II. László magyar király
II. László (1131. – 1163. január 14.) magyar ellenkirály. Unokaöccse, III. István uralkodása alatt 1162 júliusától haláláig uralkodott. Apja II. Béla magyar király, anyja Ilona, I. Uros szerb nagyzsupán leánya. Második fiúgyermekként született.
Röviddel apja hatalomra kerülése előtt születhetett. Az első róla
szóló híradás szerint anyja 1131 nyarán magával vitte a vérengzéssel
végződött aradi gyűlésre, hogy a vak uralkodó iránti részvétet fokozza.
Egy II. Géza kori oklevélből ismert, hogy Béla 1137 tavaszán az esztergomi gyűlésen a röviddel korábban birtokba vett Bosznia
hercegévé tette másodszülött fiát. A cím nyilvánvalóan nem jelentett
tényleges hatalmat, a terület kormányzását a király megbízásából a
mindenkori boszniai bán látta el.
A Lászlóval kapcsolatos források ezután mind a királyi hatalom
megszerzésével vagy megtartásával kapcsolatos eseményekről szólnak. II.
Géza apjától az uralmat még szilárd belpolitikai helyzetben vette át,
nem volt az országban olyan politikai erő, amely uralmát megkérdőjelezte
volna.
Ez az ötvenes évekre megváltozott. 1152-ben Géza hercegi ellátásban részesítette testvéreit, ami azt jelzi, hogy az Árpád-ház Álmos-ágának
hatalomra kerülése óta felnőtt egy nemzedék, amely részt kívánt a
hatalomból.
Többen lehettek olyanok is, akik – elsősorban a sorozatos
külső háborúskodás miatt – nem voltak elégedettek II. Géza uralmával.
Ezek közé tartozott a király anyai nagybátyja, Belos bán
is, aki húsz éven keresztül a király hűséges támasza volt, az ötvenes
évekre azonban a trónkövetelő István herceghez – a későbbi IV. Istvánhoz – pártolt. A hercegi tartás nem elégítette ki Géza testvéreit, István 1157-ben, László 1160-ban lázadt fel.
A sikertelen lázadás után menekülniük kellett és mindketten I. Mánuel bizánci császár
udvarába kerültek. László ekkor már özvegy volt, de első feleségéról
semmilyen információnk nincsen. Mánuel – Istvánhoz hasonlóan – neki is
felajánlott egy bizánci hercegnőt feleségül, ő azonban ezt nem fogadta
el, mert tartott attól, hogy magyarországi híveiben ellenszenvet váltana
ki a Bizánc irányában vállalt elkötelezettség.
Számítása helyesnek
bizonyult, mert mikor II. Géza 1162. május 31-én
bekövetkezett halála után Mánuel haddal vonult fel, hogy István
herceget a magyar trónra juttassa, a magyar urak Lászlót választották
királynak. Mánuel elérte, hogy László királysága mellett István megkapja
az ország egyharmadára kiterjedő dukátus feletti uralmat. Ezzel rövid
időre ismét újjáéledt Magyarországon a dukátus intézménye, melyet Könyves Kálmán szüntetett meg 1106 körül.
A magyar egyház élén 1158 óta ekkor Lukács esztergomi érsek állt, aki – kortársához, Becket Tamáshoz
hasonlóan – az egyház új eszméi iránt elkötelezett főpapság képviselője
volt. Lukács nem volt hajlandó megkoronázni a trónkövetelőt és mikor a
koronázást Mikó kalocsai érsek 1162 júliusában mégis elvégezte, kiátkozta az új királyt. Az érseket László parancsára börtönbe vetették.
László uralkodásáról kevés adat van. Bár bizánci segítséggel jutott a
trónra, semmi nem utal arra, hogy a bizánci császár vazallusa lett
volna. Feltehetően jelentős belső hatalmi bázisa volt. Az is erre utal,
hogy a Pozsonyba
menekült unokaöccsét nem támadta meg, tehát nem érezte hatalmát
veszélyeztetve III. Istvántól. A pápa kérésére Lukács érseket is
kiengedte a börtönből, bár mikor a kimondott átkot nem vonta vissza
ismét fogságba vettette.
Uralkodása alig fél évig tartott. Feltételezés, hogy mérgezésben halt
meg. Székesfehérváron temették el. Egy utódjáról tudunk, leánya Mária
1167 decemberében Michieli Vitale velencei doge fiának, Miklósnak lett a
felesége.
Kommentáld!