Természet: Herczeg Ferenc: DON JUAN KOPASZODIK

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17167 db
  • Videók - 6833 db
  • Blogbejegyzések - 16029 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17167 db
  • Videók - 6833 db
  • Blogbejegyzések - 16029 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17167 db
  • Videók - 6833 db
  • Blogbejegyzések - 16029 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17167 db
  • Videók - 6833 db
  • Blogbejegyzések - 16029 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Délután betoppant hozzám Elemér. Alig is köszönt, egyenesen a nagytükörhöz sietett és figyelmesen szemlélgette magát.

- Na ez szép dolog! - mondta.

 

Aztán a kis kézitükröt a fejebúbja fölé tartotta, olyan mesterségesen kiszámított szög alatt, hogy hátulról is láthatta magát.

 

- Te! - mondta mély megdöbbenés hangján. - Hiszen én hátul már egészen kopasz vagyok!

 

- Te azt nem tudtad?

 

- Azt hittem, csak gyérül kissé a hajam - vallotta be leverten.

 

Kétszer izgatottan fel-alá járt a szobában, majd keserűen kifakadt:

 

- Alávalóság, hogy az ember ilyen észrevétlenül, ily máról-holnapra megvénülhet! Ilyesmi csak Budapesten eshetik meg!

 

Azt hittem, a székesfővárosi közigazgatást akarja felelőssé tenni a kopasz fejéért és ez a gondolat sértette az igazságérzetemet.

 

- Vidéken talán nem vénülnek meg az emberek? - kérdeztem.

 

- Ott is megvénülnek, de legalább tudnak róla. Vidéken huszonnégy órája van minden napnak, némelyiknek több is... Karácsonytól húsvétig pedig egész örökkévalóság... De itt Budapesten! Igazán gyalázat, hogy múlik mostanában az idő! Nem is érdemes, hogy tavasszal naftalinba tegye az ember a bundáját, egy pár hét mulva úgyis beköszönt megint a tél... Tegnap vasárnap volt és fogadni mernék, hogy holnap megint vasárnap lesz. Én máig úgy éreztem magamat, mintha fiatalember volnék, valóságos sihedernek éreztem magamat, és most kisült, hogy jóval túl vagyok már a negyvenen... Hová lett az utolsó húsz esztendőm? Hát nem egy-két évvel ezelőtt kaptam ki az egyetemi abszolutóriumot? Tizenöt esztendő mulva hatvan esztendős leszek és ha elgondolom, hogy tizenöt esztendő mindössze csak hétszázötven hét és hogy egy hét tulajdonképpen semmi, hát fel kell háborodnom... A vénség orvul rohanja meg az embert!

 

- Igyál egy pohár vörösbort, - mondtam - az talán jót fog tenni.

 

Engedelmesen megitta, mint a gyermek az orvosságot. Koccintott is velem és borús arccal mondta:

 

- Szervusz!

 

Ennek az én Elemér barátomnak az volt a baja, hogy igen vagyonos és feltűnően csinos fiú volt. Összes ismerőseim közül az egyetlen férfi, akit bájosnak lehetett nevezni a nélkül, hogy ez a jelző a férfiassága rovására esett volna. Tanuló korában teli volt tehetséggel és reménységgel. Mi, akik akkoriban szerettük és csodáltuk, nem is kételkedtünk benne, hogy mindent el fog érni az életben, amit csak akar. Úgy emlékszem, egy ideig katona akart lenni, majd diplomata, politikus, művész és talán író is. A sors kedveltjeinek naív önzésével hivatást érzett magában a ragyogásra és a feltűnésre. Aranyos egyenruhát akart viselni, szerepelni akart a szószéken, a nemzet színe előtt, az utcán és a selyemkárpitos szalonokban... Azzal kezdte pályáját, hogy veleszületett szeretetreméltóságát és hódító ösztöneit ott ragyogtatta, ahol a leghálásabb közönséget találta: a nők körében. Ebből a kellemes körből nem is szabadult ki többet a mai napig... De azért ma is emlegette még, hogy legközelebb hozzákezd a komoly munkához...

 

Most tehát ott ült velem szemben, cigarettával a fogai közt, kopaszodó fejjel és borús arccal.

 

- Barátom, - ismételgette - én megvénültem!

 

- Ez ma jutott eszedbe? - kérdeztem.

