HORTOBÁGYI NEMZETI PARK

hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal. Területe 82 000 hektár. 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága Debrecenben található.

Gémeskutak a pusztán

Működési területe Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket, valamint Heves megye Tisza-tavi kis szeletét foglalja magába (Tisza-tavi Madárrezervátum).

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében található a Közép-Európa legnagyobb füves pusztáján, a Hortobágyon lévő nemzeti park, 4 tájvédelmi körzet és 19 önálló természetvédelmi terület. A nemzeti park egész területe bioszféra-rezervátum, a Ramsari egyezmény alapján vízi élőhelyei nemzetközileg is védettek. Itt a vízi madarak vadászata egész évben tilos!

A Hortobágy olyan táj, amelyet sajátos története, értékes élővilága, egyedülálló néphagyománya jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel. Az egykori ligetes sztyepp néhány száz évvel ezelőtt még az Alföldön kalandozó Tisza hatása alatt állt. A táj kialakulásában az embernek meghatározó szerepe volt. Mai képét a 19. század vízrendezéseivel (folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása), a legeltető állattartással, az erdők kivágásával, felégetésével alakították ki, melyek hatása a keleti sztyeppék hangulatát idézi. A valaha virágzó – a török hódoltság korában elpusztult – települések emlékét pusztarészek nevei őrzik.

A Hortobágy felszínét a Tisza és mellékfolyóinak áradásai formálták szinte tökéletes síksággá. Magasról szemlélve a táj mint óriási szőnyeg terül el, közepén ezüstös szalagként kanyarog a Hortobágy folyó. A nemzeti park területe sík, csak néhol emelkednek ki alacsony halmok. Ezeket az úgynevezett kunhalmokat (tudományos néven kurgánokat) emberi kéz alkotta, amelyeket a keleti sztyeppékről a középső rézkorban beözönlő nomádok építették őrdomboknak vagy temetkezési helyeknek (halomsírok).

A Hortobágy mocsarai nem a Tisza, hanem a Sajó vagy a Hernád meder. Az üledék túlnyomó része a Bükkből és északabbról származik, nem a Tisza hozta. A területen a Tisza megjelenése nem okozott érdemi változást, a Hortobágy tehát szorosan rokonítható a Tisza megjelenésével nem érintett borsodi Mezőséggel. A Tisza korábban hitt laterális eróziója nem játszódott le, a mederváltás gyors folyamat volt, a folyó a tájon nem oldalazott végig, nem töltötte fel érdemben azt, és nem a holocén elején, hanem kb. 20 ezer éve, vagy régebben foglalta el mai lefutását. A mérések szerint Polgárnál legalább 16 ezer éve a jelenlegi medre környékén tartózkodik.

A nemzeti park jelképe a hortobágyi kilenclyukú híd

A nemzeti park területének nagy része szikesekkel teli, rövid fűvel borított legelő, és csupán kis része a kisebb foltokban beékelődött szántóföld. A vidék többi részét a halastavak, mocsarak, holtágak, nádasok jelentik. E mellett néhány település, utak és csekély mértékben erdők (maradvány-, telepített-, ártéri erdők) találhatók a területén. Négy élőhelytípus található itt:

• szikes puszták,
• löszpuszták,
• mocsarak,
• árterek.

Talaja a nagy lecsapolások, folyószabályozások nyomán szikesedésnek indult. A talajból elpárolgó vízből az ásványi sók kiválnak és a talaj felső rétegében halmozódnak fel. Emiatt jelentősen csökken a talaj termékenysége. A szikes talaj legfelső laza rétege lepusztul, például eső hatására, így néhány cm-es szintkülönbségek alakulnak ki, a padkás laposok. Ezek a kis szintkülönbségek is nagy jelentőségűek a növényzet szempontjából.

A kunhalmokon a löszpuszták állományai maradtak fenn. Elsősorban a tiszacsegei hullámtéren maradtak olyan élőhelyek, amelyek a Tisza szabályozása előtti képet idézik.

Macskahere

Zsálya

Fekete nadálytő

Fehér tündérrózsa

A zömmel kőzetliszttel borított, lapos hátakon és a kunhalmokon (Szálka-halom, Csípő-halom stb.) löszpusztagyepek maradványait találjuk.

Ebben a fajgazdag társulásban tömegesen fordul elő:

• pusztai csenkesz,
• deres tarackbúza,
• kunkorgó árvalányhaj (helyenként).

Gyakoriak a különböző zsályafajok:

• ligeti zsálya,
• osztrák zsálya,
• réti zsálya.

További, társulásalkotó fajok:

• taréjos tarackbúza (Agropyron pectinatum),
• közönséges borkóró (Thalictrum minus).

Ritka és értékes növényei:

• macskahere,
• magyar szegfű.

A fajszegényebb löszlegelők uralkodó fajai:

• csillagpázsit,
• karcsú perje,
• sovány csenkesz.

Az elszikesedő talajon só- és szárazságtűrő növények élnek, jellemzően szolonyec talajon. Ilyen. Szikes rétek jellegzetes növényei a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum), a sziki kocsord. A szikes puszták fennmaradásának egyik biztosítéka a legelő állatok rendszeres rágása, tiprása.

• A talaj humusztartalmának csökkenésével a löszpusztagyepet felváltja a füves szikes puszta.

