hitvilág
2012.02.28. | 18:57 Napi három perc – Hogy mikor mire van időnk…
Hogy
mikor mire van időnk, főleg, ha a szabadidőnkről van szó, azt legtöbb
esetben mi döntjük el. Mi vagyunk azok, akik felállítunk egy fontossági
sorrendet (sokszor csak sűrűnek vélt dolgaink között), s mi vagyunk azok
is, akik esetleg nem tartjuk magunkat e sorrendhez, becsapva olykor
önmagunkat is.
Minden a fejben dől el! Minden ott dől el, mert a gondolataink
irányítják életünket, cselekedeteinket. A változások korát éljük (mikor
nem?) – mondják nagyon sokan. Azt is szokták mondogatni, hogy régebben
talán jobb volt. Talán nem voltak ennyire gazdagok az emberek, de a
közösségeikhez jobban ragaszkodtak. Hogy gazdagabbak voltak-e vagy sem,
azt nem könnyű megítélni, hisz változott a külső körülmény, a környezet.
Változott a külső körülmény, mert az ember igényei változtak: kényelemi
szempontok, kapcsolattartási eszközök sokasodása stb. De vajon
változott-e a belső, a lelki körülmény? Vajon a több, rendelkezésünkre
álló eszköz több lehetőséget biztosít-e arra, hogy közelebb legyenek az
emberek egymáshoz, közelebb közösségeikhez, s élünk-e megfelelően ezen
eszközök által felkínált lehetőségekkel? Vajon a szeretet megélésében
közelebb vagy távolabb kerültünk az utóbbi időben rohamosan fejlődő,
változó világunkban?
Nemrég egy ismerősöm beszélt arról, hogy ma mennyire másként élik meg az
emberek a családon belül is a szeretetet, mert megváltozott a világ.
Túl fontos lett az anyagi dolgoknak a biztosításában kimerülő szeretet.
Pedig olyan egyszerű a szeretet gyakorlása, a meg- vagy inkább
visszaváltozásunk: csupán azt a kérdést kell feltennünk, hogy az adott
helyzetben mit tenne Jézus? Vajon ő hogyan cselekedne? Ha sikerül akár
csak gondolatban is feltenni a kérdést (főleg olyankor, amikor az
indulataink uralkodnak el rajtunk), még válasz nélkül is elindulhatunk a
változás útján, s mindjárt lesz időnk magunkra, családunkra, kisebb
vagy nagyobb közösségeinkre.
Hogy mikor mire van időnk, azt mindig mi kell eldöntsük, mert mi érezzük, hogy mikor mi a fontos számunkra!
Andorkó Attila
Kommentáld!