Bornemissza Anna abban az időszakban lett Erdély fejedelemasszonya, amikor a fejedelemség virágkora (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodása) már véget ért, és megkezdődött a hanyatlás. A kis országnak két nagyhatalom között kellett egyensúlyoznia, és ebben a helyzetben a fejedelemasszonynak sokszor kellett helytállnia ingatag, befolyásolható férje helyett.

Születésének pontos idejét és helyét nem ismerjük. 1630 körül születhetett. Apja, Bornemissza Pál I. Rákóczi György fejedelem egyik kedves embere volt, akit udvari főkapitánnyá tett. Anna ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. Valószínűleg a kor nemesi származású lányainak szokásos nevelését kapta. 1653-ban férjhez ment Apafi Mihályhoz, aki régi erdélyi nemesi család sarja volt, de nem tartozott a vezető szerepet betöltő arisztokráciához. A fiatal pár élete meglehetősen eseménytelenül zajlott Ebesfalván, az Apafi birtokon, de 1657 után nagy fordulat következett be.

II. Rákóczi György fejedelem nem követte apja megfontolt, józan politikáját, és a lengyel trónt akarta megszerezni. Szövetséget kötött a svédekkel és a kozákokkal, majd az erdélyi hadsereggel Lengyelországba vonult és elfoglalta Varsót. A hadseregben szolgált Apafi Mihály is. A fejedelmet szövetségesei cserbenhagyták, így kénytelen volt visszavonulni. A törökök pedig megelégelték a vazallus Erdély önálló külpolitikáját, és a szultán ellenük küldte a krími tatárokat. Csaknem az egész erdélyi hadsereg tatár fogságba került, így Apafi Mihály is, akit a Krímbe hurcoltak. Nagyon magas váltságdíjat, 12 000 tallért követeltek érte. Már ekkor kiderült, hogy Bornemissza Anna kiváló gazdaasszony, és férjét őszintén szerető feleség. Három évi nélkülözés után kispórolta a váltságdíjat, így Apafi 1660-ban hazatérhetett Ebesfalvára. Ekkor még a kortársak sem gondolták, hogy a kevéssé ismert nemesember hamarosan vezető szerephez jut Erdélyben.

Rákóczi Györgyöt a törökök le akarták váltani a fejedelemségről. A fejedelem egy ideig ellenállt az Erdélyt megtámadó török seregeknek, de a szászfenesi csatában halálos sebet kapott. Zavaros időszak következett. A tatár fogságból visszatérő Kemény János megtette magát fejedelemnek, és német segítséget kért. A törököktől azonban Nagyszöllősnél vereséget szenvedett, és a csatában életét vesztette. Ebben a helyzetben Ali temesvári pasa a viszonylag ismeretlen Apafit jelölte az erdélyi fejedelmi trónra. Az eseményeket szemléletesen örökítette meg Jókai Mór Erdély aranykora című regényében. Az író szerint már ekkor kiderült Apafi tehetetlensége, és a táborba érkező feleségéhez fordult tanácsokért. Anna határozott jelleme már itt érvényesült, és az egyik török vezér (Kucsuk pasa) meg is jegyezte, hogy úgy tűnik, Apafi az eszét a feleségénél szokta tartani.

Apafi ellentmondásos történelmi figura. A kortársak (mint például Cserei Mihály történetíró) egyértelműen negatív alaknak tartották. Szerintük három szenvedélye volt: a vadászat, az órák (számtalan óráját minden nap pontosan felhúzta) és az esti ivászatok az erdélyi urakkal. Úgy tűnik, hogy a kormányzást okos és erélyes felesége nélkül nem tudta volna végezni. Ezt a képet rajzolja meg róla Jókai is az Erdély aranykora mellett a Törökvilág Magyarországon című regényében. Manapság vannak történészek, akik Apafit olyan óvatos politikusnak akarják beállítani, aki sikerrel egyensúlyozott a két nagyhatalom között. Ezen vélemények ellenére mégis a negatív kép tűnik valószínűnek.

