Érdekes, de amióta iskolába járok, a felnőtteket egyetlen dolog érdekli. Mindenki megkérdezi tőlem:
- Aztán szeretsz-e iskolába járni?
Én először azt válaszoltam, hogy nem tudom.
Akinek ezt válaszoltam, az összecsapta a kezét és egészen odavolt. Hogy miért nem szeretek iskolába járni? Talán nem szeretem a tanító nénit? Pedig nem azt mondtam, hogy nem szeretek iskolába járni, csak azt, hogy nem tudom. Mert ez az igazság.
Van, amikor szeretek iskolába járni, és van, amikor nem.
Amikor reggel kijövök a kapun és végigmegyek az utcán az iskolatáskával, és mindenki látja rajtam, hogy én már iskolás vagyok, akkor szeretek iskolába járni.
Amikor Klári néni olyat kérdez, amire senki sem tud felelni, csak én, akkor szeretek iskolába járni.
Amikor Panni néni engem kér meg, hogy énekeljem el a többieknek a Bújj, bújj zöldág-ot, akkor szeretek iskolába járni.
Ha én hajítom legmesszebbre a kislabdát, és a Magdi néni azt mondja, ejha!, akkor szeretek iskolába járni.
És akkor is jó, amikor a folyosón találkozunk az Attilával, akivel sajnos nem egy osztályba járunk, és ilyenkor odakiabálunk egymásnak, hogy szia kifli, szia bödön, és ezen csak mi ketten nevetünk, mert a többiek nem értik, akkor is jó iskolába járni.
Persze Pöszke, ha itt volna, értené, mert az óvodában nekem a kifli volt a jelem, az Attiláé meg a bögre, de ő mindig összetévesztette a bödönnel.
És akkor is szeretek iskolába járni, mikor a Klári néni felemeli a füzetemet és megmutatja többieknek, hogy nézzétek, így kell ezt ügyesen megcsinálni!
Szóval sokszor szeretek iskolába járni, de van, amikor nem szeretek.
Kommentáld!