Liguori Szent Alfonz

püspök, egyháztanító
Születése	1696. szeptember 27., Marianella (Campania)
Halála	1787. augusztus 1., Pagani
Tisztelik	Római katolikus egyház
Boldoggá avatása	1816. szeptember 15., Róma Boldoggá avatta: VII. Piusz pápa
Szentté avatása	1839. május 26., Róma Szentté avatta: XVI. Gergely pápa
Ünnepnapja	augusztus 1.

Liguori Szent Alfonz Mária (Marianella, 1696. szeptember 27. – Pagani, 1787. augusztus 1.) olasz katolikus teológus, egyháztanító, a redemptorista rend megalapítója, majd katolikus püspök, valamint a katolikus erkölcsteológia egyik legjelentősebb alakja.

Teológiája és művei 

A felvilágosodás liberalizmusa és a janzenizmus ellen Alfonz több aszketikai, dogmatikai és morális írást tett közzé. Az erkölcstani irodalom egyik legjelentősebb művelője lett. 111 könyve, amelyet számos idegen nyelvre lefordítottak, csak 1933-ig 17125 kiadást ért meg.^[1]

A kor terjedő ateizmusáért döntően a deizmust tette felelőssé, teoretikus munkáiban pedig a racionalista kételkedés ellenében a hit igazságáról és intellektuális megalapozhatóságáról értekezett. Életművének fő célja a korszerű papi eszmény, a helyes gyóntatói és lelkivezetői gyakorlat meghatározása volt: Homo ecclesiasticus című munkája az eszményi lelkipásztor alakját írta körül, gyakorlati kézikönyvei, gyóntatási útmutatói pedig ugyanezt a célt szolgálták. Ezekből a törekvéseiből nőtt ki Theologia moralis című alapvető szintézise, amely formailag kommentár volt Hermann Busenbaum morális összefoglalásához, az idők során azonban önálló kézikönyvvé terebélyesedett.

A 18. század nagy erkölcstani vitájában (probabilizmus versus tutiorizmus), amelyben a kérdés az volt, hogy az ember milyen körülmények között dönthet a törvény ellen: ha a törvény kötelező erejét kétségbevonó vélemény biztos és komoly alapokon nyugszik (tutiorizmus); vagy akkor is, ha a törvény kötelező ereje ellen csak igen csekély érvek szólnak(laxizmus, illetve mérsékeltebb formában a probabilizmus). Alfonz a józan középút keresésével (aequiprobabilizmus) a legnagyobb moralisták közé emelkedett. A lelkipásztori munka elvi megalapozása, különösen pedig a bűnbánat és bűnbocsánat teológiája tekintetében nézetei a 20. században meghatározóak voltak.

Az olasz irodalomtörténet is számon tartja Alfonz püspököt mint az olasz keresztény himnuszköltészet egyik művelőjét, valamint mint népdalköltőt. Vallásos tartalmú szövegeket írt népdalokra, illetve szerzett ilyeneket; közülük néhány ma is ismert.

Főművei

• Practica del confessore. Venetiis, 1748.
• Istruzione… Uo., 1757.
• Theologia moralis. Uo., 1763.
• Homo Apostolicus. Tom. 1-3. Bassani, Venetiis, 1770.

Magyarul megjelent művei

• Kálvária járás vagyis szent keresztút. Pest, 1861.
• Vezérkönyv az Oltáriszentség látogatásáról. Ford. Nogáll János. Pest, 1867. (5. kiad. Bécs, 1885; 19. kiad. Bp., 1938.)
• Az üdvösség útja. Ford. Varga Miklós. Cegléd, 1896.
• Szentséglátogatók könyve. Bp., 1902.
• Jézus Krisztus keserves kínszenvedése és halála. A 4. evangélium nyomán. Uo., 1903.
• A krisztusi lélek. Átd. Nagy Imre Leó. Uo., 1913.
• Mentsd meg a lelkedet. Kiskunmajsa, 1913.
• A Jézus Krisztus iránt való szeretet gyakorlása. Ford. Dombi Márk. Bp., 1922.
• Megegyezés Isten akaratával. Ford. Dombi Márk. Uo., 1924. (Korda Rt. 1941) Letölthető.
• Az örök igazságok. Elmélkedések a hét minden napjára. Ford. Dombi Márk. Uo., 1924.
• Szűz Mária dicsősége. Kalocsa, 1924.
• A Boldogságos Szűz Mária erényei. Rákospalota, 1930.
• Gondolatkincsek Ligouri Szent Alfonz műveiből. Bp., 1946.
• Szentséglátogatások és Mária-köszöntők a hónap minden napján. Szent István Társulat, Bp. 2004.