Anna aktívan részt vett a kormányzásban, és különösen nagy szerepet vállalt gazdasági kérdésekben. A fejedelmi udvar fenntartása teljesen az ő vállain nyugodott. Ebben is kiváló gazdasszonynak bizonyult, gyakran adott ki rendeleteket az udvarbírák és kamaraispánok számára, ellenőrizte a parasztok terménybeszolgáltatásait. A fejedelem a gazdasági kérdésekkel egyáltalán nem törődött, ezzel szemben Anna gazdasági naplókat vezetett, amelyek nagyon gondosak és pontosak voltak. Az is jelzi, hogy milyen jó gazdaasszony volt, hogy még egy híres szakácskönyvet is írt.

Külpolitikai kérdésekkel is foglalkozott. Annak volt a híve, hogy a törökökkel Erdély biztonsága érdekében fenn kell tartani a jó viszonyt, és az adót pontosan fizetni kell nekik. A politikában jó szövetségesre talált Teleki Mihály kancellár személyében, aki anyai ágon rokona volt. Anna minden országos dologban vele tárgyalt, és családi ügyekben is kikérte tanácsait. Telekit a kortársak, különösen Cserei kegyetlen és agresszív alaknak írták le, de nem tagadták kivételes politikai képességeit. Erdélyt tulajdonképpen a kancellár és a fejedelemasszony kormányozta. Telekit sokan gyűlölték, és ez Annára is árnyékot vetett, népszerűtlenné vált.

Anna egyik hibája vallási türelmetlensége volt. Mint kálvinista gyűlölte és üldözte a katolikusokat. Megpróbálta őket áttéríteni a kálvinista vallásra. A vegyes házasságban született gyermekeknek kálvinistáknak kellett lenniük.

A fejedelemasszonynak egyre több problémája volt a férjével. A befolyásolható Apafi a mulatozások alatt olyan dolgokat is aláírt, amiket később megbánt. Néhány ilyen esetben Anna hatást tudott rá gyakorolni, és elérte, hogy a döntést megváltoztassa. Apafi aláírta például Anna sógorának, Bánffy Dénesnek halálos ítéletét, de a fejedelemasszony kegyelmet eszközölt ki számára. Ez azonban már későn érkezett, a főurat ellenségei közben kivégeztették. Egy másik esetben viszont Anna sikerrel járt, és Béldi Pál halálos ítéletét visszavonatta a fejedelemmel.

Magánéletében Anna nem volt szerencsés. Bár szeretett szépen öltözködni, a kortársak szerint nem volt szép asszony. Ezért féltékeny természetű volt, és idegesen figyelte az arisztokrata nők kacérkodását férjével. Gyakran betegeskedett, amit gyermekei is örököltek. A házaspárnak sok gyermeke született, de ezek közül csak egy, az 1676-ban született Mihály érte meg a felnőttkort. Anna férjét mindvégig hűséges hitvesként szerette, és sokszor szinte gyermekként bánt vele. Apafit és Annát régi erdélyi főúri családok lenézték, és sohasem fogadták be igazán.

Anna mindenképpen biztosítani akarta fiának a trónutódlást. II. Apafi Mihályt még apja életében erdélyi fejedelemnek ismerték el. Anna bizalmasának, Teleki Mihálynak viszont az 1680-as években megváltozott a politikája. A törökök 1683-ban Bécs alatt nagy vereséget szenvedtek, ami után megkezdődött kiűzésük Magyarországról. Teleki ezután a németekkel kötött szövetséget, és Erdélyt német seregek szállták meg.

Anna nem érte meg férje halálát és Erdély önállóságának elvesztését. 1688-ban halt meg Ebesfalván. Először az almakereki evangélikus templomban temették el. Újratemetésére 1909-ben került sor, amikor hamvait férjével, fiával és menyével együtt a kolozsvári református templomban helyezték el.

1942-ben Kós Károly tervezett számára síremléket. Anna a magyar nagyasszonyok közé sorolható, mert határozott jellemével nagyon sokat tett Erdély önállóságáért egy különösen nehéz korszakban.

Weninger Endre