 

- Igen, ma. Különös módon. Nagyon különös módon!

 

- Halljuk!

 

És ő elmondta nekem megvénülésének történetét:

 

- Egypár esztendővel ezelőtt - így kezdte elbeszélését - valami dolgom akadt odafenn Budán. Késő délután felmentem a siklóval a Várba. Mikor kiszálltam, egy nővel találkoztam, aki a lefelé induló kocsihoz sietett. Mikor elsuhant mellettem, egy mosolygó tekintettel simogatott végig és ez olyan hatással volt rám, hogy magam is beleugrottam a lefelé induló kocsiba... Én ilyenekben a pillanatnyi benyomások embere vagyok és egy csinos nő kellemes látványa mindig megér nekem nyolc krajcárt. Nem kaptam már helyet mellette és a szomszédos fülkébe kellett ülnöm. Odalenn ő gyorsan kiszállt és a Lánchídon át Pestre sietett. Előbb azonban megint egy meleg pillantást vetett felém, úgyhogy megfeledkeztem minden dolgomról és eszem nélkül követtem. Nem láthattam az arcát, de a termete remek volt. Karcsú, vékony és mégis izmos, mint a toledói acélpenge. Szóval telivér. Kevés férfi szokta megfigyelni a nők járását. Pedig szerintem ez igen érdekes és bájos studium. Módot nyujt a hozzáértőnek ahhoz, hogy sok mindenre következtessen, többek közt a nő vérmérsékletére és önuralmára is. A pompás teremtés, aki előttem járt a hídon, oly ruganyos és puha léptekkel járt, mint egy...

 

- Mint egy női párduc?

 

- Igen, olyanformán... Honnan tudod?

 

- Sokan járnak úgy mostanában. Gyerünk tovább!

 

- Előkelően, bár kissé feltünően volt öltöztetve. Egyéni ízléssel, mint mondani szokták. Viselkedése azonban olyan önérzetes volt, hogy nem mertem kurtán megszólítani az utcán... Mert vannak nők, akikkel az ember végleg elrontja a dolgát, ha megszólítja őket az utcán. Őket tisztes távolból kell követni, a házmesterüktől, vagy a boltostól, akihez betérnek, megtudhatja az ember, kicsodák... Az én hölgyem tehát keresztezte a Belvárost, miközben mindig maga után vontatott...

 

- Maga után vontatott?

 

- Igen. Nem tudnám megmondani, hogyan csinálta, mert egyszer sem nézett vissza és a kirakatok előtt se állott meg, de azért mégis volt valami a mozdulataiban és a tartásában, ami értésemre adta, hogy szívesen veszi, ha tovább is követem...

 

A Nemzeti Színház sarkán felült a villamosra... Vagy talán a lóvasútra?... igazán nem emlékszem már, miféle vasút járt akkoriban Budapest utcáin! - és én természetesen ugyancsak felugrottam... Valami fiatalember helyet csinált ő nagyságának odabenn, magam azonban kiszorultam a kalauz mellé. Most már láthattam az arcát is. Becsületemre mondom, a legérdekesebb és legvonzóbb női arc, melyet életemben láttam! Szilárd, de a mellett igen finom profil, tündöklő barna szem, kékesfekete, hullámos haj, kreol arcbőr... Szóval az én genre-om. Az a genre, amely után siheder-korom óta mindig bomlottam és amelyet ilyen tökéletes kiadásban még sohasem leltem meg...

 

Egyszer sem nézett rám az ajtó üvegén keresztül, de azért minden mozdulata, minden lélegzetvétele nekem szólt. A mosolya is, mellyel a lovagias ifjúnak megköszönte a helyét, a bájos kézmozdulat is, mellyel lesimította ruháját és átadta a kalauznak a jegy árát. Künn, valahol a Csömöri-út tájékán, leszállott. Gyors léptekkel suhant végig az alkonyba borult utcán, de azért most is maga után vontatott. Igen szerettem volna, ha valami aszfaltbetyár belekötött volna, a nyomorultat ott téptem volna szét az utca kövezetén. Végre megállott egy kis nyaraló kapuja előtt és rátette fehérkesztyűs kezét a kilincsre... Most vagy soha! - mondtam magamban. Tíz lépésnyire vagyok tőle. Ha addig, míg hozzáérek, besiklik a kapun, akkor nincs itt semmi keresnivalóm. Ha megvár, míg odaérek, akkor megszólítom.

