hitvilág  

2012.02.26. | 19:20 Leo Maasburg: Teréz anya

Leo Maasburg osztrák pap 1982-es pappá szentelését követően sok éven át kísérte Teréz anyát Rómában, Indiában és számos útja során. Teréz anya 1997-es halálát követően tagja volt annak a bizottságnak, amely a „szegények angyalának” boldoggá avatását előkészítette. Kötetében felidézi a kereszténység egyik legnagyobb, mindenki által tisztelt személyiségével kapcsolatos emlékeit.

Leo Maasburg rengeteg olyan történetet mesél el Kalkuttai Boldog Terézről, amelyek egyértelműen bizonyítják: Teréz anya és nővérei számára egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy Jézus nem hagyja magukra őket. Teréz anya a szegényekben és szenvedőkben valóban Jézus testét látta, amelyet odaadással szolgált, nem törődve azzal, hogy ez mennyire megvalósítható. Amikor 1948. augusztus 16-án Krisztusnak engedelmeskedve levette a Loreto nővérek ruháját, és elindult a nyomornegyedek felé, teljesen rábízta magát Jézus gondviselésére és vezetésére, egyetlen kofferje és egyetlen táskája volt. Az általa alapított Szeretet Misszionáriusainak ma több mint 750 háza „tabernákuluma” van világszerte és több mint ötezer nővér szolgálja a szegények legszegényebbjeit. A könyv szerzője szerint Teréz anya „egyetlen pillanatig sem akarta, hogy a Szeretet Misszionáriusai az ő műve legyen, ez kizárólag Krisztusé volt.”

Leo Maasburg a gyengédség hatalmában látja Teréz anya és nővéreinek a titkát. „Az embereket nem különleges intellektuális vagy szociális teljesítményével ragadta meg, hanem mert látták, milyen gyengéden, együttérzően és odaadóan bánt mindenkivel. Ez megérinti a szívet: amikor az emberek megérzik, mennyire szeretik őket. Teréz anyánál ez csak Isten szeretetének továbbadása volt, amit Tőle kapott.” Jézus Krisztus missziós küldetését Teréz anya úgy értelmezte, hogy „csak egyetlen Isten van, és ez az Isten mindenkié. Ezért mi emberek az emberségünket tekintve Isten előtt mind egyenlők vagyunk.” Teréz anya számára alapvetően fontos volt, hogy ő és nővérei példája mindenkit segítsen abban, hogy közelebb kerüljön Istenhez. A könyv szerint mélységesen tisztelte az embereket, hitüket, vallásukat, a katolikus hitet senkire sem akarta ráerőltetni, „nem tanítást közvetített, hanem inkább a tanítás gyümölcsét…, a tevékeny szeretetet. Szíve telve volt szeretettel, a kezei pedig a gyakorlatban valósították meg ezt a szeretetet.” Leo Maasburg felidézve a Teréz anya mellett töltött éveket, idézi híres mondását, csak egy ceruza akar lenni Isten kezében, s hozzáteszi: „Jézus felé mutató ujj. Saját jelentéktelenségének tudata volt az életszentség felé vezető első lépése.”

A könyv szerzője szerint Teréz anya nem volt naiv, világosan látta a világban folyamatosan működő és romboló rosszat, de tudatosan elhatározta, hogy szeretetben és reményben él. A nővérek tréfásan azt mondták, hogy Teréz anya még az ördögnek is megbocsátana. Ő viszont vallotta, hogy a rosszhírű emberekért sokkal jobb imádkozni, mintsem állandóan a bűneiket emlegetni. Figyelmeztetett, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára. Teréz anya segíteni akart az embereken, nem pedig vádolni vagy elítélni őket, és segített is, a szegényeknek, kábítószereseknek, AIDS-betegeknek: „Halálukban elkísért hindukat, muszlimokat, keresztényeket és ateistákat. Szeretetének nem volt határa, nem tett faji, vallási vagy világnézeti különbséget. Így mutatta meg nekünk, hogy milyennek kell lennie a keresztény szeretetnek.”

Leo Maasburg állítja, hogy Teréz anya mindenkit megérintett lelkileg, akivel találkozott, senki nem tudta kivonni magát a belőle áradó szeretetsugár hatása alól. Reméli, hogy általa ő is megváltozott. Többek között megtanulta Teréz anyától, nem az a lényeg, hogy mivel foglalkozunk az életben, hanem az, hogy azt szeretettel csináljuk. Még az asztaltörlést is olyan szeretettel kell végeznünk, hogy az valóban ragyogjon a tisztaságtól. Teréz anya hitvallása volt, hogy a szeretettel cselekvés mellett csak imádkoznunk kell, és vigyáznunk arra, nehogy elrontsuk Isten művét.

