A nemzeti park jelképe a hortobágyi kilenclyukú híd

A nemzeti park területének nagy része szikesekkel teli, rövid fűvel borított legelő, és csupán kis része a kisebb foltokban beékelődött szántóföld. A vidék többi részét a halastavak, mocsarak, holtágak, nádasok jelentik. E mellett néhány település, utak és csekély mértékben erdők (maradvány-, telepített-, ártéri erdők) találhatók a területén. Négy élőhelytípus található itt:

• szikes puszták,
• löszpuszták,
• mocsarak,
• árterek.

Talaja a nagy lecsapolások, folyószabályozások nyomán szikesedésnek indult. A talajból elpárolgó vízből az ásványi sók kiválnak és a talaj felső rétegében halmozódnak fel. Emiatt jelentősen csökken a talaj termékenysége. A szikes talaj legfelső laza rétege lepusztul, például eső hatására, így néhány cm-es szintkülönbségek alakulnak ki, a padkás laposok. Ezek a kis szintkülönbségek is nagy jelentőségűek a növényzet szempontjából.

A kunhalmokon a löszpuszták állományai maradtak fenn. Elsősorban a tiszacsegei hullámtéren maradtak olyan élőhelyek, amelyek a Tisza szabályozása előtti képet idézik.

Macskahere

Zsálya

Fekete nadálytő

                              

Fehér tündérrózsa

A zömmel kőzetliszttel borított, lapos hátakon és a kunhalmokon (Szálka-halom, Csípő-halom stb.) löszpusztagyepek maradványait találjuk.

Ebben a fajgazdag társulásban tömegesen fordul elő:

• pusztai csenkesz,
• deres tarackbúza,
• kunkorgó árvalányhaj (helyenként).

Gyakoriak a különböző zsályafajok:

• ligeti zsálya,
• osztrák zsálya,
• réti zsálya.

További, társulásalkotó fajok:

• taréjos tarackbúza (Agropyron pectinatum),
• közönséges borkóró (Thalictrum minus).

Ritka és értékes növényei:

• macskahere,
• magyar szegfű.

A fajszegényebb löszlegelők uralkodó fajai:

• csillagpázsit,
• karcsú perje,
• sovány csenkesz.

Az elszikesedő talajon só- és szárazságtűrő növények élnek, jellemzően szolonyec talajon. Ilyen. Szikes rétek jellegzetes növényei a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum), a sziki kocsord. A szikes puszták fennmaradásának egyik biztosítéka a legelő állatok rendszeres rágása, tiprása.

• A talaj humusztartalmának csökkenésével a löszpusztagyepet felváltja a füves szikes puszta.

Főbb társulásalkotó növényei:

• • pusztai cickafark,
  • veresnadrág csenkesz.

További fajok:

• • villás boglárka.

• A gyengébb minőségű szikes talajokon ürmös szikes puszta alakul ki. Fontosabb növényei:
  • veresnadrág csenkesz (társulásalkotó),
  • sziki üröm (társulásalkotó),
  • magyar sóvirág (sziki sóvirág, Limonium gmelini ssp. hungaricum).
  • sziki csenkesz (Festuca pseudovina),

Orvosi székfű

A kopár szikeseken (azok vízborítottságától függően) két fontosabb növénytársulás váltakozik:

• A vízállásos szikes laposokon, szolonyec talajon mézpázsitos szikfokvegetáció (Puccinellietum limosae) alakul ki. Talajszelvényéből a humuszos A szint hiányzik; a sók a felszínen halmozódnak fel. A nagy sótartalmat csak kevés faj bírja ki; jellemzően:
  • sziki mézpázsit (Puccinellia limosa),
  • mocsári csetkáka (Eleocharis palustris),
  • sziki szittyó (Juncus gerardii),
  • sziki útifű,
  • kígyófark (Pholiurus pannonicus),
  • pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium),
  • egérfarkfű (Myosurus minimus),
  • sziki kerep (Lotus tenuis),
  • vékony útifű (Plantago tenuiflora),
  • orvosi székfű (kamilla, Matricaria recutita).

