Kalkuttai Boldog Teréz
Teréz anya szülőházának helye
Teréz anya mosolya
Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya (születési neve albánul: Agnes Gonxha Bojaxhiu; arománul: Agnesa/Antigona Gongea Boiagi; Szkopje, 1910. augusztus 27. – Kalkutta, 1997. szeptember 5.) vlach, pontosabban a mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő aromán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj (1979) és számos magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kalkutta szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kiváltotta.
Ifjúkora
Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhiu néven Üsküb (ma Szkopje) városában született, ami akkor az Oszmán Birodalom
része volt. Édesapja, Nikollë Bojaxhiu (Nicola Boiagi) sikeres albán
építési vállalkozó volt, édesanyja, Dranafile Bojaxhiu (Dranafile
Boiagi) a háztartást vezette. Ágnesnek még két idősebb testvére volt. A
szülők Prizrenből,
Koszovó déli részéről költöztek Szkopjébe, és az albán többséggel
ellentétben -a mohamedán környezet dacára- katolikus vallásúak voltak.
Ágnes 9 éves volt, amikor édesapja váratlanul meghalt, ettől kezdve az
anya kézimunka-üzletükből tartotta fenn magát és három gyermekét.
E
súlyos megpróbáltatás még jobban összeforrasztotta a családot. Az
édesanya jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközségben, a
szegények segítője és támogatója volt. Ágnes állami iskolába járt, de
tagja lett a Mária Kongregációnak. Teréz anya emlékei szerint a mély
hitből származó szeretet volt az, ami enyhített az apa elvesztésének
fájdalmán, és segített összetartani a családot. Édesanyja tevékeny
szerepet töltött be az egyházközség életében, mindig igyekezett segíteni
a szegényeken, és gyermekeit is ebben a szellemben tanította. Ágnes is
tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben az akkori Jugoszlávia területéről jezsuiták jártak a kalkuttai főegyházmegyébe, és lelkes levelekben számoltak be az ottani missziós tevékenységről.
Szerzetessége
A jugoszláv jezsuiták szolgálatot vállaltak a kalkuttai
egyházmegyében, ahonnan egyikük írásaiban beszámolt az ottani
lehetőségekről. Ágnes (1928-ban) 18 éves korára elhatározta, hogy
missziós nővér szeretne lenni Indiában, és jelentkezett az akkor ott szolgálatot teljesítő írországi
Loreto nővérekhez (angolkisasszonyok rendjébe).
Barátnőjével, Betikával
együtt kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk anyaházába, akik néhány
hónap felkészítés után Indiába, Dardzsilingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én, a Teréz nevet lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett.
1946. szeptember 10-én
Darjeelingbe kellett utaznia lelkigyakorlatra. A vonaton a
harmadosztályú kocsiban óriási volt a tömeg, és megdöbbenve tapasztalta
azt a nyomort és szegénységet, amely az indiaiak többségének kijutott.
Ekkor ébredt rá küldetésére, arra hogy nincs joga a kolostor békéjében,
kényelmében éljen, miközben az emberek, akiket szolgálni jött,
nyomorognak.
Küldetést érzett arra, hogy elhagyja a kolostort, megossza
sorsát a szenvedőkkel és Jézust követve a szegények között szolgáljon. 1948-ban Kalkutta érsekén keresztül engedélyt kért XII. Pius pápától,
hogy elhagyhassa a közösséget és független apácaként Kalkutta
nyomornegyedében dolgozhasson. Levetette szerzetesi öltözékét, fehér
szárit öltött, és Patnába ment a missziós orvosnővérekhez, hogy
megfelelő egészségügyi ápolónői kiképzést kapjon.
Amerikai missziós
nővéreknél egészségügyi kiképzésben részesült, majd hamarosan visszatért
Kalkuttába, ahol a Szegények Kis Nővéreivel
lakott, és engedélyt kért nyomortelepi iskolájának megnyitására.
Nemsokára segítői is akadtak, és támogatást kapott az egyházi
szervezetektől és a városi hatóságoktól is.
A Szeretet Misszionáriusainak alapítása
1950 októberében
Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást az új szerzetesrend alapítására.
Hitvallásuk: "Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus
Krisztust szolgáljuk." A rend hivatása Teréz anya szavaival: „hogy
segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az
olyanokat akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a
társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Az indiai kormány
támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény,
magatehetetlen emberek otthonává. Nem sokkal később újabb otthonokat
nyitottak a leprások és az árvák számára.
