Johannes Kepler (magyarul ismert Kepler János néven is, Weil der Stadt, 1571. december 27. – Regensburg, Bajorország, 1630. november 15.[1]) német matematikus, csillagász és optikus volt, aki felfedezte a bolygómozgás törvényeit, amelyeket róla Kepler-törvényeknek neveznek.
Életrajz
Johannes Kepler 1571. december 27-én[2] született Weil der Stadtban a német szabad birodalmi városban (kb. szabad királyi város). Anyja keltette fel az érdeklődését a csillagászat iránt: megmutatta neki az 1577-es üstököst és az 1580-as holdfogyatkozást. 1591-ben teológiát kezdett el tanulni Tübingenben.
Itt az egyetemen hallott először Kopernikusz csillagászati világképéről. Kepler eredetileg protestáns
lelkész szeretett volna lenni, de – mivel ismert volt matematikai
tehetsége – a Grazi Egyetemre meghívták matematikát és csillagászatot
tanítani 1594 áprilisában (23 éves volt ekkor).
.Az 1596-ban kiadott könyvében, a Mysterium Cosmographicum-ban (Das Weltgeheimnis) Kepler az akkor ismert hat bolygó pályáját az öt platóni testtel hozta kapcsolatba. Úgy gondolta, hogy az egyes bolygópályák gömbjei között a kocka, a tetraéder, az oktaéder, a dodekaéder, az ikozaéder tartja a távolságot.
Kepler 1600-ban lett Tycho Brahenak, II. Rudolf császár udvari csillagászának segédje.
A közös munkájuk Prágában
bonyolultan alakult.
1601-ben
Brahe halála után Kepler lett az udvari matematikus és csillagász.
Ebben az időszakban jó barátságba került a magyar származású Jeszenszky Jánossal, aki a császár orvosa volt.
1604-ben megfigyelte a fényes szupernóvát, és a megfigyeléseit a De Stella nova in pede Serpentarii ("A Kígyótartó lábában megjelent új csillagról") című könyvében jelentette meg.
Kepler egyik legjelentősebb munkája a Dioptrice („Optika”) volt, melyben az egész optikát tudományos szintre emelte. 1611-ben megjelent művében az általa feltalált Kepler-távcső csak mellékes dolognak tűnik a fénytöréssel és az optikai leképezéssel kapcsolatos eredményeihez képest.
Kepler felesége 1611-ben meghalt, két gyermeket hagyva maga után. Miután 1612 januárjában II. Rudolf meghalt, Kepler Linzben talált matematikusi állást.
A megfigyelési adatok – elsősorban a Mars pályaadatainak – kitartó tanulmányozásával 1618. május 15-én összefüggést talált a bolygók keringési ideje és a Naptól való távolságuk között, amelyet ma Kepler harmadik törvényének nevezünk: a bolygók Naptól való átlagos távolságainak (a, a pálya fél nagytengelye) köbei úgy aránylanak egymáshoz, mint a keringési idejük (T) négyzetei, azaz az 
/ 
hányados minden naprendszerbéli bolygó esetén ugyanakkora. Ezt a törvényt az 1619-ben írt Harmonices Mundi ("A világ harmóniája") című művében közölte.
Élete vége felé 1627-ben adta ki Kepler Tabulae Rudolfinae-t
(„Rudolf-féle táblázatok”-at), élete utolsó nagy művét. Kiértékelte
Tycho Brahe megfigyeléseit és az addigi legpontosabb
bolygópálya-leírásokat adta meg. Ez a bolygótáblázat szolgált később
alapul Kepler törvényei mellett Isaac Newton számára, hogy megalkossa a gravitációs és mozgástörvényeit.
Mivel éveken keresztül nem kapott fizetést, ezért 1628-ban felkereste Albrecht von Wallensteint, aki asztrológusként alkalmazta.
1630. november 15-én 59 éves korában Kepler lázban, nyomorúságos körülmények között halt meg Regensburgban, ahol jeltelen sírba temették.
A Kepler által készített Tabulae Rudolfinae világtérképe
Kommentáld!