 

Megvárt a nyitott kapuban. Nem szólíthattam meg, mert megelőzött.

 

- Nos, bejön? - kérdezte mosolyogva.

 

Némán és gépiesen beléptem, mint az alvajáró. Aszfaltbetyár a csapdában! - gondoltam és azokra a förtelmes újsághírekre emlékeztem vissza, melyeket ilyen cím alatt olvas az ember. De azért mégis bementem. Az előszobában csinos szobaleány hámozott ki a felöltőmből...

 

- Jöjjön, jöjjön! - türelmetlenkedett őnagysága, ki sugárzó arccal állott a szalon ajtajában. Aztán bekiáltott a szomszéd szobába:

 

- Gyurka, képzelje, kit csíptem fel az utcán: Kanizsay Elemért!

 

Vidám és csudálkozó bömbölés hallatszott. Egy bársonyzekés, sörényesfejű óriás rohant be. Tüstént megölelt.

 

- Csakhogy eljöttél végre, te gazember!

 

Belátom, a históriám eddig kissé bohózatosan indul. De az nem az én hibám. Hogy ki Gyurka? Hát Gyurka, a festő, az én régi kedves cimborám...

 

Évekkel ezelőtt, mikor magam is művész akartam lenni, meleg, mondhatnám szenvedélyes barátság fejlődött köztünk. Ő akkor persze még legényember volt. Nem is tudom, mi vonzott minket annyira egymás felé. Talán éppen az a körülmény, hogy vérmérséklet, de meg külső dolgában is oly messzire estünk egymástól, mint a két delejes pólus. Ő hatalmas termetű, nehézkes, tépelődő és puhalelkű ember volt. Magam vékony, könnyed, merész és felszínes voltam.

 

Valahogyan aztán szétkerültünk megint és akkoriban hírét vettem, hogy a festő megházasodott. Valami szegény mágnásleányt, vagy talán egy modelljét vette el, a közelebbi részleteket máig sem tudom, annyit hallottam csak, hogy házassága némi feltűnést keltett Budapesten. Egy esztendővel az esküvője után összehozott minket a véletlen. Gyurka barátom azt mondta, hogy egy napra szalmaözvegy és velem akarja tölteni az estéjét. Hajnalig együtt maradtunk és a jó fiú mindig csak a feleségéről beszélt. Úgy beszélt róla, mint valami felsőbbrendű lényről, kit a Gondviselés azért küldött erre a sártekére, hogy kimondhatatlanul boldoggá tegyen egy szegény mázolót. Azt is mondta, háládatlanság tőlem, hogy nem látogatom meg őket, mert majd minden este rólam beszélnek; az asszony, aki sohasem látott még, épp úgy ismer és szeret már, mint az ura. Egy külön karosszéket is vettek nekem a kandallójuk mellé és egy régi holicsi teáscsészét...

 

Most hát végre ott voltam náluk és Gyurka valóságos indiánus-üvöltéssel köszöntött.

 

- Csakhogy mégis eljöttél! Nem hiszed, mennyire vágyódtunk utánad. És hol ismerkedtél meg Flórával? Hol találkoztál vele?

 

Szerényen átengedtem a szót Flóra ő nagyságának és el voltam rá készülve, hogy nagyon rám fog pirítani a tolakodásom miatt. Ő azonban nagylelkű volt és könnyedén kettévágta a kényes csomót:

 

- Elemér úr éppen hozzánk készült látogatóba... A kapuban találkoztam vele és a képei után mindjárt megismertem...

 

- Nagyszerű asszony! - mondtam magamban.

 

Persze, hogy ott fogtak vacsorára. Úgy bántak velem, mint a megtért tékozló fiúval. Teát is ittunk már, mikor Gyurkának eszébe jutott, hogy az estét pezsgőzéssel illenék megülnünk. Maga sietett a közeli vendéglőbe, hogy elhozza az italt. Én pedig szemben ültem az asszonnyal. A kandalló előtt, az én karosszékemben, az én holicsi csészémmel a kezemben! Az utcán már nagyon szépnek találtam Flórát, most azonban ellenállhatatlan volt. Ezüstszürke nyersselyem ruha volt rajta, a cipője és, ha jól emlékszem, a harisnyája is ezüstszürke selyemből volt. A haját, a mesés, ércfényű sörényét az ura kívánságára a vállára kellett eresztenie...

