Nursiai Szent Benedek
Nursiai Szent Benedek (Nursia, 480 körül – Monte Cassino, 547. március 21.) a bencés rend alapítója és regulájának kidolgozója. Szent Skolasztika ikertestvére. 1964-ben VI. Pál pápa a nyugati szerzetesség alapítójaként és az európai szellemiség alakítójaként „Európa védőszentjévé” nyilvánította.
Élete
Ora et labora - imádkozz és dolgozz: ez a szerzetesek és apácák
feladata, és a lényege annak a szabályzatnak, amelyet a 6. században
Nursiai Szent Benedek, a szerzetesség atyja fogalmazott meg, és amely a
9. század elején valamennyi nyugati monostor kötelező alkotmánya lett.
Noricum tartományban született, előkelő szülőktől származott. Kezdetben Rómában tanult, de megelégelte a világi hívságokat, és később egy Subiacóhoz közeli barlangba vonult a világ elől. Itt három év után pásztorok találtak rá. Abban a korszakban élt, amikor megszűnt a Római Birodalom, helyette létrejött a keleti gót állam, élén Theodorik királlyal. 530 körül alapította meg saját kolostorát — a bencés szerzetesrend anyakolostorát — Dél-Itáliában, Monte Cassino hegyén.
Életrajzát I. (Nagy Szent) Gergely pápa
írta meg Dialógus című művének második kötetében. A szerző alapvetően
időrendben, tematikus csoportosítás nélkül beszéli el Benedek életét,
szellemi fejlődését. Benedekkel megtérése után csodák történtek, ő pedig
küzdött a bűnös dolgok ellen. Pl.: a női kísértés elkerülésére
csalánbokorba ugrott, felismerte a neki szánt, mérgezett ételeket és
italokat. A monostor megalapítása után már ő lett a csodák forrása, de
csodái nem térítő és nem is gyógyító csodák. Benedek örökké harcolt a
Sátánnal, ezért ő lett a tökéletes és legyőzhetetlen szent példája.
Ezenkívül ő a közösségi élet szentje is, hiszen a szerzetesként élve
tette csodáit, a rendnek mutatott példát.
Képességei:
- úrrá lesz a természet törvényein;
- a jövőbe lát;
- szimultán tud más eseményekről;
- látja a Szentlelket és a természetfölöttit;
- gondolatot olvas;
- halála után két szerzetes tanúskodott róla ugyanúgy, egymástól függetlenül.
Munkássága
Ő felügyelte egy tucat kolostorban a rendet, a kolostori élet
megszervezését és folytatását. A különböző kolostori szabályzatok
ismeretében és saját tapasztalatainak tudatában Nursiai Szent Benedek új
szerzetesrendi szabályzatot alkotott, mely annyira átfogó és meggyőző
volt, hogy Nagy Szent Gergely pápa és egyházatya (540-604) kötelezővé
tette minden kolostorban, sőt az egész római egyházban is. Egyik
legfontosabb műve a 73 pontból álló szerzetesi Regula.[1]
A korábbi hasonló témájú írások is hatottak rá: az egyiptomi
szerzetességről szóló Vitae Patrum (Az atyák élete), Szent Vazul,
Cassianus, Pachomius és Szent Ágoston írásai, s amire mostanában
figyeltek fel, a Regula Magistri. A Regula Magistri nagy részben szó
szerint megegyezik a benedeki Regulával, máshol csak érintkezik, de
néhol éppen ellentétben áll vele."[2][3]
E műve mind a mai napig sok kolostorban, monostorban szabályozza a
szerzetesek mindennapi életét. Egyúttal felsorolja a jó cselekedetek 74
eszközét, elkülöníti az alázatosság 12 fokát és rendelkezik továbbá a
hibázók büntetéseiről. A 73. pontban elmondja, hogy műve nem teljes, és
irányadást nyújt a teljesség eléréséhez.
Egyháztörténeti szempontból a mű a 3. fejezetben szabályzott
tanácsadó testület szempontjából fontos, mivel ez az intézmény nála
jelenik meg először.[4]
A lélekről (cura animae) és a testről (cura corporis) való
gondoskodás vált a kolostorbeli gondolkodás és élet központi céljává. A
betegek ellátása volt a legfontosabb, és ami még fontosabb: nemcsak
saját rendjük tagjain kellett segíteniük, hanem mindenki máson is, aki
bajával felkereste a kolostort.
Lásd még
Kommentáld!