Nagyboldogasszony napja az egyik legfontosabb katolikus Szűz Mária-ünnep. Neve az ősmagyar hitvilág istennőjének nevéből ered, akinek
az alakja a magyar kultúrában egybemosodótt Jézus édesanyjáéval. Ezen a
napon a katolikus hívők Szűz Mária mennybemenetelét ünneplik.
A név eredete
Az elnevezés a magyar nyelvben, a történelmi magyar hitvilág
hagyománya nyomán különvált a legtöbb európai nyelv használati
gyakorlatától, amikor Szent Gellért fehérvári beszédében Boldogasszonynak nevezte Szűz Máriát: A XVI. század elejétől a Szent Gellért legendájában olvashatjuk a Karthauzi Névtelen feljegyzéseiből: « És
az Ő (t. i. Szt. Gellért) tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy
az szíz Máriát ez Magyarországban Bódog-Asszonnak, avagy ez világnak
nagy asszonyának hívnák ». (Toldy Ferenc: Magyar szent. leg. III. fej.)[1][2]
Itt meg kell különböztetnünk a név eredtét, illetve az ünnep nevének
jelentését. Azaz nem tévesztendő össze a Boldogasszony a
Nagyboldogasszonnyal. Míg az előbbi Szűz Máriát jelenti emberi minőségben, az utóbbi feltámadt minőségben.
A Boldogasszony név eredete, kútforrása - minden magyar pogány istennő elmélettel ellentétben[3], mely azonossá teszi az ősi magyar hitvilág istennőjének, a Boldogasszonynak a nevével - a Bibliában található:
"Boldog a méh mely hordozott téged, és az emlő amely táplált." Egy asszony kiáltott fel a tömegből Lukács evangélista
szerint, amikor Jézus tanított. Jelentős mondattá válhatott ez a
keresztény hitoktatásban, amit abból érthetünk meg leginkább, amit Jézus
válaszolt erre: "És milyen boldogabbak azok, akik Isten szavát
hallgatják, és meg is tartják azokat." Ebből származik a katolikus egyház Szűz Máriá-s lelkülete.
Tehát a Boldog méh és emlő ugyan Szűz Mária emberi életére utal, de
katolikus tanítás szerint a Szent Szűz boldogsága a mennybevételével
történt meg igazán, ezért a neve Nagyboldogasszony lett - azaz a
mennyországba lépő Szűz Mária új neve, és ünnepe.
Bár latinul az esemény elnevezése dormito sanctae Mariae (Szent Szűz elalvása), vagy pausatio – azaz elpihenés, elszenderedés – Magyarországon mégsem honosodott meg ebben a formában. A VIII. századtól Assumptio beatae Mariae virginis, míg később Magyarországon a „Nagyboldogasszony ünnepe” elnevezés terjedt el, és alakult ki Mária magyarországi kultusza.
A magyarok Boldogasszonya
Az ősi magyar táltoshagyományban a nőnemű teremtő Erőnek Tengrit,
vagyis „Végtelen”, azaz „Tenger”, „Tér” volt a neve. Ő volt „az Ősanya,
az első moccanás szülötte, az idő forrása, lét kezdete, a megfogalmazott
ige, az osztó, az oszló...” „Tengrit, akit Yotengritnek is mondanak –
mert Yo elsőt jelent, és ő vala az első istenség...” „Az ősistenség
kezdetben egyedül volt és nő volt, ki magában hordozá még a férfit is,
mint várandós asszony méhében a fiát, kit megszülend.
Várakozó és
várandós menyasszony volt az istenség, és teremte hegyeket, völgyeket,
testet ölte sziklákban, kövekben, alkotván azokat szitáló ködnél
finomabb szellemanyagából. Teremte szellemgyerekeket is, kisisteneket,
világ-részek ügyelőivé...” „Homlokán holddal ékes Ukkó istenanyánk,
Naporcájú Gönüz istenatyánk akkor még egységben valának...” „Fényes
orcával ékes magasságos istenünk akkor még homlokán holddal ékes Ukkó
istenanyánkban szunnyadt, aki akkor még Tengrit volt.” „Tengrit
isten-ősünk szitáló ködnél finomabb istenanyagából nőstény istenné meg
hím istenné szellem-testesült...
