Az elmúlt hét végén Kovásznán megszervezett szarvasmarhaszemle és agrárkiállítás érdekes mozzanata volt a cséplésbemutató. A kézdiszentléleki Venczel András ez alkalomra 103 éves cséplőgépét hozta Kovásznára. A nagyszámú érdeklődő előtt két kalangyát csépeltek ki, közben Inczeffy István rögtönzött előadást tartott a munka menetéről. A nézők köréből csatlakozott hozzá egy idős személy, aki láthatón valamikor maga is sokat aratott, csépelt, apróra menően ismerte a munka egész menetét, mi több, bizonyos fogásokat is bemutatott.

A matuzsálemi cséplőgép jelenleg is kitűnő, működőképes állapotban. Búzát már kevésbé, de takarmánynak való szalmás gabonát még csépelnek néha vele. 

Meghajtását most egy háromfázisú elektromos motor biztosít­ja. Régen, mikor a cséplőgépek szérűről szérűre, csűrről csűrre jártak, szíj­áttételen keresztül gőz- vagy dízelmotoros traktorok, főként Fordson gyártmányúak hajtották.

Mielőtt a cséplés elkezdődhetett, az egykori gazdának még egy sor munkát kellett elvégeznie. Ha beérett a gabona, előbb le kellett vágni. Kaszával dolgoztak, ennek különlegessége volt a káva, ez húzta össze rendbe a levágott gabonát. A kaszásokat követte a kötélvető. Neki egyfajta kötelet kellett készítenie a levágott gabonából, a marokszedők ennek segítségével kötözték össze a kévéket. A kötélkészítés nagy kézügyességet követelt – a fennebb említett idősebb úr boszorkányos ügyességgel végezte a munkát.

Amikor a gabona fel volt kötözve, kévébe volt kötve, keresztbe, kalangyába kellett rakni. A kalangya 18 kévéből állt. Legalul került a papkéve, álló állapotban, visszahajtott kalászokkal. E köré sugarasan, csillagban újabb négy kévét helyeztek. A kalangyát négy négykévés sorra rakták fel, tetejére került a kalap, aminek fontos szerepe volt: esőben megvédte az alatta lévő kévéket. Ismeretes a 27-es kalangya is, amikor nem négyes, hanem ötös csillagba rakták a kalangyát – magyarázta Inczeffy.

A kalangyába került gabonát általában a szérűkön csépelték ki. A gép tetején állt az „etető”, aki a széttépett kévéket a garatba dobta. Miután áthaladt a gabona a gépen, méret szerint különválogatva került ki belőle a szem, a szalma, a pelyva. A gabonát zsákba lehetett rakni, a szalmát állatok almozására, szegény esztendőkben takarmányozására használták fel.

A búzára, árpára, rozsra a cséplőgép feltalálása előtt is szükség volt. Akkor teljes egészében kézi erővel csépelték ki a gabonát. Kasza helyett sarlóval vágták le, a kévébe kötés és kalangyába rakás folyamata a fentebb leírt volt. A kalászokból a szemet cséphadaró­val verték ki. A kézi szerszám egy hosszabb és egy rövidebb szárból, a nyélből és a verőből állt. A két részt bőrszíjjal erősítették össze, hogy egymástól függetlenül mozoghassanak, a nyelet fogva a verővel addig verték a szétszedett kévéket, míg a szem kivált a kalászból. A cséphadaróval a csűrben dolgoztak. Miután végeztek a kévék verésével, a szalmát kirázták, a szemeket és a pelyvát pedig összeseperték. Ezután következett a tisztítás, gyakorlatilag a pelyvás szemet egy kupával bizonyos távolságra dobták a csűrben – a különböző súlyú szemek külön­böző távolságban estek le, így válo­gatták. A szemeket utólag még rostálták is.

A kovásznai bemutató az összesereglett gyerekek számára tanulságosnak is bizonyult, hisz olyan szerkezetet láthattak munka közben, melyről addig esetleg csak hallhattak nagyszüleiktől. Inczeffy István és az ott elhangzott rögtönzött előadás szó szerint felelevenítette a cséplést, a jelenlévők beleélhették magukat elődeink fontos munkájába.

Bokor Gábor

Háromszék