Teréz anya a döntései előtt mindig több ember véleményét is kikérte, és amikor úgy látta, hogy minden együtt van, akkor imádkozott, majd döntött. Ez a döntés aztán sziklaszilárd maradt. „Ilyenkor ő volt a ’jóakaratú diktátor’, ahogy némelyek nevezték” – írja a szerző.

Több történet olvasható a kötetben, hogy az Istennnel való kapcsolat mennyire élő és valóságos volt Teréz anya és a közösség életében, s ez a hatás kihatott azokra is, akik kapcsolatba kerültek velük. Az egyik szerint a kalkuttai házban kifogyott a liszt, és pénzük sem volt, hogy vásároljanak. A konyhás nővér szomorúan közölte a hírt Teréz anyával, aki azonban utasította, hogy menjen a kápolnába imádkozni. Amíg a nővér imádkozott, egy ismeretlen jelent meg az ajtóban, és egy nagy zsák lisztet hozott.

Egy másik történet a könyv szerzőjével esett meg. Egyik alkalommal hosszabb ideig tartózkodott Kalkuttában és rengeteg videót, fényképet készített Teréz anyáról, a nővéreiről és a szegények legszegényebbjeiről. Ezt követően elutazott Moszkvába – ez még a Szovjetunió idején történt –, majd innen Rómába. A szovjet fővárosba nem akarta magával vinni a képeket, mert félt, hogy elkobozzák. Ezért Teréz anyára bízta azokat, hogy ha majd Rómába utazik, vigye magával. Amikor ez megtörtént, minden csomag megvolt, csak a filmes doboz nem. Teréz anya azt tanácsolta Leo atyának, imádkozzon Páduai Szent Antalhoz, aki „köztudottan mindenféle elveszett tárgy égi pártfogója.” Ő megfogadta a tanácsot, és felajánlott Szent Antalnak 50 dollárt. Ám a filmes doboz az újabb járattal sem érkezett meg, s az illetékesek valószínűnek tartották, hogy elveszett. Ekkor Teréz anya azt tanácsolta, hogy Leo atya úgy ígérje meg az 50 dollárt, hogy az kenyér lesz a szegényeknek. „Erre ő különösen érzékeny.” Leo atya így tett, a „jutalmat” pedig fölemelte 100 dollárra, s ezt követően megérkezett a filmeket tartalmazó csomag, a hivatalnokok és a könyv szerzőjének legnagyobb meglepetésére.

Talán nem mindenki tudja, hogy a Szeretet Misszionáriusainak is van névjegykártyájuk – amit a könyv szerzője tréfásan „üzleti kártyának” nevez –, amit Teréz anya kérésére egy építész tervezett, akinek a felesége rendszeresen segített a nővéreknek. A szöveget Teréz anya írta: „”A csend gyümölcse imádság!/ Az ima gyümölcse hit./ A hit gyümölcse szeretet./ A szeretet gyümölcse szolgálat./ A szolgálat gyümölcse béke.” Az Istentől korábban eltávolodott építész pedig ismét megtalálta a hitét.

Kiemeli a könyv szerzője Teréz anya erős lelkiségét, többen meg voltak győződve róla, hogy a szívekbe lát, ezért olyan dolgokról is szólt, amelyekről egyáltalán nem tudhatott, vagy még nem következtek be. Egyszer Spanyolországban keresett házat AIDS-es árvák számára, s egy Pascual nevű fiatalember, életvidám utazási ügynök vitte az autóján. Az út végén azt kérte Teréz anyától, dedikáljon neki egy könyvet. Ő azt írta: „Kedves Pascual Atya”. A fiatalember otthon eldugta a könyvespolcán a kötetet a többi könyv mögé, nehogy a barátai meglássák, és kigúnyolják. Eltelt tíz év, s Pascual a könyvespolcát rendezgetve, megtalálta a kötetet. Újra felnyitotta, elolvasta az ajánlást, ami prófétai jövendölés volt. Időközben ugyanis pap lett, amit tíz évvel korábban még elképzelhetetlennek tartott volna.

Tele van a kötet ezekhez hasonló történetekkel, amelyek még közelebb visznek bennünket Kalkuttai Boldog Teréz egészen kivételes személyiségéhez. A szegények legszegényebbikét krisztusi szeretettel szolgáló Teréz anyát valóban jellemezte az Isten szeretetébe vetett végtelen bizalom, a hit hegyeket tengerbe vivő ereje és a Jézus Krisztusból táplálkozó, soha meg nem haló remény.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír