt annyira más a himalájai videón és az életben.

– Az utóbbi időben két, a Mount Everesten történt zűrös eset kapcsán került a hírekbe. Egyszer vissza kellett fordulnia, annyi amatőr, pénzért kísért hegymászó állt a csúcs alatt, hogy a kötél és oxigén nélkül mászó profik egyszerűen nem fértek el. Néhány hónapja pedig a fizetős hegymászóknak dolgozó serpák támadtak a hegyen csapatára, 6000 méter felett, az életük is veszélyben volt. A lapok szerint az ok az volt, hogy a profik már zavarták az Everesten dúló hegymászóbizniszt. Nem gondolja, hogy az eddig ismert, heroikus hegymászás korszaka lezárult, ez egy nagyüzem lett, ahová nem hősök, hanem fizetővendégek kellenek?

– Az Everesten valóban elképesztő körülmények uralkodnak. De azt sem szabad elfelejteni, hogy az Everest Nepál legfőbb bevételi forrása, és Nepál az egyik legszegényebb ország a Földön. Az amatőröket nem lehet eltiltani. Az az ötletem, hogy erre a hegyre csak az kaphasson csúcsengedélyt, aki korábban már mászott egy hétezres és egy alacsonyabb nyolcezres csúcsot. Ezzel meglenne a fokozatosság, a nyugatiak kényszerítve lennének arra, hogy valódi hegymászókká váljanak. És az a pénz, amit most a Himalája egyetlen hegyénél költenek el, egyenletesebben oszlana el az országban.

– Ez megoldana pár problémát, de még mindig ott a kérdés, hogy van-e értelme nem amatőr alpinistáknak a Himalájába menniük? Mára méterről méterre ismerik a nagy hegyek csúcsaira vezető útvonalakat, akár most, a telefonomon megtervezhetek egy expedíciót. Oxigén nélkül is megmászták már az összeset. Nem lehet, hogy a Himalája már csak a fizetős amatőröknek való?

– A tömegek a normál utakon másznak, ez igaz. De minden hegynek van még olyan oldala, ahonnan nem másztak fel. Az Everest keleti falán egyetlen utat másztak még csak. Vagy ott van a K2 keleti és nyugati fala. A Kancsendzönga délnyugati fala. A Loce északi fala. A Makalu keleti és déli fala. És most csak az öt legmagasabb hegyről beszéltem. Persze a mai hegymászók elfelejtették, hogy a hegyet tanulmányozni kell mászás előtt. Ma a profik is csak kimennek, és beállnak az ismert úton haladók sorába. De ha rászánjuk az időt, hogy átnézzük a hegy megmászásának történelmét, a hegy felépítését, rengeteg érdekes feladatot találhatunk.

Emellett pedig ott van a téli mászás. Az Everestet még senki nem mászta meg télen, oxigén nélkül. Angrita Sherpa egyszer feljutott a csúcsra december 21-én, a tél első napján, de maga az expedíció az nem a téli szezonban zajlott. Egy sor nyolcezresre nem jutottak fel télen. Meg sem próbálták.

De a hegymászás valódi jövője szerintem sem a nyolcezreseken zajlik majd. A jövő az alacsony költségvetésű expedícióké, a még megmászatlan 6-7 ezres hegyek meghódítása. Vagy lehet nehéz, új utakat mászni az alacsonyabb csúcsokra.

– A jövőben tehát alacsonyabb, de nehezebben mászható hegyekkel is próbálkozna?

– Haha, a média csak a nyolcezresekkel foglalkozik. Én most is rajongok ezekért, az utóbbi időben másztam hat darab hétezres hegyet, kettőt még soha nem másztak meg azelőtt. Az egyikért megkaptam az oroszok hegymászó kitüntetését, az oroszok Piolet d'Or-ját. (A Piolet d'Or híres francia hegymászódíj.) És másztam nyolc hatezreset is.

– Igen, manapság éppen az ilyen teljesítményekért adják a Piolet d'Or-t.

