Szinte közhely: a harci elefántok az ókori harcmezők tankjai voltak. Sok csata dőlt el pusztán a jelenlétüktől ezen állatoknak, hisz nem nehéz elképzelni milyen hatást vált ki az emberből, amikor 15-20 hatalmas termetű, kihegyezett szarvú, sivítozó állat megállíthatatlanul száguld az ember felé!

Pontos felgyezsésünk nincs arról, mikor alkalmazták őket először, de annyi bizonyos, hogy a hindusok használták őket elsőként katonai célokra, és innen terjedt el a médek, perzsák, majd a makedónok közvetítésével az ázsiai harcmezőkön át az észak-afrikai és dél-európai csataterekre. A használatukkal egyidőben természetesen az ellenük való védekezés is kérdéssé vált, és bár több védekezési módot kipróbáltak az évszázadok során, igazán megnyugtató módszert senki nem tudott kitalálni. Viszont létezik egy módszer, ami igen érdekes, már-már hihetetlen, de mégis hatásos.

A történetünk i.e. 275-ben játszódik Itáliában, a csata helyszíne pedig Maleventum, ami a rómaiak nyelvén (latinul) "rossz eredményt" jelent, de ezt a csata után Beneventumra változtatták, aminek a jelentése: "jó eredmény". Hát lássuk miért is?

Nagy Sándor halála után a makedón birodalmat szétszakították Alexandrosz egymással acsarkodó hadvezérei. Az ázsiai részek hamar elvesztek a születendő új hatalmak térképasztalán, és a háborús tevékenységek újra a hellének földjére helyeződtek át. Ebben a térségben - Épeiroszban - született Pürrhosz herceg, akit kortársai illetve a későbbi történetírók is mind "a második Nagy Sándor"-ként emlegettek.

Épeirosz kis állam volt Makedónia szomszédságában és folyton harcolnia kellett a puszta fennmaradásért is. Pürrhosz korán felismerte, hogy csak akkor válhat országa biztonságossá, ha Makedóniát egyszer s mindenkorra legyőzi. Ehhez viszont nem volt meg országának a szükséges anyagi erőforrása, így hát először máshol kellett bizonyítani katonai tudását és megszerezni a további háborúk anyagi feltételeit. Ehhez idális helyszínnek tűnt Itália földje, ahol rengeteg gazdag görög kereskedő- és kikötőváros várta, hogy valaki segítséget nyútson nekik, az egyre erősödő és ezáltal mohóbbá váló rómaiakkal szemben. Pürrhosznak éppen kapóra jött a leggazdagabb ilyen város, Tarentum viszálya Rómával, így csapataival i.e. 280-ban átkelt az Adrián és sikerrel szállt szembe a rómaiakkal. Csatát-csatára nyert, azonban a rómaikak mindig talpra álltak és számára érhetetlen módon újabb csatára álltak ki, míg ő nem számíthatott utánpótlásra az elvesztett katonái helyére. Ezért fakadt ki az asculumi ütközet után így: "Ha még egy csatában győzünk a rómaiakon, végképp elveszünk." És ugyancsak innen származik a "pürrhoszi győzelem" kifejezés, amit akkor mondanak, ha a győztes fél többet veszít, mint a vesztes.

I.e. 275-ben Pürrhosz még egy utolsó csatára állt ki Maleventumnál, amire viszont a rómaiak már alaposan felkészültek. A korábbi hérakleiai és asculumi vereségek tanulságaként - ahol a harci elefántok nyerték meg Pürrhosznak a csatát - az elefántokkal szemben az íjászokat állították fel, valamint a hosszú lándzsával felszerelt tábori őrséget. Az ütközet fordulópontja akkor következett be, amikor megállították az elefántok rohamát. Az íjászok nyilaitól és a lándzsáktól megsebzett állatok egy része teljesen megzavarodott, és vak dühükben az őket követő görög gyalogságra támadt. Az igazi áttörés viszont akkor következett be, amikor az elefántok a harcmező széle felé közeledtek. Itt helybéliek disznókat legeltettek, amik a közeledő elefántoktól nagyon megijedtek és éktelen visításba kezdtek. Ettől viszont az elefántok ijedtek meg, annyira, hogy most már végképp megállíthatalanul megfutamodtak.

A csata elveszett Pürrhosz számára, viszont egy véletlen folytán bebizonyosodott, hogy az elefántok félnek a disznók hangjától. Erről az esetről, illetve a csatáról egy ismeretlen történetíró számol be, de bizonyítékként a régészek városi pecsétnyomó téglákat is találtak, melyek egyik oldalán elefánt, másik oldalán disznó ábra található. Ezen kívül a disznók és elefántok viszonyáról Seneca, a híres későbbi filozófus is megemlékezik egy művében.

Pürrhosz egyébként ezután elhagyta Itália földjét és inkább a Balkánon keresett újabb háborúkat. Végül i.e. 272-ben Spártát támadta meg, miközben a spártai hadsereg távol volt (Kréta szigetét támadták), de az akció balul ütött ki, így Argosz felé vette útját seregével, ahol éppen pártviszályok dúltak. Ezt kihasználva behatolt a városba, de Antigonosz csapatai beérték őket, és a városi harcban járatlan Pürrhosz seregét szétverték. Pürrhosz bátran harcolt, mint mindig, de végül életét vesztette a városban.

/forrás:internet/