 

Mosolyogva nézett a szemembe. Ez a mosoly olyan hatással volt rám, hogy megmondtam azt, ami a fejemben járt:

 

- Tudja, hogy soha életemben nem éreztem magamat olyan jól, mint ebben a pillanatban.

 

- Akkor tehát sokszor fog hozzánk jönni?

 

- Ahányszor csak megengedi. Ha rajtam állana, akkor máshová egyáltalában nem is mennék többet.

 

- Jöjjön minél gyakrabban, Gyurka is nagyon fog örülni.

 

- És maga?

 

Felemelte a fejét és mélyen a szemem közé nézett.

 

- Ne affektáljon! - mondta aztán halkan.

 

A szívem megdobbant... Miféle asszony ez?

 

Gyurka megjött az üvegekkel és mi hajnalig koccintgattunk. Mosolygó szájjal vidám semmiségeket beszélgettünk és nekem úgy rémlett, hogy minden szónak, amit mi ketten Flórával belevetünk a társalgásba, valami titkos, mély és boldogító mellékjelentősége van.

 

Nappalodott már, mikor az utcán találtam magamat. Miközben az éj eseményein gondolkoztam, arra a meggyőződésre jutottam, hogy Gyurka alkalmasint annyit és oly túlzott elragadtatás hangján beszélt már rólam a feleségének, hogy a fantasztikus és talán kissé unatkozó asszony forma szerint belémszeretett, mielőtt még látott volna. Fölötte hízelgett a hiúságomnak, hogy a személyes megismerkedés nem hatott rá kiábrándítóan... Meg kell egyébként jegyeznem, hogy én akkor már meglehetősen rosszhírű nővadász voltam és bizonyos, hogy az ilyen ember számot tarthat a legtisztességesebb asszony rokonszenves érdeklődésére is.

 

Elhatároztam, hogy harmadnapra megint Gyurkáékhoz megyek. Alig tudtam megvárni az időt. Harmadnapra azonban közbejött valami és én nem mehettem oda. Úgy emlékszem, hogy Bécsbe kellett utaznom. Egy csomó virágot küldtem tehát Flórának és néhány udvarias sort. Mire hazakerültem utamról, a lakásomon találtam az asszony meghívását ebédre. Ezúttal is ki kellett mentenem magamat, mivel a bécsi báróném éppen arra a napra jelentette be a látogatását. Tisztára az én kedvemért rándult le hazánk szép fővárosába és ha nem is volt sem nagyon csinos, sem nagyon fiatal, mégis csak báróné volt.

 

Aztán megint más dolgok foglalkoztattak, úgyhogy jóidőre megfeledkeztem Flóráról. Mariska, Ilona, Margit, Jolán - Isten tudná valamennyinek a nevét! Talán egy esztendő is elmúlt, míg végre mégis megembereltem magamat és ellátogattam a kis nyaralóba. Gyurkáék azonban Olaszországban jártak akkoriban. Mire megjöttek, megint másfelé kalandozott az eszem... Olga, Fanni, Stefi, Adrienne...

 

Egyszer a véletlen összehozott Flóra asszonnyal az utcán. Alighogy megismertem. Ő hűvös volt és csípős, magam pedig bűnbánó és alázatos. Beszélgetésünk vége az lett, hogy megbocsátott és jövő szombatra meghítt vacsorára. - Ha az én kedvemért nem jön, jöjjön legalább az uram kedvéért, - mondta.

 

Ezúttal föltétlenül el is mentem volna, ha egy igen komoly dolog nem jön közbe. Vidékre kellett mennem, hogy jelen legyek a nagybátyám végrendeletének kihirdetésénél. Nem is tudom, mennyi idő múlhatott el így. Egypár hónap, vagy egypár esztendő? Lehet, hogy több esztendő, sok esztendő. Az idő oly szédületes gyorsasággal múlik!... Végleg azonban sohasem feledkeztem meg Flóráról. A karosszék, a holicsi csésze és a szép asszony, akik rám várnak valahol a távoli külvárosban, olykor édes megnyugvással töltöttek el, mint a hajósembert a hazai kikötő képe. Flórát tartalék-ideálomnak tekintettem.