• A szikerecskék völgyeiben, a szélsőségesen sós talajon „vakszik” alakul ki, és ezen csak a bárányparéj él meg.

A pusztarész legmélyebb részén terül el a Fecske-rét szikes mocsara. A nyíltvizű mocsártól kifelé haladva az alábbi társulások követik egymást:

• nádas,
• gyékényes,
• sziki nádas,
• sziki kákás,
• hernyópázsitos sziki rét (gyengébb minőségű talajon),
• ecsetpázsitos sziki rét (jobb talajon).

A sziki tölgyesek maradványa a puszta peremén az ohati erdő és az újszentmargitai Tilalmas erdő. Tavasszal a törpe mandula, a tavaszi csillagvirág és az odvas keltike díszítik az erdőt. Később nyílik a fátyolos nőszirom és a magyar zergevirág.

Az ártereken él az idős fák árnyékában a szegfűbogyó és a sövényszulák, a süntök. A holtágakban fordul elő a védett csomorika, fehér tündérrózsa és vízitök. A mocsaras, vizenyős részeken zsombéksás, mocsári gólyahír, mocsári nőszirom, a mélyebb vizekben nád, sulyom, rence, kolokán, tündérfátyol él.

Az erdők között megbúvó réteken tavasszal a fekete nadálytő, a sárga nőszirom, a réti iszalag virágai, nyár végén a Tisza-parti margitvirágok virítanak.

Szürkemarhagulya

Rackajuhok

Az ártéri erdők és a puszta belsejében szórványosan található kisebb kerekerdők fajgazdag gémtelepeknek adnak otthont, de ritka ragadozó madaraikról is híresek. A kék vércsék mellett él itt kerecsensólyom és parlagi sas. Itt fészkelt először hazánkban a pusztai ölyv.

A kurgánok halmain élnek az ürge, fürj, menyét, hermelin. Itt él legnagyobb termetű madarunk, a túzok. Száraz, füves puszták madara a fürj, a fogoly, az ugartyúk, nedves szikfokok fogyatkozó számú madara a székicsér, kopár szikeseken fészkel madárritkaságunk, a szikipacsirta. Rétek féltett madárritkasága a csíkosfejű nádiposzáta.

A mocsarak és a halastavak gazdag vízimadárvilágot tartanak el, több mint 330 madárfaj él itt. Tavasszal és ősszel a költöző madarak tízezrei pihennek meg a környéken, ritka ragadozó madarak kíséretében. Hortobágy az ország legnagyobb „madárszállója”. Ősszel a darvak, vadludak vonulása figyelhető meg.

Nyílt vízfelületei a kárókatonák, barna rétihéja, récék, szárcsák, kormos-, fattyú- és fehérszárnyú szerkők; vörösnyakú és feketenyakú vöcsök számára kedvezőek, a sekélyebb vizű nádasokban bölömbika, nagy kócsag, kanalasgém, az igen ritka batla, nyári lúd és szép számban nádi énekesmadarak költenek. A ligeterdők kincsei voltak régebben a vegyes gémtelepek, ezek mára a nádasokba helyeződtek át. Fészkel itt a fekete gólya, és ragadozó madarak is. A Tisza magas partfalaiban költ a gyurgyalag és a jégmadár.

Az erdőkben a kidőlt fák helyben korhadnak el, ezzel életfeltételeket biztosítva a cincérfajoknak. Előfordul itt az erdei sikló és az erdei fülesbagoly is.

A rideg állattartás jelentősége napjainkra visszaszorult, bár a legfontosabb gazdasági ág napjainkban is az állattenyésztés. Ma már elsősorban génmegőrzés céljából és idegenforgalmi okokból tartják az ősi magyar szürkemarha-gulyát, a rackanyájat, a mangalicát, a magyar félvér lófajtákat, a parlagi baromfifajtákat (fodros tollú magyar lúd) és a magyar pásztorkutyákat, a pulit, a pumit, a mudit, a kuvaszt és komondort. A kuvasz, a komondor a szállást védte, a nyájat a puli,a pumi,és a mudi.