Karácsony János (Gyergyószentmiklós, 1899. július 27. – Gyergyószentmiklós, 1974. május 31.) festőművész, tanár.
Életpályája
Gimnáziumi éveit Szamosújváron töltötte. Frontszolgálat, hadifogság, gyári munka után, 1931-ben beiratkozott a nagybányai festőiskolába, ahol Ziffer Sándor volt a mestere.
1945–1959 között Gyergyószentmiklós
Elméleti Líceumának rajztanára. Tájképeket festett, de tehetségét a
figurális ábrázolás terén is megmutatta. Festési technikája nagy
változatosságot mutat, tempera-, olajképekben, majd a még lendületesebb akvarelleken ábrázolta szülőföldjének tájait.
1941-ben belépett a Barabás Miklós Céhbe és annak kiállító művésze lett. Az 1960-as években összefogott Szervátiusz Jenő szobrászművésszel, s megszervezték vándorkiállításaikat Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.
Egész akvarellfestői pályája egyetlen tájegység, a Gyergyói-medence ember- és élővilágához kötődik. Szerény, visszavonult, finom művészlélek volt, rajztanárságának
tanúi jobban ismerték s emlékeznek rá, mint a művészeti élet szereplői.
Munkásságáról nem jelent meg monografikus feldolgozás. Hagyatéka a
gyergyószentmiklósi Karácsony János Galériába került. A múzeumban található Karácsony János képek a festő emlékét őrzik, a szülőföldhöz kapcsolódó kötöttséget tárják fel.
Karácsony János : Pipacsok
Karácsony János : Táj fával
Gyergyó
Karácsony János festette ezt a
képet, bizonyára Gyergyóban valahol, én ezeket a színeket ott láttam,
amint fölértem a Bucsin-tetőre, s tovább, mondhatni mindenfelé az itteni
hegyek oldalában. Szerettem itt járni sárguló, pirosló őszi napokon,
levélhulláskor, napfényben és zivatarok idején, szerettem erre járni
télen is, a zúzmarás, havas fenyők közt kanyargó úton, de ősszel különös
volt mindig a látvány, ezernyi színben mondhatni villámlott a táj, a
színek valósággal elkápráztattak.
Úgy látszik, a mi festőnket is ez fogta meg és
tartotta itt élete végéig, a színek, lám, ezen a képen is azt festette
meg, a színeket.
Ha jól megnézem ezt a festményt, a háttérben valami
alakokat is lehet látni, szénás szekeret, ezt-azt, de azokat a művész
elnagyolta, csak odavetette őket, a színek fogták meg őt, a viharos
színek, a cikázó fények égen-földön, mindenütt. Csupa líra ez a kép,
csupa vers. Meghatódottság nélkül nem is tudok elmenni e kép mellett,
látványa valami fennkölt érzéssel tölt el, ebben a szürkére sikeredett
világban.
Kommentáld!