Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van,

nemcsak a puskacsőben,

nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallatószobákban,

nemcsak az éjszakában

kiáltó őr szavában,

ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten

gomolygó vádbeszédben,

beismerésben,

rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös

ítéletében: bűnös! –

ott zsarnokság van,

nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,

“tűz”-ben, a dobolásban

s abban, ahogy a hullát

gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon

félig nyílt ajtón

ijedten

besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj

“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,

hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban

s e rácsban már szótlan

vergődő jajsikolyban,

a csöndet

növelő néma könnyek

zuhatagában,

táguló szembogárban,

az van az éjben halkan

sikló gépkocsizajban

meg abban,

megállt a kapulajban;

abban, ahogy a “halló”

közben – érzed – a kagyló

csöndjén keresztül

figyel egy idegen fül;

nemcsak a telefondrót

közt vergődő Laokoon-mód:

vonat, repülő, sínpár,

gúzsbog, kötélszár,

mert zsarnokság van,

nemcsak a talpra álltan

harsogott éljenekben,

hurrákban, énekekben,

az ernyedetlen

tapsoló tenyerekben,

az operában,

a trombitában,

ott van az utca sarkán

az éppoly harsány –

vígan vagy kongó zordan

feszülő kőszoborban,

az van a derűtelen

tarkálló képteremben,

külön minden keretben,

már az ecsetben;

mert zsarnokság ott van

jelenvalóan

mindenekben,

ahogy a régi istened sem;

mert zsarnokság van

az óvodákban,

az apai tanácsban,

az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek

dadog az idegennek,

ahogy, mielőtt súgtál,

hátrafordultál,

nemcsak a szögesdrótban,

nemcsak a könyvsorokban

szögesdrótnál is jobban

bénító szólamokban;

az ott van

a búcsúcsókban,

ahogy így szól a hitves:

mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan

ismételt hogy-vagy-okban,

a hirtelen puhábban

szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak

szerelmed arca megfagy,

mert ott van

a légyottban,

nemcsak a vallatásban,

ott van a vallomásban,

az édes szómámorban,

mint légydög a borodban,

mert álmaidban

sem vagy magadban,

ott van a nászi ágyban,

előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,

mi egyszer már övé lett;

vele hevertél,

ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,

az van az orrba-szájban,

világban és homályban,

szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak

s bedől a dögszag,

mintha a házban

valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,

ő, a zsarnokság kérdez,

képzeletedben

se vagy független,

fönt a tejút is már más,

határsáv, hol fény pásztáz,

aknamező; a csillag:

kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor

egyetlen munkatábor;

mert zsarnokság szól

lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,

a prédikációkból,

templom, parlament, kínpad,

megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,

mind az tekint rád;

mint a betegség,

veled megy, mint az emlék,

vonat kereke, hallod,

rab vagy, erre kattog;

hegyen és tavak mellett

be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van

minden váratlan

zörejben, fényben,

szív-hökkenésben;

a nyugalomban,

a bilincs-unalomban,

a záporzuhogásban,

az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren

bezáró hóesésben;

az néz rád

kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,

ott van a holnapodban,

gondolatodban,

minden mozdulatodban;

mint víz a medret,

követed és teremted;

kémlelődsz ki e körből,

ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,

fogoly vagy, s egyben foglár;

dohányod zamatába,

ruháid anyagába

beivódik, evődik

velődig;

töprengenél, de eszmét

tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,

amit ő eléd varázsolt,

s már körben lángol

erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad;

el nem tapodtad;

így rád is ő vigyáz már

gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,

hús és kenyér mi,

mi szeretni, kívánni,

karod kitárni,

bilincseit a szolga

maga így gyártja s hordja;

ha eszel, őt növeszted,

fiad neki nemzed,

hol zsarnokság van:

mindenki szem a láncban;

belőled bűzlik, árad,

magad is zsarnokság vagy;

mert már miattad dermed

dacba a gyermek,

s lesz az öledben ringó

feleség ringyó;

vakondként napsütésben

így járunk vaksötétben

s feszengünk kamarában

futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,

minden hiában,

e dal is, az ilyen hű,

akármilyen mű,

mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.