Főbb társulásalkotó növényei:

• • pusztai cickafark,
  • veresnadrág csenkesz.

További fajok:

• • villás boglárka.

• A gyengébb minőségű szikes talajokon ürmös szikes puszta alakul ki. Fontosabb növényei:
  • veresnadrág csenkesz (társulásalkotó),
  • sziki üröm (társulásalkotó),
  • magyar sóvirág (sziki sóvirág, Limonium gmelini ssp. hungaricum).
  • sziki csenkesz (Festuca pseudovina),

Orvosi székfű

A kopár szikeseken (azok vízborítottságától függően) két fontosabb növénytársulás váltakozik:

• A vízállásos szikes laposokon, szolonyec talajon mézpázsitos szikfokvegetáció (Puccinellietum limosae) alakul ki. Talajszelvényéből a humuszos A szint hiányzik; a sók a felszínen halmozódnak fel. A nagy sótartalmat csak kevés faj bírja ki; jellemzően:
  • sziki mézpázsit (Puccinellia limosa),
  • mocsári csetkáka (Eleocharis palustris),
  • sziki szittyó (Juncus gerardii),
  • sziki útifű,
  • kígyófark (Pholiurus pannonicus),
  • pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium),
  • egérfarkfű (Myosurus minimus),
  • sziki kerep (Lotus tenuis),
  • vékony útifű (Plantago tenuiflora),
  • orvosi székfű (kamilla, Matricaria recutita).

• A szikerecskék völgyeiben, a szélsőségesen sós talajon „vakszik” alakul ki, és ezen csak a bárányparéj él meg.

• nádas,
• gyékényes,
• sziki nádas,
• sziki kákás,
• hernyópázsitos sziki rét (gyengébb minőségű talajon),
• ecsetpázsitos sziki rét (jobb talajon).

A sziki tölgyesek maradványa a puszta peremen az ohati erdő és az újszentmargitai Tilalmas erdő. Tavasszal a törpe mandula, a tavaszi csillagvirág és az odvas keltike díszítik az erdőt. Később nyílik a fátyolos nőszirom és a magyar zergevirág.

Az ártereken él az idős fák árnyékában a szegfűbogyó és a sövényszulák, a süntök. A holtágakban fordul elő a védett csomorika, fehér tündérrózsa és vízitök. A mocsaras, vizenyős részeken zsombéksás, mocsári gólyahír, mocsári nőszirom, a mélyebb vizekben nád, sulyom, rence, kolokán, tündérfátyol él.

Az erdők között megbúvó réteken tavasszal a fekete nadálytő, a sárga nőszirom, a réti iszalag virágai, nyár végén a Tisza-parti margitvirágok virítanak.

Szürkemarhagulya

Rackajuhok

Az ártéri erdők és a puszta belsejében szórványosan található kisebb kerekerdők fajgazdag gémtelepeknek adnak otthont, de ritka ragadozó madaraikról is híresek. A kék vércsék mellett él itt kerecsensólyom és parlagi sas. Itt fészkelt először hazánkban a pusztai ölyv.

A kurgánok halmain élnek az ürge, fürj, menyét, hermelin. Itt él legnagyobb termetű madarunk, a túzok. Száraz, füves puszták madara a fürj, a fogoly, az ugartyúk, nedves szikfokok fogyatkozó számú madara a székicsér, kopár szikeseken fészkel madárritkaságunk, a szikipacsirta. Rétek féltett madárritkasága a csíkosfejű nádiposzáta.

A mocsarak és a halastavak gazdag vízimadárvilágot tartanak el, több mint 330 madárfaj él itt. Tavasszal és ősszel a költöző madarak tízezrei pihennek meg a környéken, ritka ragadozó madarak kíséretében. Hortobágy az ország legnagyobb „madárszállója”. Az ősszel a darvak, vadludak vonulása figyelhető meg.

Nyílt vízfelületei a kárókatonák, barna rétihéja, récék, szárcsák, kormos-, fattyú- és fehérszárnyú szerkők; vörösnyakú és feketenyakú vöcsök számára kedvezőek, a sekélyebb vizű nádasokban bölömbika, nagy kócsag, kanalasgém, az igen ritka batla, nyári lúd és szép számban nádi énekesmadarak költenek. A ligeterdők kincsei voltak régebben a vegyes gémtelepek, ezek mára a nádasokba helyeződtek át. Fészkel itt a fekete gólya, és ragadozó madarak is. A Tisza magas partfalaiban költ a gyurgyalag és a jégmadár.

Az erdőkben a kidőlt fák helyben korhadnak el, ezzel életfeltételeket biztosítva a cincérfajoknak. Előfordul itt az erdei sikló és az erdei fülesbagoly is.

A rideg állattartás jelentősége napjainkra visszaszorult, bár a legfontosabb gazdasági ág napjainkban is az állattenyésztés. Ma már elsősorban génmegőrzés céljából és idegenforgalmi okokból tartják az ősi magyar szürkemarha-gulyát, a rackanyájat, a mangalicát, a magyar félvér lófajtákat, a parlagi baromfifajtákat (fodros tollú magyar lúd) és a magyar pásztorkutyákat, a pulit, a pumit, a mudit, a kuvaszt és komondort. A kuvasz, a komondor a szállást védte, a nyájat a puli,a pumi,és a mudi.