Nagy különbség, ha egy uralkodó - felrúgva ezzel az évszázados szabályokat - nem diplomáciai megfontolásból házasodik. Így tett IV. Edward és VIII. Henrik is - írja Eric Ives, a History Today szerzője.

A királyoknak és trónörökösöknek soha nem nem volt meg a választás szabadsága. Az 1066-os normann hódítás óta – leszámítva Erzsébet királynő és Károly herceg egyedi esetét – csupán két uralkodónak adatott meg, hogy szerelmét vezesse az „oltár elé”: IV. Edwardnak (1461-1463) és unokájának, VIII. Henriknek (1509-1547). Az általánosan elfogadott elv szerint az államérdek szabta meg a házasodás (személyi) feltételeit, az íratlan szabály pedig arról rendelkezett, hogy uralkodónak máshol kellett „levezetnie” emocionális kötődését.

Három alapelv körvonalazódott az évszázadok során: először is a nagyhatalmi politika megkívánta, hogy a mindenkori brit uralkodó megfelelő státusú személyt vegyen el; a királyi házasság másfelől egy olyan értékes diplomáciai kincs volt, amelyet nem szabadott elherdálni; végül pedig a házastársnak külföldinek kellett lennie, mivel a birodalmon belül való házasodás átrendezte volna a belpolitikai erőviszonyokat. Edward és Henrik azonban dacolva a brit hagyományokkal, angolokat választottak.

Edward 1464-ben a Lancasterek ellen indult északra, amikor Stony Stratfordban megpihent. Innen 7 kilométerre, a graftoni uradalomban találkozott Elizabeth Greyjel, ezzel a gyönyörű, de rendkívül szegény özveggyel, akinek lovag férje három évvel korábban, a Yorkok ellen harcolva esett el. Edward feleségül vette, amely frigyet öt hónapon át titokban tartott.

VIII. Henrik házasságai jól ismertek. Az Aragóniai Katalinnal köttetett első házassága még tisztán diplomáciai célokat szolgált. Az akkor 16 éves spanyol hercegnő, Aragóniai Katalin, 1501-ben érkezett Angliába, hogy Henrik bátyjához, Artúrhoz menjen feleségül. Miután Artúr a rákövetkező évben meghalt, VII. Henrik, hogy Katalin hozományát ne kelljen visszaadni, s hogy a spanyol szövetség továbbra is fennmaradjon, a még gyermek özvegyet második fiával, Henrikkel jegyezte el. A romantikus és egyben merőben praktikus megoldás 17 évnyi boldog házasságot eredményezett.

Katalin sorsát a közös fiúgyermek hiánya pecsételte meg. A Tudor-dinasztia fennmaradása érdekében Henrik 24 év után felbontotta házasságát és elvette Boleyn Annát, aki a királyi udvar kényelmét élvezte hat esztendőn át. Nyolcévnyi házasság után követte őt Jane Seymour, aki szintén udvarhölgy volt, s bár „utóda”, Cleve-i Anna szintén politikai okokból lett Henrik házastársa, az ötödik és hatodik feleség – Katherine Howard és Katherine Parr – újfent választás útján, s nem diplomáciai megfontolásból lehetett királyné.

Edward és Henrik esete azért is egyedülálló, mert előttük és utánuk a trón várományosai csak a házasság megkötése után találkozhattak jövendőbeli hitvesükkel (Henrik Anna kleve-i hercegnőt az ifj. Hans Holbein által készített képe alapján választotta), azt követően, hogy a kiszemelt már partra szállt Angliában, így a választás közvetlenül, másodkézből érkező információk alapján történt. Ezzel a király mozgástere is beszűkült: amint a házastárs Anglia földjére lépett, már nem lehetett kihátrálni a frigyből – arcvesztés és diplomáciai viszály okozása nélkül.

Edward és felesége bensőséges, intim életet élt: a királyné az együtt töltött 16 esztendő alatt tíz gyermeket hozott a világra – az utolsó megszületésekor 43 éves volt –, de VIII. Henrik is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni választottjáról, a „kis kutyaként” követett Boleyn Annáról. Hasonlóan erős érzelmeket táplált Jane Seymour felé, akinek halálát követően a királyi udvar 15 napra – kétszer olyan hosszú időre, mint amikor apja hunyt el – gyászba borult. A Katherine Howarddal kötött házassága pedig Henrik fiatalságát hozta vissza: a krónikák szerint a másfél évnyi együttlétük alatt a király soha nem költött annyit ruhákra és ékszerekre, mint azelőtt.

A nem konvencionális házasságok legitimálása a koronázási szertartás fontosságán is tetten érhető. Ebben Edward és Henrik is kiemelkedik. Edward grandiózus szertartást rendelt el, s hatalmas delegációt hívott meg a jeles eseményre Erzsébet külföldi rokonságából. Nem volt szűkmarkú Henrik sem, aki szinte az összes nemest az udvarba hívta, hogy fejet hajtsanak a frissen megkoronázott királyné, Anna előtt.

Van különbség abban is, hogy az adott királynénak milyen volt a viszonya az udvarral. Egy szeretőből lett házastárs ugyanis általában nem kapta meg ugyanazt a védelmet, mint amit egy külföldről hozott királyné élvezett. A király igen nagylelkű volt választottjának családjával szemben: amint Erzsébet fiút szült Edwardnak, az uralkodó gróffá nevezte ki apósát, míg a lány testvére Wight-szigetének ura lett, Jane Seymour idősebbik bátyja vicomte (a báró és gróf között álló nemesi osztály) ragnak örülhetett, majd az asszony terhessége idején őrgrófságot kapott.