 

Ma ebéd után a Kossuth-utcában sétálva loptam a napot. Egy cipőkereskedő kirakatában ezüstselyemből készült női cipőt láttam és a csinos kis jószág egyszerre eszembe juttatta Flórát. Melegség árasztotta el a szívemet és íziben nagy és fájdalmas honvágyat éreztem az ő barna szépsége után. Hogyan is lehettem el olyan sokáig nélküle? Hamar kocsit! Rögtön fel fogom keresni!

 

Hát bizony a Csömöri-úton nagyon megváltozott a világ, amióta nem jártam arra. Palotasorok nőttek ki a homokból és Gyurkáék kis nyaralója helyén rengeteg bérház ágaskodott. A házmester sohasem hallotta a barátom nevét. Egy kávéházban megnéztem a címjegyzéket és megtudtam mostani lakásukat. A Rózsadomb tájékán tanyáznak. Tüstént áthajtattam Budára. Még jó borravalót is ígértem a kocsisnak, hogy siessen!

 

Dobogó szívvel csöngettem be a lakásukba. A cseléd azt mondta, a nagyságos úr nincs itthon, de a nagyságos asszonyt a szalonban találom.

 

Annál jobb! - mondtam magamban.

 

Két perc mulva szemben álltam Flórával. Teremtő Istenem, mi lett ebből a százszorszép asszonyból! Rettenetesen megváltozott, amióta láttam! Sovány, csontos termete lett; profilja éles, túl erélyes vonásokat mutat; haja, a hullámos, kékesfekete sörénye, mely valaha csillogó érckígyóként omlott a vállára, gyér és fakó...

 

Hiába ígértem hát külön borravalót a kocsisnak, aki idehozott, mégis csak későn érkeztem: Flóra megöregedett!

 

Az asszony kutató tekintettel mért végig. A szeméből kiolvastam, hogy ő is nagy változásokat talál rajtam.

 

- Beteg volt talán? - kérdezte.

 

- Dehogyis voltam! Miért gondolja? Mert olyan régen nem mutattam magamat?

 

- Nagyon megkopaszodott. Pedig azelőtt olyan dús volt a haja.

 

Furcsának találtam a beszédmodorát. Azt hiszem, mégsem volt szegény mágnásleány, inkább valami modellje lehetett Gyurkának, mikor elvette...

 

Vagy egy félóráig beszélgettünk. Gyerekekről, miegyébről.

 

- Házasember maga? - kérdezte Flóra.

 

Ezt a kérdést is nagyon különösnek találtam. Hiszen, ha megházasodtam volna, annak híre ment volna.

 

- Miért gondolja, hogy megházasodtam?

 

- Azelőtt mindenütt emlegették, mostanában meg sehol sem hallani a nevét...

 

Hirtelen eszembe jutott, hogy valami fontos dolgom van. Nem is vártam meg Gyurkát, hanem sietve menekültem... Erre vezetett az utam és most - feljöttem, hogy alaposan megnézzem magamat a tükörben.

 

Miután ezeket elmondta, újra kezébe vette a kézitükröt... és fejebúbja fölé tartotta. Majd a szeme körül lévő apró szarkaláb-redőket kezdte vizsgálgatni.

 

- Itt már nem segít a sopánkodás, - mondta később - úgy látszik, igazán megöregedtem...

 

 

(1904.)

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 7 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

EZ SZINTE ELVISELHETETLEN A SZERVEZETÜNK SZÁMÁRA!...

Rádiné Zsuzsa írta 7 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

SZEPTEMBER 16. – AZ ÓZONPAJZS...

Rádiné Zsuzsa írta 7 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Még zuhog rám a fény. De a vérvörös alkonyokban már ...

Rádiné Zsuzsa írta 7 órája a(z) Zelk Zoltán: AVARSZÍN képhez:

Zelk_zoltan_avarszin_2105133_3215_s

ősz lett, mély-ősz egy csapásra zuhogtak a falevelek....

Rádiné Zsuzsa 7 órája új képet töltött fel:

Zelk_zoltan_avarszin_2105133_3215_s

Miclausné Király Erzsébet 10 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: RÉZANGYAL

Miclausné Király Erzsébet írta 10 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Kiss Virág: MEGY A NYÁR A kék ég horizontja feszül Érces, ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu