Janus Pannonius

Janus Pannonius pécsi szobra

Janus Pannonius (Csezmiczei János vagy Cesinge János) (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.) pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista, aki egyes feltevések szerint Vitéz János, más források szerint: Csezmiczei János néven született. Mátyás király korában élt, latin nyelven írt. Korában Európa-szerte ismerték. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az olasz humanizmus talajából nőtt ki. Verseinek világképe a humanizmus szellemében alakult ki, költészetében vallásos érzéseknek nincs szerepe.

Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.

Élete

Életéről nem sokat tudunk. 1434. augusztus 29-én született, valószínűleg a Dráva menti (azóta eltűnt) Csezmice községben. A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista név. Anyai ágon kisnemesi származású (apja, Pál a hagyomány szerint asztalos volt), de nem a nemesi, hanem az ún. „agilis”-i rétegbe tartozott a családnak címere nem volt. Atyját korán elvesztette, tizenhárom éves koráig özvegy édesanyja, a Szilágyiakkal és Hunyadiakkal rokon Garázda (mások szerint: Zrednai ) Borbála nevelte és taníttatta, akinek összesen négy gyermeke volt (három fiú- és egy leány). Így boldogan bízta a korán tehetségesnek bizonyuló János költséges külföldi taníttatását nagybátyjára, Vitéz Jánosra.

1447-ben a magyar humanizmus gerince Pier Paolo Vergerio tanácsára Janus Guarino da Verona ferrarai magániskolájába került. Guarinónál együtt nevelkedett a korabeli itáliai ifjúság színe-javával, s a koraérett gyermekben hihetetlenül gyorsan bontakozott ki a költői tehetség. Guarino nemcsak latinra, de görögre is tanította.

1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult.

Hunyadi Mátyás a magyar trónra kerülvén, Janust hazahívták rokonai, egyenesen az udvarba; mert az új ország építéséhez jól képzett emberek kellettek. A királyné kancellárja, majd királyi kancellár – azaz az udvari hivatalok vezetője lett; rokona, Vitéz János bíboros, prímás esztergomi érsek pedig nemcsak az egyház hazai vezetőjévé, hanem Mátyás uralkodásának korai éveiben a király legfőbb tanácsosává – Mátyás után az ország második emberévé és a politika jelentős irányítójává vált. Mátyásnak szüksége volt arra, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állította. Így lett Vitéz kinevezése után Janus Pannonius pécsi püspök.

Élete nagy részét betöltötte a politika, de nem hagyta abba költői munkásságát sem.

Leginkább az epigramma és az elégia műfajában alkotott. Kétségeit, bánatait – így az édesanyja elvesztése miatti gyászt, vágyódását a napfényes Itáliába meghitt hangú költeményekben fejezte ki. Közben százszámra írt csipkelődő epigrammákat is.

1466-ban súlyos betegség, tüdőbaj támadta meg. A főrangúak közt kirobbant 1467. évi Mátyás-ellenes összeesküvéstől mind Vitéz János, mind ő távol tartották magukat, amiért a király hálásnak mutatkozott. Mikor azonban Mátyás a főnemességet megadóztatta, Janus többedmagával a király ellen fordult: az 1471-es nagy főúri zendülésnek Vitéz Jánossal együtt ő volt a szervezője, ezt azonban a király ügyesen leverte. Janus ekkor Pécsre húzódott, és a vár falai között védekezett, majd kincseivel Velence felé vette útját. Beteg teste azonban nem bírta, s 1472. március

27-én Medveváron elhunyt.

Halála után

Janus Pannonius síremléke, Rétvári Sándor műve

A püspök maradványait tartalmazó sírra 1991-ben a pécsi székesegyház altemplomában bukkantak rá. 2008. október 21-én püspöki szentmise keretében temették újra a bazilikában.

2009. május 29-én mutatták be a számítástechnika segítségével a költő arcképét

Művei

Latinul írt. Költészetének több korszaka van. Nagyon határozottan elkülönül egymástól az itáliai és a magyarországi korszak. Az itáliai költeményeire jellemző az életvidámság, gyakori témájuk a szerelem, de az egyház bírálata is, bár ő is pap volt. Kedvelt műfaja az epigramma, melyekből árad a hedonizmus.

Legismertebb műve a Pannónia dicsérete (Laus Pannoniae; 1465 körül) című epigramma, melyet már Magyarországon írt. Időmértékes disztichon verselésű, két részből áll, egy előkészítő részből és egy csattanós lezárásból. A költemény sajátos reneszánsz jegye a költői öntudat megfogalmazása. Egy lehetséges értelmezés szerint a reneszánsz író ki akar lépni a névtelenségből, és már maga kíván „versének hőse” lenni. Büszkén hirdeti, hogy általa lehet hazája híres, ő hozza meg Magyarország számára az ismertséget.

Magyarországon írt műveire, ellentétben az itáliai költemények hangulatával, a búskomorság jellemző. Inkább elégiákat írt. Búskomorságának oka, hogy a városi kultúrához, pezsgő, aktív szellemi élethez szokott. Magyarországon társtalannak érzi magát, s fokozza bánatát, hogy a betegsége is kiújul.

Az Egy dunántúli mandulafáról (De amygdalo in Pannonia nata; 1466) egy elégico-epigramma. Pannonius tél