Magyarországon a mediterrán madármészárlásnál is barbárabb pusztítás zajlik, százával verik le a fészkeket a fiókák és sokszor a tojó halálát okozva ezzel. Pedig őseink még szívesen fogadták őket, a barátot, segítőt látták bennük és örömmel hallgatták fecsferikélésüket.

• 

Február elején írtunk egy európai felmérésről, miszerint az utóbbi csaknem 40 évben drámai módon, 56 százalékkal csökkent a szántóföldi madarak népessége az unió területén. Hazai kiemelkedő példaként a közismert mezei pacsirtát emeltük ki, ám cikkünk lényege az volt, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság, a természetromboló emberi tevékenység az őshonos rovaroktól a hüllőkön, kétéltűeken és madarakon keresztül az emlősökig óriási pusztítást okoz.

A héten újabb gyászos hír söpört végig a magyar sajtón: Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője arról beszélt, nem sikerült megfordítani a fecskeállomány összeomlását Magyarországon. A háttérben ugyanúgy megtaláljuk a mezőgazdaság átalakulását, de komoly szerepe van a klímaváltozásnak, ám hazánkban van még egy szomorúan egyedi, ám nagyon fontos ok:

A tudatlanságból vagy nemtörődömségből eredő szándékos pusztítás. Magánszemélyek, önkormányzatok, közszolgáltatást végző cégek százával verik le a fecskefészkeket jellemzően költési időben, ami a fiókák és sokszor a kotló tojó halálát is okozza.

Miattunk vannak itt

A korábbi híren túl a fecskepusztulás e három indokának részleteiről kérdeztük Orbán Zoltánt, a hangsúly a szándékosságon van. Érdemes rögtön azzal kezdeni, hogy a magyar „népléleknek” oly fontos és kedves madarak tömeges jelenlétét mi, emberek tettük lehetővé.

A fecskék Afrikából származnak, az utolsó jégkorszak után indultak északnak, a mai Magyarország területén eleinte a jelenleg legritkább partifecskék voltak a leggyakoribbak. A folyók kanyarulatainak löszös, homokos partfalai kiváló fészkelőterületet biztosítottak számukra. A barlangbejáratokba, sziklapárkányok alatt költő a füsti és a molnárfecske sokkal kevesebb lehetőséget talált magnak.

Az emberi települések és a legelőállat-tartás Kárpát-medencei megjelenésével és a későbbi folyószabályozással fordult a kocka, a löszfalak túlnyomó többsége eltűnt, a házak, istállók révén viszont a másik két faj számára eljött a paradicsom:

a füsti és a molnárfecske a legszélsőségesebben emberkövető fajjá vált, az ereszek megvédték fészkeiket széltől és csapadéktól, a háziállatokra pályázó legyek és vérszívók pedig kiváló táplálékforrást jelentettek.

Fotó: Komka Péter / MTIMásfél millió szúnyogcsípés

Ha úgy nézzük, mi csalogattuk őket magunkhoz, és rendkívül jól is jártunk velük:

Egyetlen fecske egyetlen szezonban 1-1,5 kilogrammnyi rovart fal fel, étrendjén szerepel gyakorlatilag az összes gazdasági kártevő, illetve szúnyog. Köztük az újonnan megjelent, emberre, állatra halálos betegségeket terjeszteni képes trópusi és szubtrópusi fajok

– mondja a 24.hu-nak a természetvédelmi szakember.

A gazdasági kártevő sokaknak nehezen átérezhető fogalom, ezért maradjunk a szúnyogoknál, és a példa kedvéért sarkítsuk ki. Ha egy fecskepár tavasztól őszig két-három kilónyi szúnyogot tüntet el, az azt jelenti, hogy nagyjából két-hárommillió rovart von ki a forgalomból nem is beszélve arról a több százmillió utódról, amely így világra sem jön. És ha tegyük fel, az elfogyasztott szúnyogok fele nőstény, máris egy vagy másfél millió csípéssel beljebb vagyunk…

1,5-2 millió fecske hiányzik

A fecskék rohamos fogyása a 2000-es évek elején vált feltűnővé, a 2010-es országos felmérés pedig kimutatta: az egyedszám több mint 50 százalékkal csökkent az ezredforduló óta.

Fecskéink a levegő akrobatái, állomány szintű ragadozójuk éppen ezért nincs is, a populációkat az élősködők és az időjárás tartja kordában. Ilyen alapon pedig évenkénti monitorozásuk csalóka eredményt hoz, az állományváltozás elemzése 10-20 éves időtávban ad reális képet. Bizonyos folyamatok persze látszanak.

Jelenleg minimum 1,3, de akár 3 millió fecske is hiányzik az augusztusi magyar égboltról. Egyes jelek arra mutatnak, hogy az állományveszteség megállt a 2000-es évekhez mért 50-60 százalékon, ám az utóbbi években újabb veszélyforrások jelentek meg, illetve erősödtek fel

– mondja Orbán Zoltán.

