Bilbaótól 35 kilométerre, Baszkföld vad, hullámok verte tengerparti szakaszán, a Vizcayai-öbölben, Gaztelugatxe halvány mészkő színű szigetére igyekszünk.

A sziklavár a hegyoldal gerincétől egy keskeny szirt megmászása után érhető el. Az óceán az évszázadok során tökéletes ösvényt mart a sziklába, amire később a kétlyukú híd épült. Innen vezet fel az a 241 lépcsőfok (egyesek szerint 237; ők nem számolják a legalsó lépcsőfokokat, amik egy emelkedő részei és az összefüggő lépcsősor felé vezetnek), ami a domb tetején álló 10. századi apró kápolnába visz. A templom Keresztelő Szent Jánosról kapta a nevét, akiről az a legenda járja, hogy itt lépett partra, amikor Bermaoba érkezett, lábnyomát pedig a kövek közt hagyta. Ennek emlékére építettek egy remetelakot a 9-1O. században, majd később nevezték el Szt. Jánosról.

Kibámulok az ablakon: halászhajók mellett robogunk el, szűk szerpentineken kanyargunk tovább. Az eldugott házak falain, nem meglepő módon, mindenhol ki van ragasztva a Baszkföld autonómiáját hirdető plakát, hisz a majd' kétmillió lélekszámú, elszigetelt baszk népcsoport a történelem során soha nem kívánt sem a franciákhoz sem pedig a spanyolokhoz tartozni.

Az Atlanti-óceánból a világ legfinomabb halai, rákjai és kagylói kerülnek az asztalra, a csapadékos, meleg klímának köszönhetően a friss zöldségek és gyümölcsök is bőségesen megteremnek, de világhírű borokat és tejtermékeket is előállítanak a térségben.

Ám az öregeknek nem a gasztronómia, hanem Baszkföld sziklákkal tarkított vidéke és maga Gaztelugatxe apró kápolnája jelenti az erőt és az önállóságot. Ahogy mondják, a hányattatott múltú templom sorsa és fennmaradni akarása a saját életüket szimbolizálja, azokat az időket idézi, amikor Franco ellen a spanyolok helyett a baszkokat vitték harcba, mert megbízhatóak voltak, büszke, bátor harcosok.

Élesen vesszük be a kanyart a telepakolt furgonunkkal a sziklás dombok tetején. Ott van! - kiáltok fel izgatottan, ahogy a tengerbe nyúló hegygerinc, és a csúcsán álló magányos kis kápolna kibontakozik a habokból. A Nap lassan lemenőben, tudom, nincs sok időnk, a fények hamarosan teljesen megváltoznak, a sziklák elvesztik ragyogásukat, tehát igyekeznünk kell. Már gyalog folytatjuk utunkat, és hamarosan teljes pompájában mutatkozik meg a domb tetején a kápolna.

A sziklák tetején lévő szentély története a 10.. században kezdődött, alapítása a templomos lovagok nevével fonódik egybe. Mivel a sziget a partvidék irányításában jelentős stratégiai szerepet játszott, Gaztelugatxe képezte a védőbástyát XI. Alfonz kasztíliai király ellen, 1334-ben. A veszélyes támadást egy hónapon át tartó küzdelem során még visszaverték, de 1593-ban, amikor újabb roham érte a területet, a menedéket teljesen kifosztották, az itt élő remetét pedig a mélybe vetették. A hely misztikumát támasztja alá az a tény is, hogy San Juan de Gaztelugatxe szerepet játszott a spanyol inkvizíció boszorkányüldözésében. Az itt tartott perekről és rituális ülésekről szóló hátborzongató történetek szerves részei a baszk mitológiának. A katolikus egyház inkvizíciója alatt nem egy szerencsétlent vadásztak le a régióban, majd zártak be vádlottakként ide, San Juan de Gaztelugatxe barlangjaiba.

A templom időközben pusztulásnak indult, 1886-ban lebontották, majd teljesen újjáépítették a semmiből. Sajnos a renoválás alatt megtalált régészeti leletek, használati tárgyak, pénzérmék és ágyúgolyók mind-mind a tengerbe vesztek.

Már több mint a háromnegyedét megmásztam a lépcsőknek, az utamat kísérő keresztek jelölik, hogy bármelyik pillanatban a hegytetőre érhetek. A lépcsőfokok számlálását már rég elfelejtettem, kapkodva veszem a levegőt, mikor végre a templom kapuja elé érek. Kifújom magam, iszok a kútból egy korty vizet, majd odasétálok a haranghoz, amit a hagyomány szerint egy kívánság elmormolása közt kell megkongatni. Kívánságom a sziklákon, a szélben és a tengerben visszhangzik.

A kápolna meghatározott nyitvatartási időben várja a turistákat, de a halászok is gyakran eljönnek, hogy Szent János áldását kérjék tengeri útjukra.