Hollókő
Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 17–18. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot
megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti
állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá:
mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet
most is rendeltetésszerűen használják. Dr. Román András és Mendele
Ferenc[3] közreműködésével került műemlékvédelem alá a község.
Története
A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen vára. A sziklára épített erődítmény nevére egy régi legenda ad magyarázatot. Eszerint bizonyos Kacsics András – a XII. századtól
ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a
földesurak – elrabolta és épülő várába zárta a szomszédos földesúr
szépséges asszonyát. Az asszony dajkája azonban „boszorkány” volt, és szövetkezett az ördöggel, akit rávett, hogy fiait változtassa hollóvá.
Az ördögfiak az erődítményt kőről kőre lebontva kiszabadították az
asszonyt, majd – becsületükre legyen mondva – nem szórták szerteszét a
köveket, hanem egy közeli sziklán új várat raktak belőlük. Ez a vár lett
Hollókő, az alatta elterülő falu pedig a várról kapta nevét. Egy
hasonló monda szerint egy gőgös nemesúr kezdte el építeni a várat a
hegytetőn. Még nem volt vele készen, amikor asszonyt rabolt magának és
felvitte a félkész várába. Azonban az asszonynak volt két idomított
hollója és ezek északánként elhordták a köveket amiket a kőművesek
nappal felraktak. A vár csak akkor épült fel, amikor a rabságban tartott
asszony visszakapta szabadságát.
Mivel a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a XIV. század első felében egyházas hely volt. Eredetileg valószínűleg a vár nyugati oldalán lehetett – legalábbis az iratok alapján a szent Mártonnak szentelt római katolikus plébánia 1342-ben ott állt. A középkori Pusztatemplom helyét, amit a lakosság Előttyinek nevez, 1969-ben tárták fel. A Pusztavár, Pusztatemplom, Pusztaszőlők helynevek valószínűleg a tatárjárás után alakultak ki.
A török hódoltság idején sok más településhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. Újratelepítése hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban (ez azt jelentette, hogy lakói mentesültek az adófizetés kötelezettsége alól).
A környék kedvezőtlen termőhelyi adottságai miatt hosszú időre
megrekedt a település fejlődése. A várral szembeni, kisparcellás
szőlőterületet 1860-ban alakították ki tagosítással: a falu alig 1200
magyar holdnyi (41 hektáros) határát a jobbágyfelszabadítás után 687
paraszti kisbirtokra szabdalták fel.
A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából
építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a
szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon
szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát, az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát.
Néprajza
A néprajztudomány jelenlegi állása, mai eredményei alapján vitatják a palócság eredetének kérdéseit. Ellentmondásos vélemények vannak az etnikum határairól, területi megoszlásáról, a néprajzi sajátosságok kizárólagos érvényességéről. Ennek ellenére Hollókőn, a világörökséghez tartozó Ófalujában Nógrád megye folklórjaként a palóc népcsoport életét, hagyományait mutatják be.
Népi építészete
A népi építészet jellegzetes alkotásai a palócházak, amelyek az ismert hármas tagolásukkal (tisztaszoba vagy ház, a pitvar és a kamra), jellegzetes díszítéseikkel, a ház homlokzatának alakításával az Ipoly és aCserhát vidékén sokfelé láthatók még.
Népviselete
Kenderből szőtt vászonnal varrták viseleteik jelentős részét, az ágyneműt, az asztalterítőt, törülközőt, a tarisznyát. Erre a gazdasági kényszerűság is rávitte a palóc asszonyokat. A hagyományosodó kismesterségek, a művészi, díszítő szándék gyakorlása az önkifejezés egyetlen, lehetséges eszköze volt.
A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok, a férfiak a XX. század
közepe óta nem hordják. Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi
helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a
családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya. Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők. Az ingváll több rétegű ruhadarab: vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíbor ingvállnak hívták.
Fesztiválok, népi rendezvények
Minden évben megrendezik a „Palóc Szőttes” folklór fesztivált augusztus 19-20-án. A bemutatkozó magyar és szlovák
népi együttesek nagyszámú szereplője mellett sok ezer érdeklődő,
látogató turista eljön megtekinteni a vonzó tájat és és a változatos,
színpompás programokat.
Nevezetességei
 |
Bővebben: Hollókői vár
|
Kommentáld!