Ritka, mint a fehér holló, van egy ilyen mondás. Ez persze csak mostanság van így, hajdanában a holló fehér volt.

Nagy szerencsétlenségnek tartja feketeségét, mossa is a fiát minden Nagypénteken, de csak nem akar visszafehéredni a tolla.

Ami egyébként jó is, mondják a középkori állatszakértők, mert a fiait csak akkor ismeri fel, ha már kibújtak a fekete tollaik. Még így is állandóan gondban van, hogy tényleg a saját hollófiai ülnek-e a fészekben, és a legcsekélyebb kétség esetén felhagy az etetéssel. Nem is nevel föl egynél több fiókát, mondják, és hivatkoznak a Bibliára, amely szintén nem sokat tart a hollók anyai szeretetéről. Rabenmutter, hollóanya, mondják a németek a gonosz anyáról, mostoháról.

Persze a szegény hollót nagy trauma érte, amikor feketévé változtatták – miért is? Mert egyszer rossz hírt vitt Athénének, aki még azt is megtiltotta, hogy az Akropolisz közelébe repüljön. De mondják ezt Apollónról is, aki rögtön feketévé változtatta a hollót, mert az beszámolt neki Korónisz királylány hűtlenségéről. Hogy is van ez? Hiszen Korónisz a holló görög neve. Apollón általában nem volt szerencsés a szerelemben, de azért még nem kellett volna egy hollóval kikezdeni.

Volt egy másik királylány is, aki Poszeidon elől menekült, és Athéné azért változtatta hollóvá, hogy megszabaduljon az üldözőjétől. Fehér vagy fekete hollóvá? Talán inkább fehérré, mert több római és kelta legendában menekülnek fehér hollólányok erőszakos udvarlóik elől, pl. Walesben Branwen.

A holló nagyon okos madár, biztosan ezért választotta Noé arra, hogy az özönvíz után szárazföldet keressen:

„És kibocsátá a hollót, és az elrepült, meg visszaszállt, míg a vizek a földről felszáradának.” (Gen.8.7)

A germán népek főistene, Odin két hollót küldözget a földre, hogy kikémleljék, mit csinálnak az emberek. Hugin a gondolat, Munin az emlékezet; Odin vállára ülnek, és belesuttogják a fülébe, hogy mi történt a földön.

Az Egyesült Államok Csendes-óceáni, északnyugati partvidékén úgy tudják az indiánok, hogy a holló teremtette a világot. Következik a kwakiutl törzs egyik teremtésmítosza: Kezdetben nem volt semmi, csak a víz. A holló ide-oda repkedett, de nem tudott leülni, mert nem volt sem föld, sem fák. Elhatározta, hogy megteremti a világot. Kis kavicsokat dobált a vízbe (ugyan honnan vette, ha nem volt semmi?), és mindegyikből egy sziget lett. Miután kipihente magát a szigeteken, megteremtette a fákat, füveket, halakat, madarakat, mindenféle állatot, végül férfit és nőt formált agyagból.

Számos holló megtanult beszélni, vagy csak egy szót mondogatott, mint a világirodalom leghíresebb hollója, Poe versében. Jövendőt is mondtak, és beleavatkoztak a történelmi eseményekbe.

Egy holló leveleket vitt és hozott, valamelyik egyiptomi fáraó szolgálatában, akit Aelianus nem nevez meg, csak megjegyzi nagy elismeréssel, milyen szép temetést rendeztek neki, amikor meghalt. Ezt el is hihetjük, mert az egyiptomiak mindenféle állatot szívesen mumifikáltak. Azt is tudja Aelianus a hollókról, igaz, csak a líbiai illetőségűekről, hogy amikor nem érik el csőrükkel az edényben maradt kevéske vizet, kavicsokat dobálnak bele, míg a víz szintje meg nem emelkedik; ha pedig teknőst akarnak enni, fölviszik a magasba, és leejtik egy kőre, hogy a páncélja összetörjön.

A mi híres hollónk Szilágyi Erzsébet levelét vitte Prágába, amiben nem lehet kételkedni, hiszen Arany János is megírta. De nemcsak Mátyást nevezték Corvinusnak, hanem Valeriust is, aki párviadalt vívott egy gall harcossal, de csak azért tudta legyőzni, mert egy holló állandóan a gall feje körül röpködött, és ki akarta csipkedni a szemeit.

Mint tudjuk, holló a hollónak nem vájja ki a szemét, ez persze gallokra nem vonatkozik.

A vidéki birtokára menekült Cicerot hollók figyelmeztették, hogy jönnek érte a pandúrok. Illés prófétának eledelt vittek:

„És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott…

És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.” (I. Kir. 17.4,6)

Holló etette Remete Szent Pált is, és amikor Szent Antal meglátogatta, a holló kétszer annyi kenyeret hozott (Legenda Aurea).

A holló szereti az emberek társaságát, ragaszkodik a gazdájához. Lehet, hogy ezért tért vissza Noéhoz, ha talált is szárazföldet. Az emberek nem hálálták meg a holló ragaszkodását, és akit le nem lőttek, az a rovarmérgekbe pusztult bele.