Ott tanyáznak az erdei fülesbaglyok. A hazánkban is költő baglyok közül az erdei fülesek állománya a legnagyobb, őket tekinthetjük a leggyakrabban látott bagolynak is. Különösen igaz ez télen. A nesztelenül suhanó éjszakai vadászok ilyenkor a hideg elől a városokba húzódnak, és évről-évre ugyanazon a területen rendezkednek be az átmeneti időszakra. Amelyik fenyőt, nyírfát, fűzfát vagy akár hársat kiválasztják maguknak, azon általában a következő években is megtaláljuk őket.

Fő táplálékukra a pockokra, egerekre éjszaka vadásznak, nappal alszanak vagy álmosan pislognak le a járdákat koptató emberekre, és csak a sötétedéssel indulnak portyázásra. Debrecenben 20–40 bagoly szokott nappalozni a fenyőfákon, Balmazújvároson pedig egy japánakác ad otthont minden évben legalább 50 madárnak, de előfordult már, hogy hetvenet is megszámoltak. Hortobágyon fenyőfákat és néhány öreg tölgyet kedvelnek, itt általában kisebb a létszám.

A vajdasági Nagykikindán 3 éve kezdték el számolni őket, tavaly novemberben több mint 700 példányt regisztráltak, ami mindenképpen rekordnak számít, ahogy a Szerbiában költő állomány nagysága is, összesen 11 ezer példányra becsülik. Egyes madárfajok a csőrük miatt sok emberben félelmet keltenek, de mivel a baglyoknak tulajdonképpen „arcuk” van, a kedvelt madárfajok közé tartoznak. Tavasszal, amikor beköszönt a nászidőszak, olyan nesztelenül, ahogy megbújtak a fák lombjai között, és ahogy táplálékot kutatva suhantak éjszakánként, úgy állnak tovább, távol a várostól.

Egy macskabagoly is gyakran látható, különösen kedveli a Debreceni Egyetem főépületének környékét. A gyöngybagoly és a kuvik szívesen fészkeli be magát házak padlásaira, de az erdei fülesekhez hasonló csoportos áttelelés náluk nem ismert. Baglyaink közös jellemzője, hogy mindegyikük védett. A Harry Potter filmekben látható gyönyörű hófehér madár a hóbagoly. Nálunk sajnos nem költ, aki vele szeretne találkozni, annak bizony jóval északabbra kell utaznia.

A baglyokkal ellentétben lármásan és látványosan van jelen környezetünkben a téli hónapokban egy sokkal rosszabb hírű faj, melynek ugyan elegáns tollruhája van, mégis alulmarad a madarak közötti kedveltségi rangsorban - ő a vetési varjú. A vetési és dolmányos varjak, esetleg csókák szintén rendszeres vendégek, és hatalmas seregeik napjában többször is átszelik a várost, de a baglyoktól kicsit távolabb, egybefüggő erdős részt keresve vészelik át az éjszakákat és indulnak kutakodni a napkeltével.

A vetési varjak telepesen fészkelnek, egy nagyobb kolóniát a közelben is ismernek a szakemberek a Hortobágyhoz közeli Szálkahalmi erdőben, de a télen nálunk tartózkodó állomány északi és keleti szomszédainktól ruccan át ide néhány hónapra.

Figyelve őket érdekes dolgokat vehetünk észre: egy varjú az autók kereke előtt ejti le a zsákmányolt diót, tudván, hogy a súly feltöri a kemény héjat. A városi zajokat, életmódot és a közlekedést olyannyira megszokták, hogy viszonylag kevés baleset éri őket, ügyesen lavíroznak a mi pöfögő vasragadozóink között.

Szinte mindent megesznek, amit megtalálnak, és amihez hozzá tudnak férni, de előfordul az is, hogy csak a kíváncsiság vagy játékosság vezérli őket egy esetleges kukalátogatás alkalmával. Egy évszázaddal ezelőtt a varjúfit, a csipaszt még fogyasztották, levest készítettek belőle.

A vetési varjak közeli rokonai a náluk nagyjából kétszer nagyobb hollónak. A vetési varjak száma egyre fogy, bár ezt debreceniek még nem tapasztalják. Európában az élettér szűkülése miatt védett madár.

Forrás: Veres Hajni/vagy.hu   Fotó: Konyhás István/vagy.hu