Szent Domonkos
1171
és 1173 között született a spanyolországi Caleruegában. A hagyomány szerint
igen jámbor édesanyja már elejétől fogva arra vágyott, hogy fiából pap legyen,
akire bizonnyal nagy hatással volt anyja elkötelezett együttérzése minden emberi
nyomorral és szenvedéssel.
Amikor Domonkos elérte a hétesztendős kort, szülei
rábízták egyik nagybátyjára, egy papra, aki vállalta pappá nevelését. A tanulmányokat
igen komolyan vette, a Szentírás egyes részeit kívülről is megtanulta. Sokat
emlegetett, érzékenységét jól jellemző történet életéből, hogy amikor egy alkalommal
nagy éhinség tört ki vidékükön, ő eladta számára sokat jelentő könyveit a következő
felkiáltással: "Hogyan tanulmányozhatnék én holt bőröket, amikor az emberek
éhen halnak?!"
1196-ban Osma város katedrálisának kanonokja lett, néhány hónap
múlva pedig pappá szentelték. 3 évvel később, egy reform következtében, a kanonokok
ismét közösségben kezdtek élni, Domonkos pedig örömmel vetette magát alá a közösségi
élet elvárásainak, mely szemlélődő életét még jobban kiteljesítette.
1203-ban püspökével, Diego-val Dániába indul, és ugyanezt az
utat két év múlva ismét megteszik. Nagyon megrázza az élmény, amit út közben
átél: Franciaországban szembesül az eretnekség nagymérvű elterjedésével. Ettől
kezdve élete egyetlen lényegre irányul: minden lehetséges és látszólag lehetetlen
módon hirdetni (prédikálni) az embereknek az igazságot -- az Igazságot, aki
Krisztus. Létrehozza a Prédikátorok Rendjét (a kor szelleméhez képest nagy újdonságként,
hiszen ekkor a prédikálás még csak nem is minden pap, hanem kizárólag a püspökök
privilégiuma volt), és gyalogosan vándorolva viszi az emberekhez az Örömhírt.
1221. augusztus 6-án hal meg Bolognában, ahol ennek az évnek
a Pünkösdjén a Prédikátorok Rendje immáron második általános káptalanját ülte.
Nem érhette meg élete nagy álmának beteljesedését, személyesen nem lehetett
a Keleten és Északon élő pogányok apostola, rendjének tagjai azonban az egész
világon folytatják azóta is egykor megkezdett igehirdetését.
Kommentáld!