Fuvarra várva Kazahsztánban
Beszélgetésünkkor már 75 országban járt, és kalandos utazása még
közel sem tart a végénél, ugyanis a teljes amerikai kontinens
felfedezése még előtte áll.
Nem Jaroszláv Szmirnov az egyetlen ember
a Földön, aki éveket tölt el azzal, hogy megismerje bolygónk minden
zegzugát. Az ő útja azonban attól különleges, hogy mindezt pénz és a
modern technika vívmányainak segítsége nélkül teszi. Üres zsebbel kelt
útra, térkép, mobiltelefon, laptop nélkül, hogy megtapasztalja az igazi
szabadságot, és felfedezze a világot, vele együtt az emberek jóságát és
segítőkészségét.
Jaroszláv 2014 májusában hazánkba érkezett, és miközben
a magyarok vendégszeretetéről is meggyőződött, az ng.hu-nak adott
interjúban mesélt az elmúlt évek élményeiről.
Ortodox kolostor, úton Moszkva felé
Máté Viola (MV): Hogyan jutottál arra az elhatározásra, hogy egy fillér nélkül körbeutazd a Földet?
Jaroszláv Szmirnov (JSz): 18 éves voltam és arra
gondoltam, hogy felnőtté váltam. Egy nap majd megnősülök és az életemet
teljes egészében a munka és a család fogja kitölteni. De hol marad a
felhőtlen szórakozás? Most van itt az ideje valami igazán őrült dolgot
csinálni! Arra gondoltam, hogy milyen nagy élmény lenne felébredni
Afrika közepén teljesen egyedül, és körbeutazni a Földet. Így
elindultam. Nem ismerek senki mást, aki mindezt csekély felszereléssel
teszi. Nekem se sátram, se laptopom, se mobiltelefonom, de még csak egy
térkép sincs a csomagomban. A zsebem pedig üres, így tervezni sem tudok
igazán előre.
Finnország peremén, úton az Északi-fok felé
MV: Valamilyen elképzelésed azért csak van, hogy merre vigyen az utad! Vagy csak mész, amerre a szél fúj?
JSz: Van egy útvonal a fejemben, de ez nem egy
szigorú terv. Ha olyan helyen járok, ahol valami igazán elképesztő
dologgal találkozom, akkor tovább maradok. Ha viszont nem köti le semmi a
figyelmemet, akkor odébbállok.
MV: A legtöbb ember szerintem arra kíváncsi a legjobban, hogy tudod mindezt pénz nélkül megoldani?
JSz: Amihez alapvetően pénz szükséges, az maga az
utazás, vagyis eljutni A-ból B-be. De én stoppolok, akár szárazföldön,
akár tengeren kell átkelnem. A szállásért sem kell fizetnem, mert az
emberek nagyon segítőkészek és befogadnak. Amikor olyan nagyvárosba
érkezem mint Budapest, a Couchsurfinget használom. (Olyan online
közösségi oldal, ahol a tagok ingyen szállhatnak meg egymás otthonában
bárhol a világon.
A közösség alapvető elve az, hogy aki utazik, nem
ingyen szállást talál, hanem egy helyi barátot, akivel meg tudja osztani
az élményeit - szerk.) Az utazásom kezdetén nem ismertem a Couchsurfing
oldalt és angolul sem beszéltem, a nyelvet csak útközben tanultam meg.
Ázsiában az emberek mindig érdeklődéssel fogadtak, mert kitűntem
közülük: megláttak az úton egy egyedül bolyongó, magas, szőke fiatal
srácot, és egyből kíváncsiak lettek, mit keresek ott.
Az emberek nagyon
kedvesek és nyitottak voltak, de ugyanezt mondhatom el Afrikáról is. A
helyiek rendkívül barátságosak és készek arra, hogy mindenüket megosszák
velem, és örömmel befogadnak. Számos esetben különböző vallási
csoportoknál szálltam meg. Ázsiában sokszor kerestem fel buddhista
templomokat. De a muszlimok, keresztények és a többi felekezet hívei is
mindig nagyon segítőkészek voltak, szerte a világon. Vízumra sem kell a
legtöbb esetben költenem, mert az orosz útlevelemmel szinte bármelyik
országba beléphetek, és ez leegyszerűsíti az utazást.
Kilátás a Tianchi-tóra a kínai Xinjiangban
MV: Honnan indultál?
JSz: Kínában tanultam kvantumfizikát, és onnan indultam
el, hogy először Belső-Ázsiát, majd Délkelet-Ázsiát járjam be, de
beutaztam már szinte egész Európát, a volt szovjet tagállamokat,
Kazahsztánt, Üzbegisztánt, Ukrajnát, Fehéroroszországot, majd
Észak-Afrika felé vettem az irányt. A karácsonyt a Közel-Keleten,
Szíriában töltöttem, ezután Afrika keleti része felé indultam tovább
Tanzániába, Ugandába, Burundiba, Kenyába, Szomáliába, végül visszatértem
Európába.
MV: Először jársz Magyarországon?
JSz: Igen, nagyon megtetszett ez az ország.
Megszerettem az itt élő embereket, rendkívül kedvesek, az idősebbek még
emlékeznek egy-két orosz szóra is, az ételek és a természet pedig
csodálatos! A Balatonnál voltam egy borfesztiválon is, és még májusfát
is állítottunk a magyar barátommal!
MV: Mi a terved most?
JSz: A következő két hónapban a Balkánt szeretném
bejárni, megismerni Horvátország, Albánia, Montenegró,
Bosznia-Hercegovina, Szerbia vidékeit, majd Románia, Bulgária és
Görögország következik. Utána átstoppolok a Kanári-szigetekre, hogy
onnan áthajózzak Amerikába. Mivel nincs pénzem repülőjegyre, ezért az
ott nyaraló és hazafelé tartó privát hajók tulajdonosait fogom megkérni,
hogy vigyenek el magukkal. Először Észak-Amerikát akarom beutazni, majd
a kontinens déli része felé veszem az irányt. Nagyjából egy évet még
biztos utazással fogok eltölteni.
Buddhista szentély Délkelet-Ázsiában
MV: Ilyen hosszú utazás során lehetséges kiemelni egyetlen helyet, amit a legszebbnek vagy a legérdekesebbnek találtál?
JSz: Alapvetően nem is a helyszínekre figyelek. Az
út alatt az a legfontosabb, hogy milyen emberekkel találkozom. És az
emberek bámulatosak! Próbálom inkább a vidéket felfedezni és kevésbé a
nagyvárosokra koncentrálni. Bár mindegyiknek megvan a maga szépsége és
különlegessége, általánosságban azonban az összes nagyváros egyforma a
világon.
Ugyanazokat a dolgokat találod meg mindenhol: gyorséttermeket,
világmárkákat, és az ott élő embereket is ugyanazok a dolgok
foglalkoztatják. Mindenki a még több pénzért, még nagyobb autóért, a
legújabb okostelefonért hajt. Az én szemszögemből nézve nem érdemes
azért annyit utazni, hogy mindig ezzel szembesüljek. Az apró kis
falvakban, eldugott, kietlen vidékeken viszont egy teljesen másféle élet
mindennapjai tárulnak fel előttem.
Beduin barlangok Petra közelében Jordániában
Jordániában találkoztam egy férfival, akinek 44 gyereke van és egy
sátorban lakik. A sivatagban megismerhettem a beduinokat is, akik nem
egy adott helyhez kötötten élnek, hanem mindig tovább költöznek a
kedvezőbb életfeltételeknek megfelelően. A maszájoknál Tanzániában pedig
még egy beavatási szertartáson is részt vettem és megismerhettem a
harcosok kultúráját. Az ilyen élmények miatt érdemes útra kelni, és ha
pénz nélkül utazol, részese leszel az emberek életének is, és tényleg
azt látod, ami igazi. Én úgy gondolom, hogy a világon az összes
problémát a pénz és a hatalom utáni kiolthatatlan vágy generálja, és
amint az embereknek megadatik a jólét, azonnal korlátokat építenek maguk
körül. Ha viszont pénz nélkül utazol, mint én, az ad egyfajta
mérhetetlen szabadságot, és védelmet is azáltal, hogy nincs mit
elveszítened.
MV: Az emberek általában fordítva gondolkoznak. Úgy
vélik, a pénz megóvja őket. Soha nem érezted azt, hogy bármiféle veszély
fenyegetne a pénz hiánya miatt?
JSz: Sokan talán úgy vélik, hogy „veszélyes"
kalandokba keveredem, de nekem ez a normális. Szíriában tavaly
decemberben terroristák megpróbáltak elrabolni, mert azt hitték, hogy ha
fehér ember vagyok, akkor pénzem is van. De nekem semmim sincs, így
megúsztam. Nem ez volt azonban a legveszélyesebb kalandom. Egyszer
eltévedtem a Góbi sivatagban, Mongóliában. Egy barátommal töltöttem ott
néhány napot, de én végül visszafordultam és nem volt nálam se víz, se
élelem. Ez tényleg nagy hülyeség volt, azt hittem, hogy meg fogok halni,
de szerencsére 40 óra gyaloglás után kikeveredtem a sivatagból.
Igazából nem is értem, hogy még életben vagyok!
Elveszve a Góbi sivatagban
MV: Biztos számos olyan élményed van, amelyben a hétköznapi értelemben vett utazónak nincs része.
