Tavaly már mintegy 1200 kékvércsepár költött Magyarországon, ezért idén tavasszal közel két és fél ezer madár érkezhet haza az afrikai telelőterületekről.

Magyarország legértékesebb és az Európai Unióban is kivételes pusztai élőhelyeinek egyik természetvédelmi szempontból fontos, fokozottan védett madara a kékvércse.

Az Európai Unió LIFE Nature kerete, a 2006–2009 közötti első időszakot követően 2012–2018 között immáron másodszor biztosít forrásokat a faj védelmére.

Kékvércsék (MTI-fotó: H. Szabó Sándor)

Korábban a kékvércse költőállománya drámai gyorsasággal fogyatkozott meg, 2006-ban már csak 558 pár volt ismert hazánk teljes területén. A célzott védelmi munkának, az országos összefogásnak köszönhetően tavaly már mintegy 1200 pár költött Magyarországon, így idén tavasszal közel két és fél ezer madár érkezhet haza az afrikai telelőterületekről - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A csökkenés egyik legfontosabb okának a fészektelepeket építő vetésivarjú-állomány összeomlása tekinthető (a sólyomfélék, így a kékvércse sem épít saját fészket, más fajokét foglalja el). Míg 1980-ban még több mint 250 ezer párra becsülték ennek a varjúfélének a hazai állományát, az ezután induló szisztematikus „dúvadirtás” (elsősorban méreggel kezelt tojások kihelyezésével – ezt hívták F1-es eljárásnak) következtében a varjak fészkelőpárjainak száma 2006-ban már alig 25 ezer volt. A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy 2001-ben ezt az évtizedekig a mező- és egyes helyeken a vadgazdálkodók által közellenségnek tekintett, üldözött madarat az ezredfordulón az állam kénytelen volt védelem alá helyezni (természetvédelmi értéke 10 ezer forint)!

A folyamat megállítására idén tíz éve, 2004. március 23-án a Heves megyei Tepélypusztán megalakult az MME Kékvércsevédelmi Munkacsoportja. Az alapító tagok, melyek szinte az összes hazai nemzetipark-igazgatóságot és természetvédelmi civil szervezetet képviselték, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megállítsák hazánk és a Kárpát-medence kékvércseállományának a faj eltűnésével fenyegető csökkenését.

A munka első és legfontosabb, szinte azonnali hatást kiváltó lépése – kellő számú varjúfészek hiányában – a mesterséges fészkelőhelyek biztosítása volt. Napjainkra a költőláda-hálózat eléri a 4000 darabot, és a védelem eredményeként a 2013-ra megduplázódott, mintegy 1200 párra duzzadt kékvércse-populáció nagy része mára ezekben költ.

A hosszú távú megőrzést szolgálja, hogy a kékvércséknek kedvező élőhely kezelésű gazdálkodási javaslatcsomag 2009-ben bekerült az Agrár-környezetgazdálkodási Program (AKG) zonális célprogramjai közé. A faj biológiai igényeit szem előtt tartó szántóföldi növénytermesztés a fészektelepek közvetlen közelében segíti a madarakat a folyamatos táplálékellátottság és -hozzáférhetőség javításával. A tradicionális kisparcellás gazdálkodás egyes elemeit a modern korba ültető célprogram időben szakaszolt betakarítással biztosítja a folyamatosan megnyíló, alacsony növényborítottságú táplálkozóterületeket a madaraknak a fészekfoglalási, a kotlási és a fiókanevelési időszakban.

A munkacsoport tevékenységének harmadik területe a kékvércsék vonulás közbeni védelmének meglapozása Európában és Afrikában egyaránt. Ennek egyik fontos eleme a kárpát-medencei őszi gyülekezők, éjszakázóhelyek felderítése és rendszeres monitorozása. Ebben a munkában ma már Románia, Szerbia és Szlovákia is részt vesz.

Másik eleme pedig az év októbertől áprilisig tartó időszaka, amit a madarak Európán kívül, vonulásban és a telelőterületen töltenek. A madarak életének eme szakasza volt a legkevésbé ismert számunkra, egészen 2009-ig, amikor az első kékvércsevédelmi LIFE program keretében, akkor még prototípusként rendelkezésre álló műholdas adókkal jelöltek meg kékvércséket, így sikerült kideríteni, hogy madaraink főként Afrika déli részében Angola, Zambia, Namíbia és Botswana térségében telelnek.

A kékvércsékkel párhuzamosan zajlik az ázsiai rokon faj, az amuri vércsék vonulása is, melyet az MME Kékvércse-védelmi Munkacsoportja is követ. A madarak műholdadós jelölésében a magyar szakemberek jelentős tapasztalatokra és nemzetközi elismertségre tettek szert, így 2013 őszén felkérték őket, hogy Indiában amuri vércséket lássanak el ilyen nyomkövető eszközzel.