(Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.) magyar zeneszerző, zenepedagógus, tanár.
Kolozsvárott, a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg bölcsészdoktori diplomáját, ahol 1896. június 13-án summa cum Laude minősítéssel természettudományi szakon végzett.
Zenei tanulmányait Farkas Ödönnél, a Konzervatórium igazgatójánál végezte, majd Budapestre költözött, és 1898-tól matematika–fizika
szakos gimnáziumi tanárként főleg matematikai cikkeket publikált.
Érdeklődése egyre inkább a zene felé fordult, később komponálni kezdett,
elmélyedt a zeneelmélet tudományában. 1905–1907 között a Zenevilág című szaklapot szerkesztette, mely lapban 1904-ben elsők között méltatta az ifjú zeneszerző, Bartók Béla jelentőségét. Ugyanebben az évben Bakonyi Károly felkérésére komponálta János vitéz c. dalművét, melynek bemutatójára 1904. november 18-án került sor a Király Színházban.
1909-ben Kecskeméten a Főreáliskola igazgatójává nevezték ki.
Társadalmi elismertségét jelzi, hogy számos magas tisztséggel bízták meg. 1912-től
Budapest székesfőváros zenei szakelőadójaként, a közép- és felsőfokú
zenetanfolyamok főigazgatójaként tevékenykedett. Éveken át vezette a
Székesfővárosi Énekkart. Az Országos Dalosszövetség igazgatója, és az
Országos Zenészszövetség elnöke volt.
Fő művei
Kísérőzenék színpadi művekhez
Dalművek
Publikációk
- Prolegomena a zene pozitív aesthetikájához (Bp., 1904);
- A zene fejlődéstörténete (A Műveltség Könyvtára Bp., 1909).
- A pataki énekes kódex (Magyar Figyelő 1911.)
- Az elemi iskolai énektanítás pedagógiája (Bp., 1912.);
- Cikkek a Zenevilágban és az Új Életben;
- Zenekritikák a Pesti Naplónál.
- Tanulmányok az elektromos rezgésekről, konszonanciáról-disszonanciáról.
Kommentáld!