Mert zavarja, hogy fecsferikél

Utóbbi például a fészkek tömeges leverése, amit talán a legnehezebb megérteni. Miért? A probléma évek óta fennáll, az MME szakértőjével két éve is beszélgettünk róla, és úgy tűnik, hogy a jelenség egyre nagyobb méreteket ölt, mostanra már nem a lakosság, hanem gyakran az önkormányzatok, állami vagy közszolgáltatást végző cégek állnak a törvénytelenségek között.

Merthogy mindhárom hazai fecskefaj védett, elpusztításuk és fészkeik megsemmisítése törvénybe ütközik, büntetést von maga után. A természetvédők ezért is kérik, ha valaki azt tapasztalja, hogy fecskefészkekben kárt tesznek, akkor okostelefonon rögzítse azt és jelezze az illetékes megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályának.

Nézzük, miért „kell” fiókástul, kotló madarastul leverni és elpusztítani a fészkeket a madarakkal együtt. Pontosabban mire hivatkoznak azok, akik ezt teszik:

• Az önkormányzatok és sok magánszemély az ürülék jelentette szennyezésre és egészségügyi kockázatokra hivatkozik. Alaptalanul, mert a fecskepiszok semmivel nem veszélyesebb más ürüléknél, illetve a településeken össze nem szedett sok tonnányi macska- és kutyaürülék sokkal nagyobb kockázatot jelent. Ráadásul a fészek alá szerelt kéttenyérnyi fa vagy műanyaglappal, az úgynevezett fecskepelenkával könnyen felfogható.
• Van, akik szerint túl hangosak, nem tudják elviselni jelenlétüket.
• Mások pedig elmondásuk szerint rettegnek (sic) cikázó repülésüktől, ezért lakoltatják ki (és ezzel együtt ölik meg) őket.

Nem is olyan rég a magyar települések lakói még örömmel fogadták, ha tollas barátaik, segítőik körülöttük cikáznak és csivitelnek. Utóbbira még egy kedves népi szó is született: fecsferikélnek.

Fotó: Komka Péter / MTIOstobaság

Az ilyen fecskepusztítás nem más, mint önpusztító ostobaság. Gondoljunk bele, micsoda felháborodás övezi a mediterrán országok gyakorlatát, miszerint százával, ezrével fogják be az őszi és tavaszi vonuló énekesmadarakat, csak azért, hogy mondjuk a nyelvükből hagyományos ételt készítsenek.

A XXI. században ez is megengedhetetlen, de legalább hivatkozhatnak arra, hogy tradíció: a szegény emberek évezredek óta így jutottak némi plusz húshoz. Mi mire hivatkozhatunk?

– teszi fel a kérdést a szakértő.

A klímaváltozással még inkább felértékelődik fecskéink szerepe, amikor évről évre mind több invazív rovarfaj veti meg a lábát Magyarországon. Találunk köztük gazdasági károkozót, vagy a már említett szúnyogokat, utóbbiak közvetlen veszélyt jelentenek mind az emberre, mind házi és társállataira. Hogy mire kell felkészülnünk, arról ide kattintva szemezgethet.

Éhen halnak

A fecskepusztulás másik két okáról most csak röviden. Az egyik ugye az éghajlatváltozás, a szélsőségeket saját bőrünkön érezzük, ám míg nekünk egy tavaszi havazás vagy nyári lehűlés három napig tartó beszédtéma, addig a fecskéknek halálos.

Ezek a madarak specialisták, kizárólag repülő rovarokkal táplálkoznak, ezek viszont nem repülnek 10-15 fok alatti, esős szeles időben. Márpedig egy kora tavaszi vagy késő őszi lehűlés ennél cifrább időjárást is hoz mostanában, sőt májusban és a nyári hónapokban sem szokatlanok a hűvösebb napok.

Márpedig a repülés rendkívül energiaigényes folyamat, ha egy fecske csak két napig nem jut táplálékhoz, utána már nem is tud hatékonyan vadászni, elpusztul. A szélsőséges időjárás akár több országnyi területen képes egész nemzedékeket eltüntetni, és mára már 2010-hez képest is durvábban tizedeli a fecskéket.

A legtöbb embert épített környezetének biztonságában legfeljebb annyira érdekli az időjárás, hogy mit vegyen fel reggel, nem jegyzi meg, mi volt 2-3 héttel korábban. Így pedig könnyű mesebeszédnek bélyegezni az extremitások sűrűsödéséről szóló figyelmeztetéseket, főleg ilyen szép tavaszi napon. De nem mesebeszéd, tavaly év végén meteorológus szakemberrel elemeztük 2018 időjárását.

A mezőgazdasággal kapcsolatban is a változáson van a hangsúly és a növényvédőszereken. A rendszerváltás óta gyakorlatilag töredékére csökkent a háztáji- és legelőállat-tartás, kiürültek az istállók, így megszűnt a rovarok fecskék számára kedvező helyi koncentrációja. A túlzott kemizálás pedig – legyen szó a termény védelméről vagy szúnyogirtásról – válogatás nélkül pusztít. Egy pár évvel ezelőtt készült német tanulmány például megállapította, hogy Németország védett területeiről eltűnt a repülő rovarok 70-75 százaléka.

újságíró. 

 

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI