A visszavonuló hitlerista csapatok felgyújtotta parasztházat elég hamar eloltottuk, de a három lakószobából mégis csak egy maradt használható állapotban. Ezt az egyet én foglaltam el, miután Akulina, a kicsi kövér, szapora beszédű háziasszony megesküdött az összes ukrán szentekre, hogy ő jobban érzi magát a pincében, mint a szobában.

Akulina nagyon kövér volt, de az embernek mégsem ez tűnt első látásra a szemébe, hanem az, hogy nemrégiben még sokkal kövérebb lehetett és igen gyorsan kellett lefogynia. Szabályosan kerek arca azért volt olyan ráncos, és ezért lógott róla ukránvarrásos ruhája. - Hát persze hogy gyorsan fogytam le - támasztotta alá megfigyelésünket Akulina. - Ez nem is csoda, ha az ember arra gondol, hogy a besnye kutyák fertelmesen éheztettek minket. És ha csak éheztettek volna...A bal karomat kapanyéllel törték el. Addig ütötték , amíg eltört. Hogy miért? Nem tudom. Lehet, hogy volt rá valami okuk, de bizonyos, hogy nekem ezt nem mondták meg. Hej, ha egyszer a kezembe kerülne az a gazember!

Néhány órával később - szürkületkor - Akulina kopogtatott be az ajtómon.

- Foglyokat hoztak! - mondta jelentőségteljesen.

- Tudom. De nekem semmi dolgom sincs a foglyokkal.

- De van nekem! - rikkantotta Akulina.

- Hát magának mi dolga van a foglyokkal, Akulina mama?

- Már elfelejtette? A bal karom...Most majd én töröm el kapanyéllel egyiknek a karját.

- Megtalálta azt, aki...

- Azt a gazembert nem - vágott a szavamba Akulina -, de van itt egy fogoly, aki nagyon hasonlít ahhoz. Ugyanolyan a ruhája és a bajusza is, mint azé volt és legfeljebb csak öt-hat esztendővel fiatalabb annál. Ha beajánlana a foglyokat őrző vitézeknél, hát ennek a bajuszosnak örömmel eltörném a karját.

Jó negyedórán át magyaráztam Akulinának ( ki a háború előtt szakácsnő volt egy gyermekotthonban), hogy sem nem igazságos, sem nem célszerű, és főleg nem méltó egy szovjet asszonyhoz az, ami után olyan nagyon áhítozik.

- De mondom, hogy ugyanolyan bajusza van! - ismételgette Akulina. - És ha elgondolom, hogy én már túljárok a hetvenen, az a taknyos meg tán harminc tavaszt se látott, hát mégiscsak célszerűnek látszik...

Amikor - türelmemet vesztve - jól leszidtam Akulinát, szó nélkül magamra hagyott. De az ablakon át mégegyszer beszólt hozzám:

- Gonosz ember vagy te, galambocskám!

Az éjszaka a falutól ágyúlövésnyire kemény harcaink voltak. A németek friss erőkkel támadtak. Hajnaltájt a friss erők, mint foglyok vonultak be a faluba.

Akulina reggelire tálalta föl nekem a vacsorát.

Meg kell adni Akulinának, kitűnő szakácsnő. Tíz király is megnyalná főztje után az ujját. És olyan bőséges reggelit hozott, hogy bármennyire is ízlett az ebéd, a felét sem tudtam megenni. Úgy gondoltam, ezért leszid. Nagyon meglepett, hogy Akulina megörült annak, amit a tálban hagytam. - Ha beajánlanál, galambocskám azokhoz a vöröskatonákhoz, akik a foglyokat őrzik - van ott egy fogoly, aki nagyon hasonlít arra a bitangra, aki a karomat eltörte. Hát annak bevinném ezt a kis maradékot.

- Na de Akulina mama! Tegnap még agyon akartad ütni, most meg etetni akarod?

- Hát agyonütni éppen nem akartam - felelte Akulina méltatlankodva -, csak éppen a karját akartam eltörni. Istenemre megérdemelné, mert éppen olyan bajusza van, mint annak volt! De te magad erősítgetted, bátyuska, hogy nem volna célszerű dolog nyomorékká verni a kutyát. Ha így áll a dolog - és én azt álmodtam, hogy igazad van -, a fogolykosztot bizonyosan unja már szegény, hát egyen egyszer jó házikosztot. Hátha gyermekei vannak odahaza. Meg tán az anyja is él még. Meg még az sem lehetetlen, hogy...

Egy negyedóráig magyaráztam, hogy a fogolynak semmi szüksége arra, hogy kívülről etessék. Neki, Akulinának, pedig semmi oka arra, hogy jótékonykodjék azokkal, akik a házát felgyújtották, a karját eltörték és akik még sok, sokkal gonoszabb dolgot követtek el Akulina népe és hazája ellen. Háziasszonyom lesütött szemmel hallgatta az oktatást - holdvilágképén csorogtak a könnyek és egy szó ellenvetés nélkül hagyott magamra. De az ablakon át még egyszer beszólt hozzám:

- Alapjában véve mégis gonosz ember vagy te, galambocskám!