Van egy különleges kötelék az emberek és az állatok között: a kutatások szerint az állati érintés csökkenti a stresszt, a vérnyomást, oldja a feszültséget és a szorongást. Az elmúlt évszázadok során számos állatra még ennél is különlegesebb szerep hárult, például háborúk idején, tudományos kísérletekben, volt, aki a csillagok közt landolt, míg mások életeket mentettek vagy éppen a hűség mintaképeivé váltak.

 

Wojtek, a világháborús medve

 

A Wojtek (lengyelül vidám harcost jelent) névre hallgató medve a hadsereghez kölyök korában érkezett, és gyorsan az 1941-es amnesztia után megszerveződött II. lengyel hadsereg 22. hadtestének kabalája lett. A sivatagi összecsapások alatt nem csak a harcokban vetették be, de szórakoztatta is a katonákat.

 

Legemlékezetesebb csatája az 1944-es monte cassinói ütközet volt, ahol a tüzérek ellátásához szállított hadianyagot. A háború után a hadtestet Huttonba delegálták, majd 1947-ben a medve az edinburghi állatkertbe került. Bajtársai – a beszámolók szerint – valósággal zokogtak, amikor búcsút vettek tőle. Wojtek 1962-ben múlt ki, 22 évesen.

 

 

 

Marengo, a császár paripája

 

Napóleon francia császár 80 (egyes források szerint 150) fős hátaslóállományból válogathatott. Az uralkodó ménese nagyrészt szürke arab és berber telivérekből állott, amelyek elvileg könnyebben kezelhetőek voltak európai társaiknál. Napóleon kedvenc lovát Marengónak hívták. A nevét az 1800-as győztes marengói csata után kapó hatéves szürke arab telivért 1799-ben Egyiptomból importálták, és a világhírű El Naseri méntelepen tenyésztették. Habár méretét tekintve igen kicsi volt (marmagassága csupán 143 centiméter), stabil, könnyen kezelhető és bátor lóként írták le a történetírók.

 

 

Az élete során nyolc alkalommal megsérülő csődör gazdáját az austerlitzi, a jénai, a wagrami és a waterlooi csatába is elkísérte, sőt Napóleon a Valladolidból Burgosba való vágtára is kedvenc lovát választotta, amikor öt óra alatt több mint 100 kilométert kellett megtennie a császárnak. A mén az orosz hadjáratot, a moszkvai csatát és a gyilkos visszavonulást is túlélte, azonban a császár utolsó csatájában, a waterlooi harcmezőn fogságba került, s Angliába szállították. 1831-ben lehelte ki lelkét, csontvázát jelenleg a londoni National Army Museumban őrzik.

 

 

A világon először a skóciai Edinburghban sikerült felnőtt emlős testi sejtjéből új, élő egyedet előállítani, így született meg 1996. július 5-én Dolly, a klónozott bárány. Ezzel egy időben felerősödött a klónozást, főleg az emberklónozást betiltani vágyók hangja is. Magát a klónozás folyamatát Ian Wilmut és Keith Campbell fejlesztették ki, akik egy átformált, vagyis klónozott sejtmagot ültettek egy „béranyába”. A világ leghíresebb báránya 2003-ban pusztult el, halála után kitömték, s mai napig az edinburghi múzeumban van kiállítva.

 

Lajka, a kóborlóból lett űrutazó

 

A sintértelepről hozott kicsi kóbor kutya 1957-ben indult a világűrbe, de ott csak néhány órát töltött, majd kimúlt a stressz és a kapszula túlmelegedése következtében.

 

Ennek ellenére Lajka (jelentése: ugatós) nagymértékben hozzájárult az űrkutatás fejlődéséhez, ugyanis repülése bizonyította be, hogy egy fejlett élőlény túléli a súlytalanság körülményeit, és adatokkal szolgált az élő szervezet világűrbeli működésére és állapotára nézve. Nélküle és társai nélkül nem indulhatott volna az űrbe első emberként Jurij Gagarin 1961. április 12-én a Vosztok űrhajón.

 

 

1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban hatalmas diftériajárvány ütötte fel a fejét. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch – miután 1924 nyarán a rendelkezésére álló nyolcezer egységnyi diftéria elleni oltás szavatossága lejárt – újakat rendelt, ám azok nem érkeztek meg időben, a hó pedig már majdnem teljesen elzárta a térséget. Az ellenszer nélkül Nome városának gyermekeire a biztos halál várt.

 

Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából húsz kutyaszáncsapat összesen százötven kutyájával indult meg az ún. szérumfutás, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni a települést.

A csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal és hóviharokkal kellett szembenézniük, végül öt és fél nap után a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be elsőként, megmentve több ezer ember életét. Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak. Balto szobra ma a New York-i Central Parkban áll.

 

Fido, a hűség mintaképe

A második világháború idején számtalan házi kedvenc pusztulását okozták a katonai támadások. Az állatok gyakran kénytelenek voltak elszökni otthonról, s az utcán kóboroltak.

A háború egyik leghíresebb kóbor kutyája Fido volt (jelentése: hűséges). 1941 novemberében a toszkán Borgo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor egy sérült kutyára lett figyelmes az útszéli árokban. Carlo Soriani megsajnálta, s hazavitte az állatot, majd meggyógyította. Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból.

 

Mindez két éven át zavartalanul zajlott, azonban 1943. december 30-án szövetséges bombatalálat érte a gyárat, amelyben többek között Soriani is életét vesztette. Bár Fido soha többé nem látta gazdáját, 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, egyszer hazatér a férfi. A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. 1958. június 9-én lehelte ki végleg a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét több újságban is bejelentették.

Forrás: mult-kor.hu