„Hol az a kéz? Porlad? Nem. Dolgozik egyre. Delente
húzza hiven ma is ő mind a harangot, amely
bimbamozva kiált nagy örömhírt (mit ki sem ért már)
Róma, Rouen – Tahiti tornyaiban (magyarul!)
s mintha jelezne tüzet vagy hirtelen árvizet, úgy kong
néha az értőknek (úgy szaporáz riadót)
majd (– mert hajh, ki neszelt magyar is százéveken át rá? –)
csöndít a csöndbe komor gyászdalokat, temetést.”
/Illyés Gyula: Hunyadi keze, részlet/
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez.
Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre.
Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.
A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, a pápa a déli harangszóval hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért.
A képeken: A nándorfehérvári csata, Nándorfehérvár 16. századi ábrázoláson, Hunyadi János a „törökverő”, A nándorfehérvári diadal emlékköve
Kommentáld!