Az első tavaszi napsütés még a magunkfajta elvetemült internet-őrülteket is kirándulásra csábítja. Tősgyökeres Vas megyeiként évente egyszer legalább megcélozzuk a Hétforrást, mely a Kőszegi-hegység egyik legkedveltebb kirándulóhelyének számít.

Aki Kőszegre vagy a környékére vetődik, annak szinte kötelező jelleggel épül be programjába a Hétforráshoz való gyalogtúra. A környék legbővízűbb forrása elég messze van a civilizációtól, hogy túrának számítson, de azért hegymászó bakancs nélkül is vígan teljesíthető a táv.

A Hétforrás-vizit a rendszerváltás előtt, csak kevesek kiváltsága volt. A hely mélyen az erdőben, az osztrák határ mellett a régi határsávban található. A nyolcvanas években a Panoráma sorozatban kiadott Kőszeg című könyvben még az áll, hogy „Ez a látnivaló csak külön engedéllyel és idegenvezetővel érhető el.”

A világ azóta megváltozott, de a terület még ma is csak személyi igazolvánnyalközelíthető meg, állítólag olyan is volt, hogy ennek hiányáért az osztrák határőrök is büntettek.

Ha Kőszeg felől érkezünk, a Szabó-hegy irányba kell elindulnunk. A kisvárosban több helyen is kitáblázták a járást, meg amúgy is bárki eligazít. Akár gyalogosan, akár autóval közelítünk, a szerpentinen felfelé haladva több helyről is pazar panoráma tárul elénk, piros háztetőkkel, templomtornyokkal, várral, girbegurba utcákkal.

A hegyre felérve a hajdani Panoráma Szálló romjai mellett minden üzleti érzekkel megáldott ember eltűnődik azon, hogy a fenébe áll ez az épület – az ország egyik legszebb kilátásával - évek óta kihasználatlanul. Nem sokkal később leágazik az út Velem felé, de mi menjünk egyenesen tovább. Néhány kilométer után apró parkolóhoz érünk, innen már csak gyalog lehet folytatni az utunkat.

A tábla szerint 2,5 kilométer kellemes séta vár ránk az erdőben. Leszámítva néhány kóbor cross motorost igazán csendes, nyugodt a környék. Elvileg nem lehet eltévedni, habár egyszer nekünk sikerült: letértünk az aszfaltos útról egy ösvényre, amely később nagyon nem kanyarodott az úttal, s mi valami kiskertekhez értünk.

A Hétforrás maga egy szépséges völgyben leledzik, 100 éves bükkfák között. A honfoglaló hét vezérről elnevezett látványosság is jellegzetes, mégha nélkülöz is minden extra elemet: A források - melyek percenként mintegy 200 liter vízhozamot produkálnak - vize egy köríven elhelyezett betonozott vályúba folyik, majd onnan egy kis mesterséges tóba ömlik. A helyet már a 18. században Hétforrásként (Siebenbrunnen) emlegették, a szerkezetet 1986-ban alakították ki a Millennium tiszteletére, s 1994-ben újították fel.

A helyi hiedelem szerint aki mindegyik forrás vízéből iszik, annak egy kívánsága teljesül, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha embereket látunk ilyen irányú tevékenység közben, miközben arról értekeznek, hogy a Tasnak vagy a Töhötömnek jobb-e a víze.

A forrás közvetlen szomszédságában asztalok, padok, tűzrakóhelyek sorakoznak, melyeket kellemes időjárású hétvégeken nagy szabadcsapatok vesznek birtokukba, s hatalmas társasági élet alakul ki.

A forrás mellett található hajdani laktanya épületei – ahonnan a vasfüggönyt ellenőrizték - mára igencsak romos állapotba züllöttek, mementóként egy régi rendszerre emlékeztetnek. A betört ablakok, a kidőlt falak és az emberi ürülék nem nyújtanak túl bizalomgerjesztő látványt, ráadásul baleset- és életveszélyes is a hely. Nem igazán értjük, miért nem léptek idáig az illetékesek, egy évtizedük volt rá. Kínos.

Az viszont roppant pozitív, hogy hiába felkapott a hely, sehol egy belépő, büfé, fagylaltos bódé, csak a természet, hegyek-völgyek, víz, öreg fák és árnyas tisztások.

Még ha az a fránya kívánság is teljesülne … !