JSz: A legtöbb ilyen jellegű kaland mindig spontán
módon történik meg velem. Etiópiában éppen egy tóban úsztam, amikor
néhány méterre tőlem hirtelen felbukkant egy krokodil. Tanzániában pedig
egy elefántcsordába futottam bele, és nem tűntek túl boldognak, hogy az
útjukba kerültem. De találkoztam már oroszlánnal is, ám szerencsémre
nem volt éhes! Afrikában könnyen keveredik az ember őrült helyzetekbe, a
civilizált Európáról ezt már kevésbé mondhatom el, itt maradnak az
exrém sportok.
MV: Ha jól tudom, van egy maszáj feleséged is.
JSz: Amikor megérkeztem közéjük, sokan el is
futottak előlem. Talán féltek, egyesek még nem láttak korábban fehér
embert. De ahogy beilleszkedtem a közösségükbe, már nagyon barátságosak
voltak. Egyik nap elmentem vadászni a harcosokkal, és amikor hazaértem,
egy fiatal lány várt vacsorával. Mondhattam volna, hogy nem kellene itt
lennie, de másnap ugyanúgy is visszajött volna. Majd az apja azt mondta,
ha a lánya egy fedél alatt él velem, akkor el kell vennem a szokások
szerint feleségül.
Tanzániában
MV: Megváltozott a személyiséged az út során? JSz:
Teljesen! Ha láttál volna 2-3 éve, nem biztos, hogy rám ismernél,
teljesen más ember voltam. MV: Mi változott meg?
JSz: Az egész gondolkodásmódom. Szerintem az emberek
alapvetően két kategóriába sorolhatók. A legtöbben csak álmodoznak, de
végül pénz hiányában nem valósítják meg az álmaikat. A szűkebb kör,
amibe én is tartozom, pedig azt keresi, hogyan lehet az akadályokat
leküzdeni, és végül a megoldások után kutatva el is érik vágyaikat.
Amikor elmesélem a történetemet, a legtöbben nem is akarnak hinni nekem.
Nagyon sokféle emberrel találkoztam utazásaim során, és egyre
elfogadóbbá váltam. Amikor még Kínában éltem, és megláttam egy
hajléktalant az utcán, el sem tudtam képzelni, hogy lehet így élni. Ma
már nem ítélkezem, ez egy másik sors. Megtanultam egyformán értékelni az
embereket, és ma már mindenkivel tudok kommunikálni és barátságot
kialakítani, legyen az egy terrorista, egy hajléktalan, egy átlagos
fickó, egy börtöntöltelék vagy egy milliomos. Sokkal egyszerűbben fogom
fel az életet, a szó pozitív értelmében.
MV: Van elképzelésed a jövőt illetően?
JSz: Sokan kérdezik tőlem, hogy ilyen hosszú utazás
után, hogyan leszek képes visszailleszkedni a „normális", megszokott
hétköznapokba. A válaszom az, hogy sehogy. Az nem az én utam. Miután
bejártam Amerikát is, egy rövid időre le szeretnék telepedni
Dél-Amerikában és egy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó üzletet
nyitni. Majd meglátom, hogyan tovább. Vannak terveim ugyan, de nem látok
ennyire előre, a világ sem stabil, és abban sem lehetünk teljesen
biztosak, mi fog történni a következő öt percben.
MV: Mindenki álmodozik arról, hogy bejárja a
világot. Veled ellentétben azonban sokan nem merik ezt meglépni, mert
nincs rá pénzük, vagy úgy gondolják, nem léphetnek ki a mindennapokból a
magánélet és a munka miatt. Nekik mit javasolsz?
JSz: Csak hallgass arra, ami benned van. Az megadja a
választ, hogy mit kell tenned. Mindenkinek meg kell értenie, hogy mi a
saját útja, és aszerint kell élnie. Amikor nekivágtam ennek a kalandnak,
nem beszéltem angolul sem, pénzem sem volt, és látod, most több mint 2
évvel és 75 országgal a hátam mögött már rengeteg tapasztalatot
felhalmoztam.
A titok igazából az, hogy egyszerűen csak el kell kezdeni
élni. Még ma! Nem holnap! Lehet ez egy apró kis lépés is, például
leruccanni a Balatonra, és az út során úgyis megérzed, hogy ez kell
neked, vagy sem. A legtöbben viszont csak álmodoznak a karosszékben és
semmit sem tesznek végül, felettük elrepül az élet, mert mindig a
potenciálisan felmerülő problémákon agyalnak már előre. Probléma azonban
mindig lesz, amit majd akkor kell megoldani, ha az felüti a fejét. Most
csak azzal foglalkozz, amit szeretnél, és kezdd el követni az álmaidat
még ma!
Lejegyezte: Máté Viola
Fényképezte: Jaroszlav Szmirnov
Kommentáld!