A nő isten, Ukkó Földisten Anyánk éke a
hold... Ő a Föld Királynője is, a Boldogasszony.”[4][5]
Egy elmélet szerint a Boldogasszony a kereszténység előtt jóval
korábban létező mitológiai alak, s mint ilyen, a magyar mitológia fontos
szereplőjét képezte az elmúlt évezredek során, és a huszadik századra a
Boldogasszony alakja a köztudatban teljesen egybemosódott Szűz Mária
alakjával.
A keresztény hittérítők ugyanis, a hasonlóságot felismerve,
egyszerűen lecseréltek a magyar mitológiai nő istent (Boldogasszonyt)
Szűz Máriára, hogy az új hitet a régire építve könnyebb dolguk legyen
elterjeszteni az általuk pogánynak tartott magyarok között. Ezt a
verziót nem támasztja alá az a tény, hogy a keresztény Szűz Mária csak a
magyarok körében Boldogasszony, mert a Boldogasszony mint Beata
(Boldogságos), általános keresztény elem, a Bibliából, és a VIII.
századtól kezdve alkalmazzák Szűz Máriára. A Biliában található utalások:
- Mária látogatása az ugyancsak áldott állapotban lévő Erzsébetnél.
Máriáról mondja Erzsébet: "Boldog aki hitt annak a beteljesedésében,
amit az Úr mondott neki." (Lk 1.45)
- Magnificat: "Íme mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék." (Lk 1.48)
- Amikor jézus arról beszélt, hogyha nem talál nyugalmat a megtisztult
ember, akkor hét másik gonosz lélek szállhatja meg; egy asszony
felkiáltott a tömegből: "Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő,
amelyet szoptál." (Lk 11.27)
Lehetséges verzió, hogy inkább az ősi magyar hitvilág egy részének
továbbélése keresztény köntösben, ha az korábban keletkezett, mint az Újszövetség. Olyan elmélet is létezik, mely szerint a Boldogasszony a buddhista bódhiszattvákhoz kapcsolódik, ezt erősíti meg a Szabadító Buddha Anya – azaz Tara – hagyománya, amelyet a buddhizmusban a Boldogasszonnyal azonosnak tartanak[6]. A Szabadító Buddha Anya temploma Magyarországon Tar község mellett található[7].
A Nagyboldogasszony történeti háttere
Nagyboldogasszony napját Szent István rendelkezésétől kezdve ünnepként tartják számon Magyarországon. Ez az ünnep egybeesik a Regnum Marianummal,
vagyis azzal a nappal, amikor Szent István Magyarországot felajánlotta a
„Szent Szűznek”. Ezen az ünnepen tarthatjuk tehát Magyarország
Patrónájának a napját is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklattal, körmenetekkel és az országszerte rendezett búcsúkal. Különösen a Nagyboldogasszonynak szentelt templomok plébániái készülnek erre a napra nagyobb ünnepléssel. [8]
Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap: a moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken „dologtiltó nap”, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben
azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába,
hogy egészséges legyen, és sokat teremjen. A nap időjárása termésjósló
is: ha a „Nagyasszony” szépen fénylik, jó bortermés van kilátásban. A
két Boldogasszony köze, vagyis augusztus 15. és szeptember 8.
varázserejű időszaknak számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell
szellőztetni a hombárt s a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele
ne essen. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos,
és ne essen bele a zsizsik. A hiedelem szerint az ebben az időszakban
ültetett tyúk az összes tojását ki fogja költeni.
Az ünnephez kapcsolódó úgynevezett „Mária-virrasztás” szokása azt a hitet tette hagyománnyá, amely szerint a napfelkeltében meg lehet látni ezen a napon a „Napba öltözött Boldogasszonyt”.
A huszadik század elején az egész magyar nyelvterületen élt a
„nagyboldogasszonyi virágszentelés”, virágáldás szokása, amikor a
népszokás szerint virágszentelést tartanak, és virágokból koporsót
készítenek.
A Nagyboldogasszonyt követő időszakban van még egy lassan teljesen
feledésbe merülő, ősi népünnepünk, amelyet régen „Boldogasszony
másnapjának” neveztek. Ez augusztus 16-a, tartalma pedig a magyar
őstörténetig vezethető vissza. Egyes történészeink szerint ezen a napon
történt, hogy a hét törzs vezérei Álmost fővezérré választották, neki engedelmességet fogadtak, és ezt vérszerződéssel pecsételték meg. Egyesek szerint a vérszerződés a magyar nép születésnapja volt.
Nagyboldogasszonynak szentelt római katolikus templomok
Kommentáld!