– Azt én sajnos sosem fogom megkapni. Egyrészt mert olasz vagyok, és a franciák utálják az olaszokat. Másodszor pedig azért, mert megkérdőjeleztem a nemzeti hősük, Jean-Christophe Lafaille 2004-es mászását. Azt állították, hogy ő volt az első, aki télen mászta meg a Sisapangmát, de hát ő december 11-én állt a csúcson, a téli szezon pedig 21-én kezdődik. A barátom, nem akartam megkérdőjelezni a teljesítményét, ami nagyszerű volt, de jeleztem a helyzetet. Nagy vita lett belőle, hiszen ő nemzeti hős Franciaországban. Onnantól sejtem, hogy nekem nincs esélyem erre a díjra.

A zsűri elég didaktikus lett egyébként is. Manapság egyetlen stílusú mászónak van esélye. Aki tiszta stílusban mászik (oxigénpalackok és serpák nélkül), gyorsan, minimális felszereléssel, és nem áll mögötte szponzor.

– Ön nem tartja ezt jó iránynak?

– Dehogynem. Ahogy mondtam, ez a jövő. De nem jó, amikor ez kizárólagos. A zsűri azt mondta a mi téli Gashebrum II-mászásunkra, hogy az túl könnyű. Nem tudják, hogy miről beszélnek! Vajon miért halnak meg annyian télen, hiába erősek, hiába tapasztaltak? Ez az egyik legnehezebb dolog a Himalájában. Annyira idegen a környezet télen, annyira végletes, hogy az elképzelhetetlen.

– Igen, ezt gondolom. Láttam a Gashebrum II megmászásáról készült filmjét, amiben úgy beszél a sátorban ülve, mint aki alig van magánál. Most már sejtem, hogy ez a körülmények miatt volt így.

– Igen, mikor három hónapon keresztül vagy mínusz 15 és mínusz 55 fok közt, folyamatosan, napi 24 órában, akkor úgy érzed, valami csapdában vagy. Teljes az elszigeteltség, csak ti néhányan vagytok, meg az elképesztő körülmények. Mintha egy másik bolygón lennél. Ilyenkor átalakul az ember. Egy szenvedés az egész. De én szeretek szenvedni.

– Mit szeret a szenvedésben? Miért van erre szüksége?

– Távolabbról kezdem. Kétfajta felfedezés létezik a világban. A külső világ felfedezése, amikor az ember felmegy a Holdra, felfedez egy új földrészt, vagy ilyen a téli expedíciózás is. És van a belső felfedezés, amikor magam határait fedezem fel, magamat értem meg. És az első vezet el a másodikhoz. De nem csak ez. Hanem azzal, hogy egyesek a külső világban érnek el nagy dolgokat, inspirálnak másokat is. Mi felmászunk egy hegyre, amit látva mondjuk Budapesten egy ember elhiszi, hogy ő is képes valamire, amit szeretne. És mondjuk felfedezi a rák ellenszerét. Ha ezt nem értjük meg, akkor a hegymászás tényleg őrült, értelmetlen dolog.

– Hova vezet a következő expedíciója?

– A Nanga Parbatot szeretnénk most télen megmászni. De majd csak november végén jelentjük be az expedíció tagjait és a többi részletet. Az biztos, hogy nem lesz könnyű expedíció, már csak a politikai helyzet miatt sem. Nyáron kilenc hegymászót lőttek le a tálibok, most pedig a drónnal megölt tálib miatt újra feszült a helyzet. Jó kapcsolataim vannak a pakisztáni katonasággal és a titkosszolgálattal is, szóval lesz velünk egy csomó katona az alaptáborban. És talán minden hegymászó sátrában lesz egy Kalasnyikov.

– Mit szól mindehhez a családja? Van felesége, gyerekei?

– Persze, van feleségem, és két gyerekem. A lányom 14, a fiam majdnem négyéves. A feleségem egyébként mászó, jeget mászik, világversenyeken is jól szerepelt.

– Mennyit van távol tőlük?

– Évente fél évet. Talán többet is. De megérti. 2004-ben, mielőtt megházasodtunk volna, elvittem egy egész évre, hogy jöjjön, ahová én is. Körbejártuk a világot, látta, hogy mi az, amit a hegyek közt csinálok, hogyan élek, hogy zajlanak az expedíciók. Aztán házasodtunk össze. Nem egyszerű így az élet, de 10 év együttlét után hegymászástól függetlenül is nagy kihívás, hogy működjön a házasságod.

Földes András
sportgeza.hu

sport  2013.11.06. | 18:09 Az ember, aki szeret szenvedni