Ez is egy ilyen tanulságos dolog. Az embernek általában jólesik, ha dícsérik, mirevaló volna az a kis hiúság.

De most képzeljék el Smetz urat.

Már a külseje is olyan, hogy az ember szívesebben látná, ha úgy egyedül, valahogy félrehívná az embert Budán, ismeretlen uccában és ott dicsérné. A ruhája zsírpecsétes, a szakálla háromnapos, még a szemüvegén is el van törve az egyik üveg.

És nem hív félre, hanem, mondjuk, álldogálsz nagyobb társaságban, úriemberek közt, csupa jóbarát közt, vagy mondjuk, az írói klub egyik exponált szegletében üldögélsz a bőrkarosszékben és csupa kedves kollégáddal vagy együtt, nagy lelkesedéssel tárgyalván valami aktuális kérdését a szellemi arisztokráciának, például, hogy milyen marhaságokat ír mostanában X., amiben szépen meg lehet egyezni: a hangulat emelkedett és vidám, jól érzed magad, élvezed a feléd és belőled áramló összetartó erőket.

Most egyszerre odajön Smetz úr.

Jó, hát odajön, annyi baj legyen, ha szépen leülne oldalt és nem szólna egy szót se.

De megszólal, egyenesen feléd fordulva, jó hangosan:

- Jaj, de örülök, hogy látom, Kovácsik mester, már telefonálni akartam, milyen remek volt az a dolog, legutóbb a Gyerünk Csak-ban.

Először is, nem vagy olyan büszke rá, hogy titokban a Gyerünk Csak című magasszínvonalú szépirodalmi lapban dolgozol. Másodszor...

Zavartan hálálkodsz.

- Ó, igazán nagyon kedves... Örülök, hogy tetszett...

A társaságra fagyos csönd ereszkedik. Szeretnél gyorsan másról beszélni. De Smetz nem száll le rólad. Ő most dícsérni óhajt téged.

- Micsoda beszéd az, hogy tetszett! - kiáltja harsányan. - Kérem, az a dolog olyan szellemes volt... Hogy is volt csak, kérem? Papagáj és Mamagáj... höhöhö... nagyon jó... Remek ötlet... höhö... hangosan röhögtem, ilyen csak egy Kovácsiknak jut az eszébe.

A társaság egyik tagja, eddig jóbarátom, szórakozottan feláll, nyujtózik és szép csendesen átmegy a másik asztalhoz. Smetz folytatja.

- Nem is érdemes mást olvasni a Gyerünk Csak-ban, tessék elhinni, csak amit Kovácsik...

További ketten vonulnak el, észrevétlenül.

- És a végén, kérem, az nagyszerű... mikor bejön a tűzoltó és vizet kér... tetszik tudni, az remek... tetszik tudni? szóval, bejön és azt mondja: "Na, Mamagáj, gyere sétálni a háztetőre..."

- Igen, kérem, - dadogsz rémülten - tudom, olvastam...

Már csak hárman maradtak az asztalnál. Megfagy a vér az ereidben: csak nem akarja az egész novellát, a saját novelládat, szórul-szóra elmondani neked?

- Kérem, kívül tanultam az egészet! Mondhatom remek! Ilyet nem írnak a kolléga urak, ha megfeszülnek se!

A társaság utolsó tagja csendesen feláll, eloldalog.

Egyedül maradsz Smetz úrral.

Egyedül maradsz a Megértővel és Méltánylóval.

Aztán még ő csodálkozik, körülnézve, hogy ő is egyedül maradt veled.

Hát persze. Csak ő ért meg téged, az egész világon.

Legközelebb rezignált vállvonogatással ő fogja mesélni valahol, érdekes, ezt a Kovácsikot mindenki utálja, pedig higyjétek el, tehetséges ember, volt neki egy dolga, a Papagáj és Mamagáj, az valami jó dolog legyen, nekem sokat beszélt róla, mert tudja, hogy csak én tartok még róla valamit.