Gyüljünk össze advent
meghitt estéjében imára, az égő gyertya fénye bevilágít az éjszakába.
Korunk, közösségünk, családunk, lelkünk éjszakája az ima fényében
oszladozik, a fény növekszik, a sötétség eltűnik.
Megerősödik
a család, a családon belül a családtagok egysége, valamint a Szent
Család élete, sorsa, bizalma Istenben: nyugalmat, reményt , szeretetet,
örömet nyújt.
Védeni fogják az értéket, igazságot, gyermeket, közösséget
... mint ahogy védték a szent család tagjai egymást és minden körülmény
között a szeretet útját, az életet adományozó útját választották.
Adományozzuk és erősítsük mi is mindenkiben és minden körülmény között
az Isten nyújtotta életet és örömet.
REMÉNYIK SÁNDOR: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától:ez a Kegyelem.
Kommentáld!