Ha étkezés, ásítás, esetleg beszéd közben kattogó, percegő, netán recsegő hangot ad ki az állkapcsunk, ideje felkeresni a fogászatot.

A fogorvosok szerint csak becsülni lehet azoknak a számát – ami akár a felnőtt lakosság 40 százalékára is tehető –, akik tapasztalják ugyan magukon a felsorolt tüneteket, de nem tulajdonítanak nekik túl nagy jelentőséget, ezért nem is fordulnak sem fogorvoshoz, sem az állkapocs-ízületi problémák gyógyítására szakosodott gnatológushoz. 

Márpedig az állkapocs-ízületi rendellenesség okainak korai feltárása segíthet különféle betegségek (pl. gyulladás) kialakulásának megelőzésében, az időben kezdett szakorvosi kezelés pedig az olyan, közérzetet rontó következmények elkerülésében, mint az állkapocs izmainak fájdalma, vagy a rágás, étkezés akadályozottá válása, súlyosabb esetben pedig szájzár kialakulása, illetve az állkapocs hirtelen vagy gyakori „kiakadása”.

Miért csikorog, mint a kenetlen kocsikerék?

Az állunk többet mozog, mint a lábunk, vagyis „folyamatos üzemmódra” van beállítva. 

Az állkapocs kezdeti, hallható „vészjelzései” az arckoponya e páros ízületének és porcainak kopására utalnak. Ezt sokféle tényező hívhatja elő. 

Az állandóan rágózók talán nem is gondolnak rá, hogy a rágóízületeiket, -izmaikat folyamatosan megterhelik, rongálják. Az állkapocs-ízületi rendellenességek létrejöttében azonban számos ok játszhat szerepet, az örökletes hajlamtól a helytelen fogállásokig, az idősödéssel járó degeneratív változások okozta fej- vagy testtartási deformitásoktól az ízületi porcok elfajulásáig, a rosszul illeszkedő fogpótlásoktól a hiányos fogazat miatti egyoldali rágáson át a „magas” tömésekig, sőt a tartósan fennálló distressz is kedvez a kórfolyamat elindulásának.

Az állkapocsízület túlterhelése, majd ebből adódó kopása, állapotromlása oda vezethet, hogy sem az ízület, sem annak porcai, izmai nem tudnak már rendeltetésszerűen „működni”, vagyis a fogsorok már nem zárnak össze, és a naponta szükséges több ezer mozdulat is nehezítetté válik, akadályozott lesz a szájmozgás, illetve minden azzal járó „tevékenység” (evés, ivás, beszéd stb.).

Egy betegség, sok alakban

Az elváltozásra, azaz az ízület nem megfelelő mozgására, a porcok helytelen elmozdulására utal a száj nyitásakor (pl. ásításkor) vagy nyitásakor-zárásakor (pl. étkezéskor) jelentkező kellemetlen hang. Ez már önmagában is zavaró lehet, ám ha állandósul, az már a betegségre figyelmeztető tünetnek tekinthető, amihez számos súlyosabb, egészségkárosodást jelző probléma társulhat.

Az állkapocs-ízületi rendellenességek nyomán kialakuló megbetegedések, szövődmények félrevezetők is lehetnek. Nem véletlenül nevezték el az amerikai orvosok egy tanulmányukban „nagy csínytevőnek”, mert a rágás nehezítettségén, az állcsontok (valójában a feszülő állizmok) fájdalmán kívül migrénes fejfájást, az arcban és nyaktájékon, a torokban, a nyelv egyik vagy másik oldalán, a vállban, karokban fellépő fájdalmat, fülzúgást, fülviszketést, füldugulást is előidézhet. A kezeletlen és előrehaladott állkapocs-ízületi porckopás, elfajulás szövődményeként gyulladás is kialakulhat, ami nemcsak a rágóízületeket érintheti, hanem a szervezet bármely más (pl. mozgásszervi ízületeit) is károsíthatja. 

Az állkapocs-ízületi problémák és a társult tünetek, szövődmények közötti összefüggés feltárása már csak azért is nehéz, mert a betegek szinte mindig csak a bántó testi tüneteikkel fordulnak szakorvos(ok)hoz, aki(k)nek figyelme ritkán terelődik a probléma forrása, az állkapocsízületek, -porcok degeneratív elváltozására. Emiatt akár hosszú idő is eltelhet, amíg a páciens eljut a fogorvosi kivizsgálásig, vagy egy gnatológushoz, azaz az állkapocsbetegségek orvoslására szakosodott specialistához. A doktorok első lépésként harapásanalízis segítségével, majd röntgenvizsgálattal állítják fel a diagnózist, és ennek ismeretében tesznek javaslatot a megfelelő kezelésre.

Ne várd meg, míg leesik az állad!

