1001. január 1-jén a 997-től fejedelemként uralkodó Árpád-házi Istvánt Magyarország királyává
koronázták a II. Szilveszter pápa által küldött koronával.
István - pogány nevén Vajk - minden valószínűséggel 975-ben született Esztergomban, Géza fejedelem fiaként. Géza
nyugati irányú politikája révén 996-ban István feleségül vette a bajor herceg lányát, Gizellát.
Géza 997-ben
bekövetkezett halála után István lett a fejedelem, de hatalma ekkor még csak az ország középső és északi részére
terjedt ki. Fejedelmi hatalmával szemben mind a pogány szokásokat követő rokonsága (Koppány), mind az egyes törzsi
államok (erdélyi Gyula, Ajtony) felléptek.
István válaszút előtt állt, s ő a kereszténység és a kíméletlen harc
mellett döntött, hogy egy erős, egységes, az európai mintáknak megfelelő keresztény államot szervezzen.
István király kétségtelenül a magyar történelem egyik meghatározó egyénisége volt.
Nevéhez fűződik a keresztény
magyar királyság, a tulajdonképpeni Magyarország megalapítása, első törvényeinek kibocsátása és nem utolsósorban
az egyházszervezet megteremtése. István királysága a legtekintélyesebb és valószínűleg a legerősebb államalakulat
volt mindazok között, amelyek a X.-XI. század fordulója környékén létesültek Közép- és Észak-Európában.
Műve azt
jelentette, hogy Magyarország véglegesen és visszavonhatatlanul a keresztény Európa része lett.
Istvánt a nehézségek és a sorscsapások nem térítették el a vállalt úttól. Ha kellett, a saját rokonsága ellen is
kíméletlenül fellépett, hogy az egységes, keresztény államot fenntartsa, ha kellett, a külső támadástól védte meg.
Amikor 1031-ben Imre fia meghalt, fő gondja a megfelelő utód kiválasztás volt.
István király 1038. augusztus 15-én halt meg, a legelfogadottabb nézet szerint ekkor 63 éves volt. Negyvenegy
évig uralkodott. Erős és szilárd államot hagyott az utódjára.
Kommentáld!