1847. december 7-én született Váriban, Bereg megyében egy tiszaháti földbirtokos fiaként. Apja Ungváron és Budapesten taníttatta. Mivel az ifjút vonzotta az orvosi pálya, beiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára. Tanulmányai befejeztével 1870. augusztus 3-án orvosdoktorrá avatták. Ezután a bécsi Rudolf-kórházban Drasche és Weinle professzorok mellett dolgozott, egészen 1872 tavaszáig, mikor is Drasche professzor az ifjú és rátermett Kepes Gyulát ajánlotta az éppen akkor Bécsben szervezõdõ Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció orvosának. A 24 fõbõl álló legénység közt, õ volt az egyetlen magyar. Legtöbbjük kipróbált dalmát tengerész volt, akiket mint az expedíció orvosa, õ maga vizsgált meg, hogy egészségileg alkalmasak-e a rendkívüli, s zord természeti adottságok elviselésére. Szintén az õ feladata volt, hogy összeállítsa az expedíció élelmiszer készletét. Tanácsára nagy mennyiségû Tokaji Aszut és citromlevet vittek magukkal, hogy a vitaminszegény táplálkozásból származó skorbutot elkerüljék. A két italt valószinûleg keverve, fagyottan fogyasztották.  
 

Végül az expedíció a Tegetthoff nevû hajóval 1872. június. 13-án futott ki Bréma kikötõjébõl, hogy felfedezzék az ún. "Északkeleti-átjárót". Hogy Kepes Gyula mennyire ügyelt a részletekre, mutatja az is, hogy mikor kikötöttek a norvégiai Tromsoben, egy ott honos szederfaj tartósított gyümölcsébõl vásárolt újabb készletre valót. Kepesnek köszönhetõen a skorbutot elkerülték, és a sok viszontagság ellenére csak egy embert vesztettek, aki tüdõbajban hunyt el. A gyógyításon kívûl még az õ feladata volt a növény- és állatgyûjtés, de ezek rajta vesztek a jégbezárt hajón. 

Kepes Gyula sok elõadást tartott az expedícióról, még egy cikke is megjelent, de mindezek együttvéve is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy ez a roppant nagy jelentõségû felfedezõ út a magyar történelem egyik kiemelkedõ eseményeként maradjon ránk. Kepest azonban akkor nem felejtették el: törzsorvossá léptették elõ, kitüntették a Vaskoronarend III.fokozatával, több város díszpolgárává, illetve többtudományos egyesület tiszteletbeli tagjává választották. 1882-ben másodosztályú, 1895-ben elsõosztályú honvéd-fõtörzsorvossá nevezték ki. Különbözõ helyõrségeken szolgált, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetésével. 1924. október 26-án halt meg Budapesten.

A Ferenc József-föld felfedezése  1872-74

A XIX. század közepétõl felgyorsult az Északi sarkvidék kutatása. A felfedezõ utazások lelkes szervezõje, August Petermann (1822-1878) az osztrákokat is bíztatta az Arktisz kutatására. Johann Wilczek gróf (1837 - 1922), a bécsi Földrajzi Társaság elnöke 40 000 Ft-ot ajánlott fel az expedíció megszervezésére, és befolyásával megnyerte az osztrák kormányzati szervek támogatását is. Magyar részrõl Zichy Ödön járult hozzá jelentõs összeggel az expedícióhoz.  Erõs falú, 30 tonnás hajót építettek Bremerhavenben, melyet a vitorlázaton kívül 100 LE-s gõzgéppel is elláttak. A hajót Wilhelm Tegetthoff osztrák tengernagyról nevezték el, parancsnokául és az expedíció vezetõjévé Karl Weyprecht (1838 - 1881) kapitányt nevezték ki. Helyttese és egyben az expedíció tudományos vezetõje Julius Payer (1841 - 1915)fõhadnagy lett, aki az Új-Germánia fedélzetén már részt vett a németek sarki utazásán.  Csupán egyetlen magyar vett részt az expedícióban, a hajóorvos, Kepes Gyula. Az expedíció merész céljául azt tûzték ki, hogy a Novaja Zemlja megkerülésével a Jeges-tengeren át kíséreljék meg az eljutást a Bering-szoroshoz, vagyis derítsék fel az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánban vezetõ, ún. "Északkeleti-átjárót".

A hajó 1872. június 13-án indult útnak. A Tegetthoff azonban nem jutott túlságosan messze a Nassau-foktól, ugyanis az összetorlódott jégtáblák elzárták a hajó útját a nyílt víztõl, így a jégtáblák közé fagyott. Az a terv tehát, hogy a Bering-szoros irányába haladjanak meghiúsult. A jégbe zárt hajó a Novaja Zemljától észak felé sodródott, egészen a 80. szélességi fok közelébe. Közben a személyzet nem tétlenkedett, meteorológiai méréseket végeztek és vizsgálták a jégviszonyokat. Felderítés és vadászat céljából kutyaszánnal nagyobb utakat tettek meg. Eljött a nyár, de a hajót nem sikerült kiszabadítani a mintegy 10-12 m vastag jégtáblából.  1873. augusztusának végén ÉNy felõl szárazföld szegélyét pillantották meg, de csak október végén jutottak el a part közelébe. Itt töltötték a második sarki telet. Élelmüket fõleg elejtett medvékbõl nyerték, s hogy egészségesek maradtak, azt fõleg Kepes doktor gondoskodásának köszönhették.  1874. márciusában egy kisebb csoport partra szállt, és Payer vezetésével felfedezõ útra indultak észak felé. Egy hónapig ember által még nem látott csodálatos jégvilági tájakon jártak, és térképeztek kb. a 82. szélességi fokig. A nyugatra levõ nagy szigetet Wilczek-földnek, a keletit pedig Zichy-földnek keresztelték el, egy kiugró sziklás félsziget pedig a Budapest-fok nevet kapta. Az egész szigetvilágot Ferenc József császárról keresztelték el.

Az expedíció tagjai tisztában voltak azzal, hogy a szigeten a pusztulás vár rájuk. Többen megbetegedtek, Otto Kirsch hajógépész tüdõbajban halt meg. Temetése után a féloldalra dõlt hajóból lehordták a legszükségesebb felszereléseket, élelmiszereket és szánokra rakva megindultak dél felé. Közel három hónapos kimerítõ vándorlás után augusztus közepén érkeztek a jégmezõ peremére, melytõl délre már a nyílt tengervíz húzódott. A távolban pedig feltûntek a Novaja Zemlja északi hegyei. Vízre tették csónakjaikat és a sziget felé eveztek. A partoknál összetalálkoztak két orosz halászhajóval, az egyik fedélzetére vette az expedíció már végsõkig elcsigázott embereit, és a norvégiai Vardobe szállította õket. Innen, bérelt hajón tértek vissza a német partokig. Az Oszták-Magyar Északi-sarki Expedíció a földrajzi felfedezõ utazások egyik kiemelkedõ teljesítménye. A jelenleg Oroszországhoz tartozó 18940 km2 kiterjedésû szigetcsoport ma is Ferenc József nevét viseli. Az expedíció történetét és felfedezéseit Julius Payer írta le könyvében.

Forrás: www.frei.hu/ar-2000-09.html