Amennyiben az állkapocsízület működését nem sikerül időben – részben vagy egészben – helyreállítani, akkor a leépülési folyamat felgyorsul, a porcok és a csontfelületek is elkophatnak, erodálódhatnak, ezzel párhuzamosan pedig a panaszok súlyosbodhatnak, sőt szövődmények is kialakulhatnak. Kifejezetten veszélyes lehet, ha véglegesen kiakad az állkapocs, ami akut, heves fájdalmat, sőt szájzárat is okozhat. Ha ezt nem kezeli fogorvos vagy álkapocs-specialista – mégpedig „záros” határidőn, azaz egy-két héten belül –, a kiakadás (egy hirtelen ásítást követően) véglegessé is válhat. Ekkor már nagyon nehéz, gyakran csak műtéttel lehet visszaállítani e testrészünket a normális helyzetébe.

Az állkapocs-ízületi rendellenességek, illetve a már kialakult megbetegedések kezelésére többféle terápiás módszer is az orvosok és a betegek rendelkezésére áll.

Amikor a tettes már nem ismeretlen

Előfordulhat, hogy a fogak rágófelszínei nem a megfelelő pontban találkoznak egymással, s ennek hatására az állkapocs ízületeiben feszültség keletkezik, amit kellemetlen hangok jeleznek. Ilyenkor a terápiás sínnel végzett kezelés segíthet, amely az állkapocs-ízületet finoman és kíméletesen „visszatereli” az eredeti állapotába. 

Az alkalmazott gyógyító eljárások a korai stádiumban kezdett fogszabályozástól a hiányos fogazat pótlásán át a fogak felszínének lecsiszolásáig, a beékelődött, soron kívül álló, szabálytalanul elhelyezkedő fogak eltávolításáig, illetve az éjszakai csikorgatás megszüntetését célzó, elsősorban az izomfeszülés enyhítését szolgáló harapásemelő használatáig terjedhetnek, vagyis kifejezetten egyénre szabottak. 

Ezek a beavatkozások, orvos által elrendelt eszközök az állkapocsízületekre nehezedő nyomástól, illetve az ahhoz társuló fájdalomtól és a társult tünetektől (fejfájás, nyak- és vállfájás stb.) is megszabadítják a beteget. 

A kései stádiumban felismert panaszok, illetve az állkapocsartrózis kezelésében fontos szerepe van az ízület pihentetésének, tehermentesítésnek, a rágóizmokban keletkezett feszesség oldásának, de a fájdalom (gyógyszeres) csillapításáról is gondoskodni kell. 

Az időben és jól kezelt ízület képes – valamelyest – a regenerálódásra, tehát mozgása legalább annyira helyreállítható, hogy ne akadályozza a normális életvitelt akkor sem, ha a szájnyitás mértéke már valamelyest lecsökkent.

A súlyos elváltozások okozta betegség, a nagymértékű kopás, gyulladás orvoslása nem könnyű feladat, mert a terápiás terv felállítását és az állapotromlás megfékezésének lehetőségét nagymértékben befolyásolja, hogy milyen mértékű az ízületben az elváltozás (ennek megállapításában segít a röntgenfelvétel), és súlyossága milyen közérzeti panaszokat provokál. Az előrehaladott állízületi megbetegedésekben tehát már a panaszok csökkentése is eredmény lehet, ami hozzájárulhat a páciensek életminőségének javulásához. 

Ritka esetekben, amennyiben az ankilózis (ízületi összenövés) teszi mozdulatlanná az állízületet, a mozgásképesség helyreállításában segíthet az ízületi protézis beültetése.

Állkapocs-ízületi betegségek kezelése álltornával, a testtartás javításával, relaxálással

Bár a fizikoteápia mindannyiunk tudatában általában a mozgászervi betegségekkel, illetve valamely betegségből való felépülés elősegítésével kapcsolódik össze, az állízületi betegségek orvoslására szakosodott doktorok kiegészítő gyógymódként (egyéni mérleges függvényében) ajánlhatják az ízületek mozgékonyságát fenntartó és az összenövés megelőzésére szolgáló fizikoterápiát, vagyis gyógytornász ellenőrzése mellett, speciális gyakorlatok végzését, az áll izmainak gyengéd masszírozását, és nem mellesleg a testtartási hibák javítását, továbbá a gerinc egyenes tartását elősegítő gyakorlatok rendszeres végzését. 

A fogak összeszorításából, éjszakai csikorgatásából származó feszülés, az állkapocsízületek és izmok túlterhelése gyakran függ össze a túlstresszelt életmóddal, ezért a relaxációs technikák elsajátítása és alkalmazása ugyancsak segíthet az állkapocs-ízületi elváltozások, illetve a következményükként kialakuló állízületi megbetegedések megelőzésében.

http://www.otvenentul.