Katyńi vérengzés

A meggyilkolt lengyel katonatisztek katyńi temetőjének főbejárata

Katyń – a tömegsírok helyét jelző lapok

A katyńi vérengzés^[1] néven ismert tömeggyilkosságot a SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését végrehajtva követték el a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek ellen.

Az áldozatok számát a különböző becslések 15 000 és 22 000 fő közé teszik.

A gyilkosságok áldozatait a Szmolenszk melletti Katinyban, a Tver melletti Mednojében és a ma Harkov elővárosát képező Pjatyihatka erdeiben tömegsírokban hantolták el. Mind a gyilkosságokat, mind pedig az áldozatok eltüntetését nagy titokban végezték, de a németek már 1943-ban felfedezték az első tömegsírokat a Harmadik Birodalom által megszállt területeken, Katiny erdeiben. (A több helyszínen végrehajtott tömeggyilkosság ezért kapta a nevét Katinyról.) Szintén ehhez az eseményhez kapcsolják annak a 7000 személynek a meggyilkolását, akiket az oroszok Nyugat-Fehéroroszország és Nyugat-Ukrajna börtöneiben tartottak fogva hadifogolystátusz nélkül, jóllehet közel 1000 lengyel tiszt is volt köztük. A vérengzéseknek magyar áldozata is volt, Korompay Emánuel tartalékos százados, a Varsói Egyetem magyar lektora.

A lengyel parlament 2007-es döntése alapján április 13-a a Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja.

Katyń Az öt helyszín közül az egyik Katiny, egy Szmolenszk melletti település, ahol az NKVD egyik üdülője is állt. Itt 4410 a kozelszki táborból ideszállított hadifoglyot gyilkoltak meg. Az elítéltek egy részét valószínűleg már Szmolenszkben, az NKVD helyi székházában, a Dzerzsinszkij utca 13. szám alatt megölték. A konvojokat 50 és 344 fő közötti csoportokban szervezték április 3. és május 12. között. Az utolsó napon két konvojt szerveztek összesen 205 személy részére. A meggyilkoltakat nyolc tömegsírban helyezték el. Az áldozatok között volt Xawery Czernicki ellentengernagy, valamint Bronisław Bohatyrewicz (a KARTA központ szerint Bohaterewicz), Henryk Minkiewicz és Mieczysław Smorawiński tábornokok, valamint az egyetlen nő, Janina Lewandowska alhadnagy.

A konvojok vasúton, körülbelül egy nap leforgása alatt, Szmolenszken át Gnyezdovo állomásig vitték az áldozatokat (prof. dr. Stanisław Swianiewicz a teljes szállítási útvonal szemtanúja volt 1940. június 29-30-án). A vasútállomásról autóbusszal vitték a gyilkosság helyszínére az áldozatokat, ahol a fiatalabb, erősebb tiszteknek a fejükre húzták katonai kabátjukat, kezüket pedig szovjet gyártmányú, egyenlő hosszúságra darabolt kötelekkel kötötték hátra. Valamennyiüket közvetlen közelről, tarkólövéssel, 7,65 mm-es kaliberű Walther PP típusú pisztollyal lőtték le. Egyes áldozatokat jellegzetes, négyszögletes szovjet szuronnyal is átdöftek.

A gyilkosság és az elhantolás helyszínén megtalálták a használt töltényeket és hüvelyeiket. Az azonban, hogy a gyilkosságokat a helyszínen hajtották végre, nem teljesen bizonyított, mert egyes források szerint az áldozatok egy részét Szmolenszkben, vagy Harkovban és Kalininyben ölték meg. Erre mutat az a tény is, hogy az egyik tömegsírban a testek másképpen helyezkednek el, mint a többiben: jobban el vannak rendezve, és arccal lefelé fekszenek.

Kirill Jevsztafjevics Borogyenkov börtönőrnek az 1980–90-es évek fordulóján felvett vallomása alapján kijelenthető, hogy a gyilkosságok tényleges végrehajtói többek között a szmolenszki NKVD börtön felügyelői voltak: I. A. Gvozdovszkij, I. I. Sztelmah, I. M. Szilcsenkov és I. I. Gribov.