Magyarországon az elmúlt évtizedekben 63 erdőrezervátumot hoztak létre. Ezekben nem gazdálkodnak többé, így a szakemberek tanulmányozni tudják vadonjaink élővilágát és természetes ökológiai folyamatait.

Őserdő alatt nem csak a mindenki által ismert trópusi (például amazonasi) őserdőket értjük, hiszen a kifejezés olyan erdőt jelent, ahol még sose történt komolyabb emberi behatás, fakitermelés. Egykor hazánk fás rengetegei is ilyen őserdők voltak, de ma már csak egy ilyet találunk Magyarországon: a Kékes Erdőrezervátumot.

Erdeink túlnyomó többségében ugyanis erdőgazdálkodás folyik, még a védett területeken is. Gyorsan változó világunkban a társadalomnak, a kutatóknak és a gyakorlati szakembereknek (erdőgazdálkodóknak, természetvédőknek) nagy szükségük van arra, hogy megismerjék az emberi irányítástól, az erdőgazdálkodástól mentes erdők természetes működését környezetünk leromlásának megállítása és a hosszú távú ökológiai fenntarthatóság megteremtése érdekében.

Egy-egy erdőrezervátum fokozottan védett magterületből és védett védőzónából áll. A magterületen minden közvetlen emberi tevékenységet végérvényesen beszüntetnek annak érdekében, hogy az erdő természetes folyamatai zavartalanul és hosszú távon érvényre juthassanak és azok megismerhetővé, tanulmányozhatóvá váljanak. Az elmúlt évtizedekben Európa számos országában jelöltek ki ilyen területeket, amelyek nagy része változatos erdőszerkezetű, gazdag és különleges növény- és állatvilággal rendelkezik, illetve természetes dinamikát mutat. Az 1990-es években hazánkban is megtörtént az erdőrezervátum-hálózat létrehozása, és 10-15 területen elindult a részletesebb kutatás is. Ma 63 erdőrezervátumot tartunk számon, ahol a magterületek összesített kiterjedése 3600 hektár. Ez a hazánkban található kétmillió hektár erdőnek a 0,18 százaléka.

A program hosszú távú gyakorlati haszna lehet, hogy a természetvédelmi célú erdőkezelés és a természetközeli erdőgazdálkodás a mai gyakorlatnál jobban építhet az erdő természetes folyamataira, az erdő spontán felújulására és természetes faállomány-szerkezetére, amelynek ugyanúgy része a famatuzsálem, a kidőlt, vagy álló holt fa, a koronaszintben megjelenő lék, a sok elegyfafaj, mint a nagy gazdasági értékkel rendelkező szálfa.

Horváth Ferenc, a találkozó fő szervezője a terepi programon a Nagy Istrázsa-hegy Erdőrezervátum térképével

Január 29-30-án az MTA Ökológiai Kutatóközpont szervezésében gyűltek össze az ország különböző területeiről érkező szakemberek az „Erdőrezervátum-kutatók X. Találkozójára”. Az első napi mini-konferenciának a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert Vigyázó kastélya adott otthont. Borovics Attila előadásában beszámolt a fák hatalmas genetikai változatosságáról és ennek klíma-alkalmazkodási jelentőségéről.

Ez mellesleg lehetővé teszi, hogy a fatuskókból és a rendőrök által megtalált lopott fából mintát véve az új genetikai módszerek segítségével egyértelműen bizonyítható legyen egy-egy falopás ténye, akár a bíróság előtt is. Brolly Gábor és munkatársai az erdőben uralkodó fényviszonyokat modellezték, miután egy lézeres eszköz segítségével letapogatták a talajfelszínt és a fákat.

A résztvevők megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Czájlik Péterről, aki sokat tett az erdőrezervátumok létrejöttéért. Horváth Ferenc bemutatta az erdőrezervátum-kutatás nyomán létrehozott adatbázist, amelynek egy része a nagyközönség számára is hozzáférhető a http://www.erdorezervatum.hu/ internet-címen.

Csépányi Péter a december elején történt jégtörések kezeléséről és ennek újbóli bekövetkezését megelőzni kívánó erdőgazdálkodási elvekről és intézkedésekről számolt be. A rendezvény második napján a Gödöllői-dombságban található Nagy Istrázsa-hegy Erdőrezervátumot tekintették meg a résztvevők és megismerkedtek a Pilisi Parkerdő Valkói erdészetének törekvéseivel. Ezen a területen is történtek jégtörések decemberben – a találkozó terepi programja keretében a kutatók ezek nyomait mérték fel a rezervátumban kijelölt mintavételi pontok egy részét bejárva.

Csoportkép a találkozó résztvevőiről.

Bajomi Bálint

2015. február 5. 14:07