A hattyú álma

Volt egyszer egy lány, akinek volt két öccse. Nem voltak szüleik, hárman éltek együtt egy kis házban.
A lány nagyon szerette a hattyúkat. Órákig figyelte őket, ahogy úsznak a vízen, és emelgetik szárnyaikat a hűsítő habokban, majd csőrüket nedves, fehér tollazatukba rejtik, és kecsesen pihennek a fénylő víz felszínén.
Jutkának minden vágya az volt, hogy hattyúként szelje át a habokat.

Egyik éjszaka furcsa álmot látott. Egy különös hang szólította meg:
˝Ha a közeli strandon víz éri tested, hattyúvá változol… és álmod valóra válik. De… lehet meg kell válnod szeretteidtől örökre…˝- és a hang a semmibe veszett.
Jutka rémülten ébredt fel, és csendesen csak annyit mondott:
- De… egy álom miatt, nem veszíthetem el szeretteimet…- és zokogva nézett a sötét égre.

A lányt nem hagyta nyugodni az álom, de félt a víz közelébe menni.
Egy nap azonban öccseinek jó ötlete támadt.
- Menjünk le a strandra fürödni. - szólaltak meg boldogan.
- De… én nem mehetek Veletek, nem érheti víz a testem…- válaszolt Jutka félénken.
- Légy szíves, légy szíves, gyere velünk Te is!- kérlelték a fiúk, és átölelték.
A lány lassan és szomorúan ballagott a strand felé. Testvérei ugrándoztak körülötte.
Jutka boldog volt, hogy öccseinek örömöt szerezhet, de mégis az lebegett előtte, hogy utoljára láthatja Őket.
Odaértek… Testvérei vidáman ugráltak bele a jéghideg vízbe.
- Gyere Te is, gyere Te is. – kiabálták a lánynak, és meghúztak a kezét.
Jutka mély levegőt vett, és belehuppant a vízbe. Kavarogni kezdtek a hullámok, és elnyelték a lány alakját.
Testvérei megijedtek, és keresgélni kezdték.
- Jutka, hol vagy?- kiabálták ijedten, amikor hirtelen egy hosszú nyak nyúlt ki a vízből, és megremegtette szárnyait.
A testvérei döbbenten nézték a fehér hattyút, és nem hittek a szemüknek. Az Ő testvérük volt az.

A hattyú egy parton találta magát, távol a szeretteitől. Egy tündér jelent meg előtte, és ismerős hangon így szólt hozzá:
- Át kell kelned a tengeren, és csak akkor maradhatsz hattyú, ha sikerül megtartanod az álmod… Óvakodj a sirályoktól…- mondta, és azzal eltűnt.
A hattyú elindult a tengeren… nem bírt ellenállni a kísértésnek, és boldogan szelte a habokat. Egyre beljebb és beljebb került, távol minden ismerős helytől.
Egyszer csak egy partra ért, ahol sirályok köröztek a feje fölött. A hattyú akkor döbbent rá, hogy magára hagyta testvéreit, és minden erejével az ég felé emelte szárnyait, majd zokogva adta át álmát a sirályoknak.
Újra Jutkaként hullott a földre. Akkor már nem volt hattyú. Otthon találta magát az Öccsei karjaiban.
A tündér halkan suttogta a fülébe:
- ˝Te leszel a világon az egyetlen hattyúszívű lány…˝