Miskolcon kezdte iskoláit, és fiatal kora ellenére majdnem beállt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc katonái közé. A szabadságharc leverése után a bécsi politechnikumban mérnöknek tanult, de ezt családi okok miatt nem tudta befejezni. Bécstől is meg kellett válnia, hiszen nem jelent meg a kötelező sorozáson, ezért büntetésből 12 évre besorozták katonának, ahonnan csak nagy szerencsével tudott hamarabb leszerelni.

Nem volt diplomája, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplője. Újságíróként és országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt és Kossuth Lajos eszmei világát követte.

Az autodidakta tudós gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért, további jelentős művei A magyar halászat könyve I–II. és a Magyarország pók-faunája I–III. kötetek.

Nevéhez fűződik a magyar paleolit-kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a Miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén.

Termékeny természetrajzi írói munkássága mellett mint tudományszervező is jeleskedett, hiszen 1877-ben alapította és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, továbbá 1893-ban alapította és haláláig szerkesztette a ma is megjelenő Aquila madártani folyóiratot. Közzétett tanulmányai közül több mind a mai napig forrásként is használható.

A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd később elnöke. 1879 és 1886 között az Országgyűlés munkájában függetlenségi párti képviselőként vett részt. A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt.

Tudományos karrierje

Foglalkozott madarak preparálásával, így került kapcsolatba a muzeológiával: a kolozsvári múzeumba ment konzervátornak.

Ő rakta le a később híressé vált állattani gyűjtemény alapjait.

Hamarosan felfigyeltek rá, és amikor felkérést kapott Bécsből, hogy vegyen részt egy afrikai állattani gyűjtést folytató expedícióban, a magyar Természettudományi Társaság többéves ösztöndíjat adott neki, hogy itthon tartsa.

Megbízásukból megírta a nemzetközi elismerést arató, hazai pókfaunáról szóló monográfiáját, melyben 314 pókfajtát írt le, és ebben a művében 36 új faj leírását végezte el.

1875-ben a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa lett.

1879–1883 között Szeged, 1893–1896 között Miskolc, majd Törökszentmiklós függetlenség párti országgyűlési képviselője. Politikusként is szót emelt a természettudományos ismeretek terjesztéséért, mert elvei szerint a természetben felismert harmónia segíthet jobbá tenni a társadalmat.

1885-ben vette feleségül Borosnyay Kamilla (1856–1916) írónőt.

Ebben az évben rendezte meg híres halászati kiállítását is.

1888-ban norvégiai tanulmányúton vett részt, és hatalmas madártani anyaggal érkezett haza.

1891-ben nemzetközi ornitológus kongresszust szervezett.

Ekkoriban írta legnagyobb jelentőségű műveinek nagy részét.

Bejárta az országot, Bugacot, a Nagykunságot, a Bakonyt, Somogy vidékét, Erdélyt néprajzi adatokért, de tárgyakat, preparált állatokat is gyűjtött.

1896-ban a millenniumi ünnepségeken nagy sikerű kiállítást rendezett, amely 1900-ban Párizsba is kijutott.

1893-ban ő hozta létre a Magyar Ornitológiai Központot, amelynek haláláig igazgatója volt.

Rengeteget publikált, sok könyvet írt, több folyóiratot szerkesztett, és sokat tett a tudományok népszerűsítéséért. Fontos szerepet játszott az Állatvédő Egyesület 1883-as megalapításában, és elkészítette a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát.

1914-ben egy szekér elütötte. Lábadozás közben a sok fekvéstől tüdőgyulladást kapott, és belehalt. A háború miatt Budapesten temették el, de hamvait Miskolc város tanácsa 1965-ben elhozatta, hogy végakaratának megfelelően a hámori temetőben helyezze el.

Az őskori leletek

1891-ben egy miskolci ügyvéd, Bársony János, házának alapozása közben különös köveket talált, amellyel felkereste Herman Ottót.

Felismerte a leletek jelentőségét, és kutatómunkába kezdett. 1893-ban mutatta be nyilvánosan a fellelt darabokat, amelyeket franciaországi tapasztalatok alapján körülbelül 40 000 évesre becsült kőszerszámoknak nevezett. Komoly vita bontakozott ki, nem is annyira a leletek pontos kora, mint valódiságát illetően, mert sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy a Kárpát-medencében őskori kultúra lett volna. Nagy hírű európai régészek vonták kétségbe Herman elméletét, amíg az 1906-ban, a Szeleta-barlangban megkezdett ásatások alá nem támasztották igazát.

1890-ben épült egykori lillafüredi háza (amit ő Pele-laknak nevezett) egy darabig a nevét viselő turistaház, ma Herman Ottó Emlékház néven két állandó kiállításnak ad otthont. Az egyik a tudós életét mutatja be, a másik a Bükk hegység élővilágát.

Kitüntetései, elismerései

• A Francia Becsületrend kitüntetettje (1900)
• 1953-ban a Borsod-Miskolci múzeum felvette a Herman Ottó Múzeum nevet.
• Számos iskola, egyesület viseli a nevét.
• Évente megrendezik a Herman Ottó Országos Biológia Versenyt

Főbb művei

• Falco subbuteo Linné. (A kabasólyomról szóló első írása). Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyvei. III. (1864–1865.)
• Erdély bőr- és egyenesröptűi. (Kolozsvár, 1871.)
• Reliquia Petényiana. (1879.)
• Magyarország pók-faunája I–III. (1876–1879.)
• Természetrajzi füzetek (szaklap indítója, szerkeszti 1877–1886.)
• Ősi nyomok a magyar népies halászatban. (Budapest, 1885.)
• A magyar halászat könyve. I–II. (Budapest, 1887.)
• A halgazdaság rövid foglalatja. (Budapest, 1888.)
• Petényi János Salamon. (Budapest, 1891.)
• A miskolci paleolith lelet (Budapest, 1893.)
• Az északi madárhegyek tájáról. (Budapest, 1893.)
• Aquila (madártani lap indítója, 1893-tól haláláig szerkesztette. Ma is megjelenő lap)
• A madárvonulás elemei Magyarországban. (Budapest, 1895.)
• Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet. (Budapest, 1898.)
• A magyar ősfoglalkozások köréből. (Budapest, 1899.)
• A madarak hasznáról és káráról. (Budapest, 1901.)
• A magyar nép arca és jelleme. (Budapest, 1902.)
• A madarak és fák napja Magyarországon. (Budapest, 1906.)
• Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország. (Budapest, 1907.)
• A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok. (Budapest, 1909.)
• A magyar pásztorok nyelvkincse. (Budapest, 1914.)
• Természeti képek. (Budapest, 1959.)

További képek