Egy legenda szerint Árpád-házi Szent Margit csontjai egy pozsonyi templom falába rejtve várják a feltámadást.

Magyar szentek elveszett és meglévő maradványairól dióhéjban a műemlékem.hu magazin cikkében.

Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, a Margit-szigeti kolostor lakói sebtiben összeszedték értékeiket, hogy kevésbé háborgatott helyen találjanak új otthonra. A templomi felszerelésen, kegytárgyakon, becses ruhákon kívül ilyen értéknek számított az 1270-71-ben elhunyt (a dátum vitatott), akkor még nem szentként (1276 óta boldogként) tisztelt Árpád-házi Margit koporsója, a benne lévő csontmaradványokkal. Az ereklyét előbb Nagyváradra, majd Nagyszombatra vitték, végül Pozsonyban, a klarisszák kolostorában találtak helyet. Egy 1638-as beszámoló szerint akkor még megvolt a koponya, a kar-, láb- és gerinccsontok, több ruhanemű (amelyek feltehetően nem a holttest mellett voltak csaknem háromszáz esztendeig a sírban), önkorbácsolásra használt ostorának néhány foszlánya, valamint vezeklőöve – utóbbi az esztergomi bazilika kincstárában található napjainkban is. A koponyát először 1643-ban tették ki tiszteletre a templom kórusában.

A maradványok történetében a fordulópontot az jelentette, amikor II. József 1782-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. A legenda szerint a távozó apácák befalazták Margit csontjait a templom falába, feltehetően az épület kriptájába. Ugyanakkor az a nézet is ismert, hogy már korábban elajándékozták (vagy eladták) darabonként bűnbánó világiaknak. Ennek némileg ellentmond, hogy Margit tiszteletét 1789-ben engedélyezték hivatalosan (szentté csak 1944 januárjában avatták), ám ereklyéi nem bukkantak fel ezután. Egy csontdarabka van meg csupán, szintén az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban. A befalazott csontok azonban a volt klarissza templom, kétezres években végzett, felújításakor sem kerültek elő, ami persze nem bizonyítja, hogy nincsenek ott, de legalábbis elhinti a kétely magját.

Szent Margit csontjai ügyében tehát nem jutottunk előbbre, legalábbis ami a jelenlegi helyüket illeti, pedig a királylány földi maradványainak története jobban dokumentált, mint a többi Árpád-házi ősöké. A királyi család azon tagjainak a porhüvelyével, akiket nem övezett haláluk után kultusz, többnyire nemigen foglalkozott az utókor, így maradványaikat is csak különleges szerencsével lehet azonosítani. Az egyetlen példa erre az 1848-ban Székesfehérvárott megtalált férfi és női csontváz, amelyet III. Béla és felesége, Châtillon Anna maradványaként azonosítottak (bár volt, aki szerint Könyves Kálmán és felesége Szicíliai Felícia nyugodott a két kőkoporsóban). Még a tisztelet sem jelentett persze garanciát a csontmaradványok megmaradására: Aba Sámuelnek ugyan kialakult kultusza a 11-12. században, ám a későbbi Szent László kultusz ezt háttérbe szorította, így a maradványok sorsáról sem maradt fenn adat.

A legjobb esélyt tehát az jelentette, ha az illetőt a halála után tisztelték, ami azonban a többnyire a csontmaradványok és az illetőhöz tartozó tárgyak használatával járt. Így Margit koponyáját évente kétszer (ünnepnapján, vagyis halálának vélt fordulóján, január 18-án, illetve antiochiai Szent Margit ünnepén, július 13-án) közszemlére tették. A vezeklőövét (amelyről azt állították, hogy megkönnyíti a szülést - itt szintén az antiochiai szenttel mosták össze) kölcsön is adták. Fennmaradt levelek tanúskodnak erről: 1689. november 21-én Eszterházy Mária Magdolna pozsonyi klarissza nővér visszakérte a gróf feleségének szüléséhez kölcsönadott vezeklőövet (Árpád-házi Margitét). „Ezen idő alatt - ti. míg az öv távol volt - hány rendbeli úri asszonynak is kérték immár... s … kezünknél nem lévén, oda nem adhattuk."

Margit ereklyéit tehát hosszú időn át használták, s így is csupán egy csontdarabka és az öv maradt fenn napjainkra. Mivel a szenthez kötődő maradványok értékesek voltak, gondoljunk csak a Szent Jobbra, amit a legenda szerint egy Mercurius nevű szerzetes lopott el a sírból. Néha gombamód szaporodtak az ereklyék: napjainkban legalább kilenc Szent István-ereklyéről tudunk, nem csak a Szent Jobbról – Székesfehérvár és Pannonhalma mellett a többi között Kölnben, Aachenben és Dubrovnikban is őriznek neki tulajdonított csontdarabokat, melyek a története, többségében teljes homályba vész.

KULTÚRA