Magányuk figyelemreméltó, ám nem egyedi, hiszen
közel száz kamalduli szerzetes él még szerte Európában, valamint Dél- és
Észak-Amerikában, akik egyetlen szó nélkül élik remete életüket.
A Komárom-Esztergom megyei Majkpusztán a néma barátokként emlegetett
fehércsuhás, fejtetőjüket kopaszra borotvált, hosszú szakállú
szerzetesek szigorú rend szerint éltek, egymással csak a december 28. és
január 2. közötti napokban találkozhattak a kolostor ebédlőjében, a
refektóriumban. Az év többi napján az egyforma beosztású, középkori
olasz mintára épült saját cellaházukat csak engedéllyel hagyhatták el.
Az elmélkedés és a napi nyolcórai ima mellett fafaragással, festéssel
vagy fazekassággal foglalhatták el magukat. A szerzetesek puritán élete,
a némasági fogadalmuk nem büntetés volt, sokkal inkább magas szintű
elköteleződés, egyfajta magasztos lelkiállapot eléréséért vállalt
leegyszerűsített fizikai létezés.
Már a rend első tagjai, az 1009-től
működő itáliai Campo Malduli nevű remeteség szerzetesei is a lelki
tökéletességre törekedtek, melynek elérése érdekében magányosan,
elmélyülten éltek.
A külvilággal a szintén némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt
laikus barátok, a fráterek és a laikus testvérek tartották a
kapcsolatot, akik egyúttal halászattal és földműveléssel foglalkoztak.
Ők voltak azért is felelősek, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik
remete.
A rend önfenntartó volt, amihez a külvilággal érintkezők
tevékenysége mellett az is hozzájárult, hogy a bentlakók gyümölcsöket,
zöldségeket, illetve gyógy- és fűszernövényeket termesztettek saját
veteményesükben. A 17 különálló apró cellaházhoz tartozó kiskertet magas
fallal vették körbe, ezzel is megakadályozva, hogy a remeték egymással
beszélhessenek.
Minden házban freskókkal, stukkókkal díszített kápolna,
benne oltár; egyszerű, kandallóval és könyvszekrénnyel berendezett
lakószoba; műhely és kamra volt, ezek az egyetlen korhűen berendezett
lakrészben ma is láthatók. Az aszkétikus életmód része volt az is, hogy a
barátok az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak.
A majki kolostor templomának csonka tornya
Magyarországon a 17. században telepedtek le a kamalduliak, a majki
remeteség volt a negyedik, egyben utolsó az ismert kolostorok sorában,
ide 1735-ben érkezett az első három szerzetes.
A remeteség 12 évig
virágzott, majd II. József 1782-es rendelete értelmében a majki
szerzetesrendet is feloszlatták. Ekkor a kamalduli közösség 11
felszentelt atyából, (páterből) és 4 fel nem szentelt szerzetesből
(fráterből) állt, akik közül néhányan Magyarországon maradtak, a többiek
azonban egy olaszországi rendhez csatlakoztak. A majki birtokon ezután
működött egyebek mellett posztógyár, pálinkafőző, vadász- és
lakókastély, kórház, majd középiskola, kollégium és munkásszálló. Majk
az 1980-as évektől turisztikai látványosság, tavasszal ismert
levendulaszedő helyszín, a cellaházak egész évben bérelhető üdülőként
szolgálnak, a belső udvaron pedig nyaranta koncerteket szerveznek.
A pusztítások és átalakítások ellenére az Oroszlány és Vértessomló
között, Majkpusztán található épületegyüttes Közép-Európában az egyetlen
olyan kamalduli remeteség, amely egységben, jelentős átalakítások
nélkül maradt fenn. A díszes belső terekkel kialakított konventépület, a
változatos kápolnákkal megépített cellaházak, valamint a faragott kapuk
és szobrok ma is a barokk változatosságát hirdetik. A három oldaláról
védelmező 30 hektáros kolostorerdő természetvédelmi terület, része a
Vértesi Tájvédelmi Körzetnek. A remeteségről a Forster Gyula Nemzeti
Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ gondoskodik.
A remeteség főkapuja fölött idézet utal az egykori lakókra: „Távol
legyen ezen szent magány kapujától a csendzavaró, mert az Istennek
szentelt sereg gyűlöli a zajt.”
Írta és fényképezte: Mozer Mária
Kommentáld!