Tiszta fagyot fújt valahonnan
egy üvegfúvó, szinte hallom,
amint pattogva-villogóan
ránk homorul az égi ballon.
Végig, ahol tegnap a sárban
tétován lépkedtek az ökrök
s víz gyülemlett lábuk nyomában:
ma ragyognak picinyke tükrök.
Hajolj fölé s meglátod benne
isteni arcodon a lencsét:
benne van ég, föld, fény, sötétség -
ökör nyomában a mindenség!
S ím, a befagyott szalmaszálak
a repedezett pocsolyában
szivárvány szárnyakon ragyognak -
íme, a ganéj glóriában!
Óh, díszét mily pártatlan osztja
rideg kezével a jeges tél!
ég és föld feszül itt s ragyogva
paroláz össze Észak és Dél
Egy tündöklő kis pocsolyában,
mely jókedvében harsog s zümmög
ha közelítem - szépségükben
zenélnek az aprócska tükrök!
Ihol a tél... Ezért szerettem
mindig: lelkemnek pihenőt ád
e piszkaiból önfeledten
föltámadt, csillogó valóság.
Jankovich Ferenc (Székesfehérvár, 1907. november 29. – Budapest, 1971.
március 9.) magyar költő, író, műfordító.
Friedrich Schiller: Örömóda (részlet), Jankovich Ferenc fordítása:
„Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm!
Térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk, fényözön!
Egyesítsed szellemeddel, mit zord erkölcs szétszakít!
Testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid.”
Költő és nemzedéktársa, Jékely Zoltán így jellemzi Jankovich Ferenc
alkotói világát:
„Tündérek fiának mondja magát. Az. Égen-földön otthonos, erdőn-mezőn
járatos, ördöggel-angyallal harcoló s egy kicsit cimboráló, korlátaiból
kitört ember: igazi költő.”
Kommentáld!