A tizennégy segítőszent
Tizennégy segítőszent oltár Heilsbronn, Ansbach, Bajorország
A segítőszentek a Krisztus utáni első századok keresztény vértanúi,
akiket együtt hívnak segítségül. A hagyomány szerint ezek a szentek a
haláluk előtt ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy
bajokban megsegíthetik. A tizennégyes szám valószínűleg az apostolokra utal (a tizenkettő + Pál és Barnabás), akik közbenjárását együttesen is kérték.
Tiszteletük a középkorban terjedt el először német nyelvterületeken
és az azokkal szomszédos országokban. Csoportjukba ~ közé időnként és
területenként olykor más-más vértanúkat soroltak.
Legtöbbször szereplő
csoportjuk:
Szent Ákos = Acacius,
Borbála = Barbara,
Balázs, Cyriacus = Cirjék,
Dénes,
Egyed, Erazmus = Szent Erasmus,
Euszták = Szent Eustachius, György, Alexandriai Katalin, Kristóf, Antiochiai Margit, Pantaleon, Vitus.
György a hit elleni kételyekben,
Balázs a torokbajokban,
Erazmus az
altest fájdalmaiban,
Pantaleon minden betegségben,
Vitus a szemérem
elleni kísértésekben,
Kristóf az utak veszedelmei,
Dénes a lelkiismeret
nyugtalanságában,
Cirjék a pokoli kígyó incselkedései ellen,
Akácius
(Ákos) a halálfélelemben,
Euszták a reménytelen helyzetekben,
Egyed a
gyónásban érzett álszégyen,
Margit a veszélyben forgó szülő asszonyok
bajai,
Katalin a bűnbánók megtérését késleltető akadályok ellen,
Borbála
az utolsó szentségek felvételében hatalmas pártfogó.
Helyenként Dénes helyett Miklós püspök, Erazmus helyett Lénárd,
Euszták helyett Hubert, Pantaleon helyett Rókus, bármelyik helyett
Libérius szerepelhet a segítőszentek között. Itáliában 15.
segítőszentként Magnus, másutt György mellett Sebestyén és Mór,
Pantaleon mellett Lukács, Kozma és Damján jelenik meg.
A kremsi
oltáron szerepelnek először, melyet 1294-ben Konrád passaui püspök
említett. Tiszteletük és kultuszuk különösen virágzott az 1348-as pestis után Közép-Európában. A 15. sz: fogalmazták meg a szentek officiumát[1] . Híres németországi búcsújáró helyük Vierzehnheiligen (Frankenthal), templomát 1719-ben szentelték fel. - Magyarországon a 15. században tűnt föl a tiszteletük.
Források
(részlet)
Most köznapi nyelvre fordított litániájukból idézzük a legjellegzetesebb részletet:
Szent György, te az üldözöttek bátor védelmezője, hatalmas pártfogó a hit elleni kételyekben...
Szent Balázs, te a hízelgés és fenyegetőzés állhatatos meggyőzője, hatalmas pártfogó a torokbajokban...
Szent Erazmus, te iszonyú ütlegeknek alázatos elszenvedője, hatalmas pártfogó az altest fájdalmaiban….
Szent
Pantaleon, te nagy orvos és vértanú, Jézus szent nevének erejéért
hatalmas pártfogója minden betegnek, ki ájtatosan fohászkodik: Jézus,
Mária...
Szent
Vitus, te hősies legyőzője a leggyalázatosabb csábítóknak, hatalmas
pártfogója az ifjaknak, a szemérem elleni kísértésekben...
Szent
Kristóf, te alázatos szolgája a segély nélküli vándoroknak, hatalmas
pártfogó a tűz, jég, éhség, döghalál és a gonoszlélek támadásai ellen,
halálunk óráján...
Szent Dénes, te az isteni sugallatoknak gyors követője, hatalmas pártfogó a lelkiismeret nyugtalanságában…
Szent Cirjék, te a gonoszlélek hatalmas kiűzője, hatalmas pártfogó a pokoli kígyó incselkedései ellen...
Szent
Akácius, te alázatos elszenvedője szégyenteljes ütéseknek, hatalmas
pártfogó a kínteljes aggodalomban, mely olykor a halál előtt
jelentkezik...
Kommentáld!