Árpád-házi Szent Kinga vagy Kunigunda

Árpád-házi Szent Kinga (vagy Kunigunda; Esztergom, 1224. március 5. – 1292. július 24.) magyar szent, IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje.

IV. Béla és Laszkarisz Mária legidősebb gyermekeként született. Tizenöt évesen feleségül ment a Piast házbeli V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, akivel szüzességi fogadalmat tettek. Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a tatárjárás után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez.

Templomokat, kolostorokat építtetett, köztük nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. Ide vonult vissza Kinga a férje halála után klarissza apácaként. Vagyonát szétosztotta a szegények közt. A kolostor priorisszája lett.

Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában

1690-ben avatták boldoggá, 1999-ben szentté. Ünnepe július 24.

Árpádházi Szent Kinga – IV. Béla királyunk lánya – 15 éves volt, amikor feleségül ment Boleszláv lengyel királyhoz. A tatárjárás a lengyeleket sem kerülte el. A pusztítást látva Kinga hazatért Magyarországra, hogy apjától, IV. Bélától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára.

A magyar király akart és tudott segíteni a lengyeleken: egy bányát, a máramarosi sóbányát adta ajándékba Kingának, pontosabban a bánya “hitbérét”, jövedelmét.

S hogy az adomány nem csak „segélyt” jelentett, hanem a munkát és a jólétet is biztosította a lengyeleknek, azt a legenda bizonyítja.

Történt ugyanis, hogy Kinga a máramarosi sóbánya birtokbavételének jeléül beledobta gyűrűjét egy ottani aknába.

Láss csodát, nem sokkal később egy óriási sólelőhelyre bukkantak a lengyelországi Wieliczkában. Nagy szerencse volt ez az éhező országnak, hiszen a Középkorban a sóbányászatból származó bevétel hatalmas összegre rúgott, olyannyira, hogy Lengyelországban nem sokkal később volt olyan év, mikor a királyi kincstár éves jövedelmének egyharmadát adta. A wieliczkai bányanyitás óta bővelkedik sóban Lengyelország.

De hogy minek volt köszönhető ez a nagy szerencse, arra hamar megadatott a válasz. A gyűrűt, Árpádházi Szent Kingának az erdélyi aknába dobott gyűrűjét a wieliczkai bánya első sótömbjében találták meg.

Wieliczkában – a sóbánya mélyén – ma is megcsodálhatjuk a sóból kifaragott jelenetet, ahogy egy bányász átnyújtja a királynének a gyűrűt.

Kingát rajongva szerették a lengyelek. Kórházakat, templomokat, kolostort alapított, s mint a legenda is bizonyítja – mert a legendáknak hinni érdemes – munkát és jólétet is hozott második hazájának. Amikor 40 évnyi házasság után férje meghalt, a lengyel nép egyöntetű akarata volt, hogy vegye át az ország kormányzását. Ő azonban a hatalmat visszautasította.

1279-ben, – miután eltemette férjét – felvételét kérte a klarissza apácákhoz. Ettől kezdve teljesen istennek szentelte életét. 1284-től haláláig az ószandeci kolostor apátnője volt. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, XI. Kelemen pedig a lengyelek és litvánok védőszentjévé nyilvánította. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába.

Árpád-házi Szent Kinga életében gyönyörű példáját adta az áldozatos Isten- és emberszeretetnek feleségként és királynőként egyaránt. A sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, mégis távol állott tőle az uralkodói stílus. Egy percig nem uralkodott, viszont élete utolsó pillanatáig szolgált.