A rend egyre több hívet és
támogatót talált céljai számára, és az 1960-as években sorra nyitotta az
otthonokat szerte Indiában. 1965-ben VI. Pál
pápa engedélyezte, hogy a rend más országokra is kiterjessze
tevékenységét. Létszámuk rohamos gyorsasággal növekedett, és új otthonok
nyílottak szerte a világon. Az első Indián kívüli otthont Venezuelában nyitották, majd Róma, Tanzánia következett. Sorra nyíltak az otthonok Ázsiában, Afrikában, Európában, és megnyílt az első misszionárius ház az Egyesült Államokban, New Yorkban is.
Ronald Reagan amerikai elnök átnyújtja a Szabadság Érdemérmet Teréz anyának
Teréz Anya: Az élet himnusza
- Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
- Az élet szép - csodáld meg!
- Az élet boldogság - ízleld!
- Az élet álom - tedd valósággá!
- Az élet kihívás - fogadd el!
- Az élet kötelesség - teljesítsd!
- Az élet játék - játszd!
- Az élet vagyon - használd fel!
- Az élet szeretet - add át magad!
- Az élet titok - fejtsd meg!
- Az élet ígéret - teljesítsd!
- Az élet szomorúság - győzd le!
- Az élet dal - énekeld!
- Az élet küzdelem - harcold meg!
- Az élet kaland - vállald!
- Az élet jutalom - érdemeld ki!
- Az élet élet - éljed!
Nemzetközi elismerések
1962-ben megkapja a Padma Shri (Pompás lótusz) díjat India elnökétől, és a Nemzetközi megértés díját a Fülöp-szigetek kormányától.[1] Az 1970-es évek elejére Teréz anya és rendje már nagy nemzetközi ismertségnek örvendett. A nagy elismerések sorát az 1971-ben VI. Pál pápa által adományozott XIII. János pápa békedíj nyitotta meg. Még ebben az évben Kennedy-díjat, 1972-ben Nehru-díjat, 1975-ben Albert Schweitzer-díjat, 1985-ben Szabadság Érdemérmet, 1995-ben Kongresszusi aranyérmet vehetett át Teréz anya. 1996-ban megkapta az Egyesült Államok tiszteletbeli állampolgárságát. 1979-ben Teréz anyának ítélték oda a Nobel-békedíjat.
Amikor átvette a díjat, megkérdezte: „Hogyan segíthetjük elő a
világbékét?” Nagyon egyszerűen válaszolt: „Menjünk haza és szeressük a
családunkat.” Az ünnepi banketten való részvételt lemondta, és a kapott
6000 dollárt Kalkutta szegényeinek juttatta el. A Szeretet
Misszionáriusainak kalkuttai házát 1986. február 3-án II. János Pál pápa is meglátogatta, a napot Teréz anya élete legboldogabb napjának nevezte.
Időskora és halála
Teréz anya szobra szülővárosában, Szkopjében
1983-ban Teréz anya II. János Pál pápánál tett látogatása során szívrohamot kapott. 1989-ben a második szívroham után már pacemakerrel élt. 1991-ben Mexikóban tüdőgyulladást kapott és súlyosbodtak a szívproblémái. 1991-ben hosszú idő után először tért vissza hazájába, Albániába,
és megnyitotta a rend ottani házát.
Felajánlotta lemondását a rend
vezetéséről, de apácái ösztönzésére mégis maradt a rend élén. 1997-ben
előbb csonttörést szenvedett, majd maláriát kapott, melynek
következtében súlyos szívkárosodást szenvedett.
Szívműtétnek vetette
magát alá, de egészsége végképp megrendült.
1997. március 31-én leköszönt a rend vezetéséről és kilenc nappal 87. születésnapja után, 1997. szeptember 5-én
elhunyt.
Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót
működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes
ápoló dolgozott. Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három
napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett. Halálát
az egész világ az emberiség nagy veszteségeként értékelte.
Boldoggá avatása
A Szentszék
Teréz anya halálát követően elindította a boldoggá avatási eljárást,
amely az első lépés a szentté avatás felé. Az avatás feltétele, hogy
olyan csodákat ismerjen el, melyek bizonyítottan Teréz anya
közbenjárására történtek. Ilyen volt az indiai Monica Besra esete,
akinek hasi daganata volt és csodás gyógyulását Teréz anyának szóló
imáinak köszönte.
Ez idő tájt szerte Indiában még több hasonló eset is
történt. Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én
Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Az
eseményen 27 ország képviseltette magát kormányszinten, de megjelentek a
nagy világvallások, a misszionáriusok és a szegények képviselői is,
akikért Teréz anya életében annyit tett.
Kommentáld!